Harangszó, 1927
1927-03-06 / 10. szám
n HARANQSZÖ. \$l1. márciüs 6. mezőn, a műhelyben, a hivatalszoba rideg falai közt hangozzék el, erőt, megnyugvást, lelki megújhodást nyújt az embernek és Isten nevében elkezdett s az ő szent nevében végzett munkánkban a Teremtő áldása, az ő véghetetlen, az ő megmérhetetlen kegyelme és békessége vagyon. Mégis — gyarló bűnös, különböző behatások alatt álló, életviszonyaink, családi, vagyoni, hivatás szerint való körülményeink által Vezetett és befolyásolt emberek lévén, — nem tudunk ezek alul szabadulni és sokszor otthon, vagy kötelességeink teljesítése, mindennapi munkánk elvégzése közben nem tudunk lélek szerint imádkozni, nem tudunk felemelkedni az isteni jóság, irgalom, örök szeretet régióiba, lent maradunk a sötétségben, gyarlóságaink, szenvedélyeink, ösztöneink, bűnös vágyaink rabjai gyanánt és kelletlenül látunk dolgaink után, s meg-meg szegjük, lépten- nyomon áthágjuk gondolatainkban és cselekedeteinkben a szeretet törvényét, megtagadjuk, eláruljuk és keresztfára szegezzük a megváltó Krisztust. Hogy a bennünk élő, vagy szunnyadó jó tulajdonságok — az Isten után való vágyódás, a szeretet, megbocsátás, könyörületesség és a kötelességérzet — nap-nap után életre keljenek és a magunk és felebarátaink javára és az élő Isten dicsőségére jó gyümölcsöt teremjenek, — menjünk el naponkint az Isten házába. Térjünk be oda, az Ur szent hajlékába napi munkánk megkezdése előtt, mondjunk el egy-egy buzgó, a küzdő lélek, a vergődő szív mélységeiből fakadó fohászt a teremtő és mindeneket megtartó Istenhez, kérjük az ő segedelmét munkánkhoz, jó és nemes törekvéseinkhez, rebegje el ajkunk a hálaadás imáját napi munkánk végeztével az Űr oltára előtt az ő megtartó kegyelméért, amellyel bennünket, tehetetlen, bűnös embereket a Krisztus érdeméért eláraszt, óh akkor sokkal könnyebben megküzdünk az élet ezer apró és nagy bajával, veszedelmével, kísértéseivel és megpróbáltatásaival és nap-nap után megfürdünk az evangéliom, az Ige, az üdvösség, az isteni kegyelem tiszta vizeiben. Nyíljanak meg protestáns templomaink, a Krisztus tiszta evangéliomának hirdetésére és terjesztésére, az Isten imádására rendelt szentegyházak az Istent kereső, imádó, a Krisztust dicsőítő, követő hívők számára mindennap, necsak vasárnaponként, necsak szent ünnepeinken, de a nap minden órájában reggeltől estig álljon nyitva az a templom az imádkozó, a jó Isten szent színe előtt megnyilatkozó, a könnyeit elsírni, a szívét kiönteni kívánó, a lelki békességet szomjuhozó ember számára, hadd mondhassuk el ott az Úr oltáránál a szívünk hivó szavára, a lelkünk könnyebbségére legszentebb imádságunkat, hadd sírhassuk el ott az Úr szent színe előtt legforróbb könnyeinket, hadd valósulhasson meg sokaknak, százezreknek, Istent hivő, Krisztust valló jó és igaz telkeknek a kívánsága: „Egy dolgot kértem az Úrtól s most is jazont kérem, hogy lakhassam az Úrnak házában életemnek minden idejében, hogy láthassam az Úrnak szépségét és látogathassam az ő templomát.