Harangszó, 1927

1927-03-13 / 11. szám

1927. március 13 HARANGSZÖ. 85 barátjai előtt, II. Az ember Önmaga előtt, III. Az ember az Isten előtt. — Befejezésül megindult hangon mon­dotta el a hálaadás szarát: „Akár dőmőlki gyülekezetemre, akár csalá­domra, akár saját magamra gondo­lok, egy imádság tódul ajkamra: „ Kisebb vagyok, Uram, minden te jó­téteményednél, amelyet cselekedtél a te szolgáddal. * Akár az az alacsony ház jut eszembe, ahonnan életutam elindult, akár küzdelmeimet, csalódá­saimat veszem számba, csak így szól­hatok : Áldassék az Úr! Életemet to­vábbra is abba a kézbe teszem le, amely idáig is vezetett, felemelt, dor­gált és megáldott. Prédikálom ma­gamnak is a lelkiismeretet ébresztő apostoli igét: „Az Úr az, aki enge- met megítél. “ Jól tudom, nekem nincs semmi érdemem, de van nagy tar­tozásom, számadásom, azért szemei­met a magasba emelve könyörögve kérem az én Uramnak ötök kegyel­mét a Jézus érdeméért !a... Az 50.-dik szolgálati ér határán elmondott építő erejű prédikáció után Szórády D. karnagy vezetése mellett a celldömölki ifj. egyesület énekkará­nak szép éneke következett (Isten mindenem 1. . .) majd kezdetét vette a dfszkOzgyűlés. Kottái Vidos Dániel gyűl. felügyelő, a Johannita rend lovagja lendületes, tartalmas beszéddel kOszOntOtte a vendégeket s az egész gyülekezetét az elnöki székből s a dfszkOzgyűlést megnyitotta. A jubiláló lelkészt kül­döttség hívta a gyűlés szfne elé. Ber­zsenyi Dezső tb. felügyelő, dr. Por­koláb János, Csajbők Brnő, Vadóc Sándor kíséretében lépett újra a gyülekezet elé, korához képest meg­lepően friss testi és lelki erőben a 77 éves lelkész, akit gyülekezete ne­vében Vidos felügyelő kOszOntOtt meleg hangon, lélekből jOvő szavak­kal, úgy is mint elnOktársát, úgy is mint a gyülekezetnek immár félszá­zadon keresztül hűséges őrtállőját s átnyújtotta emlékül és emlékeztetőül a nemesdOmOlki gyülekezet tagjainak ajándékát: egy ezüstkapcsos dlszblb- liát, azzal a kívánsággal, hogy az élet-könyvének aranybányájából még soká hozhassa elő a romolhatatlan lelki kincseket. A dlszbiblla ajánló sorait D. Kovács Sándor egyet, tanár állította Össze a következőképpen: „A te igéd az én lábaimnak szö- vétneke és az én ösvényemnek világa.“ Zsolt. 119. 115. Az élet e könyvét hálával és szere­tettel ajánlja az Isten igéje, igaz szolgájának, 1877—1927, félszázadon át hű és fáradhatatlan lelkipásztorá­nak, Nagy Sándornak a nemes- dömölki ősi ágostai hitvallású evan­gélikus gyülekezet. „Én vagyok a világnak világos­sága. Aki engem követ nem setéiben jár, hanem életnek világa lészen előtte. “ Ján. ev. 8. 12. Czelldömölk Alsómesteri isenji Ádám dr., Szigethy Sándor, Horváth Brnő, Bárdossy Zoltán fold- birtokosok, Dr. Móritz Dénes, Dr. Porkoláb János, Dr Tompa Sándor ügyvédek, Bárdossy Gyula állomás­főnök, Kirchner Elek mérnök, Varga Gyula esperessel élükön Nagy György, Szabó István, Mód Aladár, Mikolás Kálmán, Póca Ferenc, Zsiray Lajos, Nagy István, vitéz Horkay Béla, Varga József, Nagy Miklós, Bödecs Károly lelkészek, Vógh János rtf. lelkész, László Miklós püspöki titkár; Dr. Seregély, Dr. Szumrák, Dr. Holécty, Dr. Nagy M , Dr. Tóth Miklós, Dr. Havasy, vitéz Fekete Lejos százados, Szóródj Dénes igazgató - elnökkel élükOn a gyülekezet és a környék tanítókéra, Osvald Sándor, Vintze Jó­zsef, Mikolás Imre tanárok, Csajbók Brnő főgondnok mellett a gyülekezet gondnokai, s különböző rendű és rangú hívek igen nagy számban. Délelőtt 10 órakor az alsósági tűzoltók és leventék sorfala között hálaadó istentiszteletre vonult a gyü­lekezet, amikor is a bevezető köz­ének elhangzása után a jubiláns, két lelkészfiának kíséretében az oltár elé lépett és felolvasta az élet-könyvéből a magvetőről szóló mély értelmű pél­dázatot, majd ptdig imádkozott. Újabb közének után az ünnepelt lel­kész a szószékre lépett és az I. Ko­rinth. 1. 