“ Nyíljanak meg mindennap a mi templomaink, hogy oda bémenvén, föltámadjon nekünk a Krisztus és lelkünk ő általa megújíttatván, vele egyesülvén, építsük itt e földön az ő országát s a megújult és megtisztult lélek erejével előkészítsük a — magyar feltámadást! Hivó szó. i. hívd hozzám, kik megfáradlak, Kiket lelkűk bűne sújt. Bocsánatot hirdess nekik, Mit a kereszt vére nyújt, hívd hozzám a pogányokat, Idegenek nemzetét I Hívd hozzám a gazdagokat És a legszegényebbjét! Hívd hozzám a megterheltet, Bűneitől görnyedőt, Kérd, hogy jöjjön már énhozzám, Várom én az érkezőt. Hívd hozzám a sebzett szívüt, Ki szégyentől elpirul, Monda, hogy odaadom vérem Sajgó sebre hűs írül. A két szomszédház. Elbeszélés. Irta: Farkas Mihályné. (S) „Gyerekből, pohárból, soha sincsen elég", állapította meg Mikó és mert Ágnes ebben is egyetértett vele, örömmel látták családjuk számbeli gyarapodását. Benczééknél odaát még egymagában csetlett-botlott a Oyulus, vásott, kártékony kis kölyök, akire száz szem se tudott volna eléggé vigyázni. Rozi nem bánta. Talán maga akarta így. Ágnes jól emlékszik reá, hogy a komája asszony ösztélen igen kívánta az uborkát s a kenderásztatásnál is rosszul lett egyszer, úgy kellett bazavezetni, — de aztán csak mégse lett keresztelő. Nem ám, mert egyszer éjjel a kertek alatt toppal osonva nehogy az „istrázsák* meglássák, megkopogtatta a menyecske az öreg Dömötörné ablakát. Ez a gonosz vénasszony, akárcsak a mesék boszorkánya, düledezö házikójában a falu végén lakott és sok bfin terhelte a lelkét. Soha nem dolgozott mégis volt mindene bőven és bár mindenki tudta milyen gyalázatos mesterséget fiz, reábi- zonyitani nem lehetett, olyan ravasz és előrelátó volt. Néha látták erdőn-mezőn komoron bandukolni, állítólag gyógynövényeket keresve, gyökereket is ásott ki a földből 8 mindenféle bogarat szedett. Mindezekből zárt ajtók mögött valami kotyva- lékot főzött, ö tudja, miről hasznosat. Messze vidékről jöttek titkon Dömötör- néhez, magukról megfeledkezett leányok, lelkiismeretlen asszonyok, azoknak jó pénzért adott bfivös italából és gonosz tanácscsal szolgált. Benczéné i3 olyan lett, mint a meszelt fal pár napra reá, hogy Dömötörnénél megfordult és nem volt jártényi ereje, hogy a vendég elébe menjen, mikor Ágnes asszony reányitott. „Jaj, lelkem komámasszony, beteg vagy te nagyon I Jer, ágyat bontok. Mi baj ért ?" „Hagyj magamra. Majd jobban leszek. A hideg földön ülve csiráztam a répát, a hUlés bujdosik most bennem.* „Nem beszélsz te igazat, Rózi. No, de jól van, nem csodálom, ha nem mered megmondani. Azért én tudom, hogy mi a bajod. De hát nem félsz-e Így megbántani az Istent, elvetni az ajándékot, amit ingyen kegyelméből adott? Hát már két gyermeket is meg lehet sokallani?' „Nem értem, hová vágsz a szavaddal. Te különben könnyen beszélsz, van öreged, kettő is, azok elpártolják a kicsinyeidet. Én a Gyula mellett is alig bírok, egymat amban, itthon, mezőn elégséget tenni. egitséget kellene fogadnom, azt meg hogyan győzzem ? Majd, ha egy kicsit főicseperedik a Gyula * A Gyula föl cseperedett, de bizony még mindig csak egyedül garázdálkodott az udvarban. Mikólknál pedig mivelhogy „Három a magyar igazság“, megint egy újabb kis jövevény tette vitássá a bölcsőt régi gazdájának. A Juliska csakugyan bevált akkor már pesztonkának, egész bátran reá lehetett bízni a kis őcssét. Ösztönös gyengédséggel, óraszámra elringatta vagy vezetgette kis testvérét, selypítő csöppség még maga is. Akkortájt történt, hogy meghalt a Bencze Sándornak egy gyermektelen nagynénje és reáhagyta va^y tizholdnyi birtokát, jó tele- vény szántóföldet éppen az övével szomszédosat. Nagy lépés volt ez előre a család vagyoni helyzetében, de életmódjukon keveset változtatott. Ezentúl is csak a fogukhoz vertek minden garast, sőt a szerencse talán még inkább szűkkeblűvé tette őket. Tágas szint kellett persze építeni s nagy cserepes istállót, a megszaporodott marhaállomány befogadására, mellette a lakóház se maradhatott zsúppal földve, de több vidámság a szebb házban se honolt,