4.2—5. versei alapján pré­dikációt mondott »Az Ítélkezés hár­mas lépcsőjéről«, I. Az ember-fele­mohó érdeklődéssel könyvet o'vas, Mátyás királyról van benne azó, a másik előhozza ócska harmónikáját és gyakorlatlan ujjakkal nótát billeget rajta. (Nosza, táncra perdül a két kislány, utána a többi, a Marikának már nem jut párja, hát a Bodrival cifrázza.) Csupa derű és kacagás ez a kép, muzsika, jókedv, minden kitellik a háztól. Szép cserepesháza tornácán ülve Bencze Sándorné zsákot foltoz. Hétköznap nem ér reá, ezért hagyja vasárnap délutánra. A sánta Julinéni szívesen elvégezné ezt a munkát pár garasért, de hát nem jobb-e ezt is megtakarítani? Ott benn, a bezárt ablaku szobában, a gazda az újságban a gabona árát böngészi. Azt számitgatja, mennyit nyerne rajta, ha a tavaszig nem adná el, hogyan lehetne a sokból még többet csinálni ? Alkuban van már a földre, amellyel a saját birtokát kiegész iteni kí­vánja. Szép kis jószág lesz. Milyen jó, hogy egy darabban maradhat, nem kell a fiának senkivel osztozkodni rajta. Vájjon hálás lesz-e majd a szü einek, akik annyit küzködnek érte? Egyelőre nincsen még hozzá fölgon­dolása. .Fiatal még“ menti az apja. Pedig hetyke, dacos, szóval sokszor sérti meg ókét s a jótanácsot se veszi be természete. Most is az apja akarata ellenére ment mulatni búcsúra a szomszéd faluba, sur- gyán kamasz létére. A legények meg se tűr­nék maguk közt, ha olyan bőven nem itatni őket. Van hitele a Bencze Sándor fiának. Megáll a zsákvarrótű Benczéné kezében, úgy reáfeledkezik a szomszédbeli nagy vigasságra. És ahogy elnézi őket, lassan- kint elhomályosodik a látása, és végigtörül a szemin a kezefejével. Milyen vidámak, milyen boldogok I Pe­dig mi a gazdagságuk az övéhez képest és milyen sokan vannak. Vagy talán épen azért? Szép, nagy vagyonának mi hasznát látta, kényen-kedven nevelt egyetlen fiában mi őrömét lelte ? Csak gond és küzködés volt az élete. És a meggyőződés erejével bukkan föl lelkében a gondolat, hogy azok odaát a jobb részt választották. Pedig még mindig nem volt teljes Mikó- éknál a létszám, a fészek fentő még csak most következett. Mikor a fürge Juliska miatt már háztűznézők kezdték kerülgetni a Mikóék udvarát, Gyurka legénnyé ved­lett az inassorból s már az Erzsiké is iskolába járt, egyszer csak megint le kel­lett ám nozni a bölcsöt a padlásról, egy tömzsi kis jövevény tiszteletére. .Ez már derék* örvendezett Lajos gazda, .mivelhogy hét a magyarok szerencse száma. Heten voltak, úgye, a vezérek is, a Göncölszekere is hét csillagból áll, miért ne lennének hát heten a Mikó gyerekek is?* .Legalább marad nekünk is valaki öregségünkre, ha a többiek mind megszé- lyedtek* vélte Ágnes asszony is, reájött, hogy a szeretet olyan különös forrás, amely annál gazdagabban árad, minél többen merítenek belőle. A kicsiny Miskának bi­zony nem volt oka panaszra, hogy meg­rövidült volna. A testvérei majd szétszed­ték örömükben a váratlan vendéget, s az Erzsiké büszkén hordozgatta az utcán. .Hogy adod azt a kis gyereket? Meg­venném tőled* evödött a jegyző úr a kis pesztonkával. .Óh, nem eladó. Magunknak Is nagyon kell* szabódott az Erzsiké és sietve vo­nult vissza féltett kincsével a házba. Benczéné komaasszonv nem is vihette el kereszteltetni a kis fiút, mert súlyos betegen feküdt épen akkor; az ijedség és aggodalom döntötte ágyba. A Gyula a kezdi vásáron, csupa hánya-veti hencegés­ből véresre vert egy zsidót; csendőrök ki- sérgették, törvény elé állították, sok szép bankóba került, mire a kárvallott panaszá­tól elálott. Ej, de reáfért volna a kevély, rakoncát­lan legényre az a pár évi katonáskodás, mikor majd egy kis emberségre tanították volna, de sajnos, őt, mint egyetlen fiút, mentesítette a törvény a katonai szolgálat alul Tovább lopta hát a napot otthon, mert munkának csakugyan nem lehet nevezni az ő kelletlen ténykedését, mig kortársai régen beöltöztek már a szürke mundérba és komiszkenyeret ettek a kaszárnyában, várván a ,hazai*-t amit édesanyjuk jóvol­tából a posta, vagy a városbajövő ismerős majd hoz nekik. (Folyt wv.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents