Harangszó, 1927

1927-02-20 / 8. szám

58

HARANQSZŐ.

1527. február 20.

használásával igyekeznek a kitűzött díjat a maguk részére biztosítani.

Hogy e versenyben emberi méltóságunkat megtisztelő módon szerepelve győzedelmeskedhessünk, arra elő kell készülnünk. Az előkészület pedig nehéz munkát követel tőlünk. Meg kell ismerkednünk első sorban önmagunkkal, a bennünk lakozó és a belőlünk kisugárzó erőkkel, hogy azokat a saját erkölcsi értékünk emelésére és mások javára sikeresen kiaknázhassuk és méltóképen érvényesíthessük. Ezáltal közvetlenül megismerjük önmagunkat eredeti mivoltunkban és közvetve ennek segítségével következtethetünk — minden félrevezetés és szemfényvesztés dacára — a másoknál tapasztalt nyilvánulásokból és közlésekből mások lelki állapotára.

önmagunknak megfigyelése és felfedezése, a saját egyéniségünknek tanulmányozása és kiismerése a tökéletesedés forrása. A saját lelkűnkbe való éles és hosszantartó belepillantás, a gyakori lélekvizs- gálat által fogyatékosságainkat a saját szemünkkel látjuk meg, ocs- mány és ravasz beszédeinket a saját fülünkkel halljuk meg és bűneinket a saját szívünkkel érezzük meg. így áll elő lelkűnkben a beismerés és a megbánás érzése, így fogamzik meg ott a helyes célkitűzés és komoly elhatározás gondolata és csak így indulhat meg nálunk egy magasabb rendű élet, mely testi és lelki egészséget, beA két szomszédház.

Elbeszélés. Irta: Farkas Mihályné.

Egyszerű emberek történetét mondom, egyszerű nyelven, igaz lelkesedéssel.

Nem könyvekben olvastam róluk, nem is színpadon láttam őket. Ott jártak-keltek körülöttem hosszú éveken át 8 én — nyitott szemmel figyelve — megismertem egész mivoltukat, kivül, belül. Szégyenlem hibáikat, dicsekszem erényeikkel és mindenestül a szivembe fogadtam őket, mert véreim, mert magyarok, és nincsen az Égnek az a pazar áldása, amit nekik sokallanék 1 * * *

Tavaszi napfény hinti aranyát a kisfa'usi templom tornyára és megcsillogtatja tetején a keresztet. Vasárnap délután van.

Vége már az istenitiszteletnek, elzengték a kijövőéneket is és mindinkább halkulva búg az orgona, de csak nem indulnak kifelé a hívek az Istenházából. Legfeljebb ha néhány menyecske oson ki, akit otthon étien kis csecsemője vár, a többiek bentmaradnak, hogy tanúi legyenek a jelenetnek, mikor egyszerre tartja esküvőjét a falu két derék legénye, akihez atyafiság, barátság vagy szomszédság révén, jóindulattal van mindenki.

csületet, tisztességet, békességet és boldogságot nyújt.

Az önmagunkkal való megismerkedés folytán azonban nemcsak hibáinkról győződünk meg, de tudatára jövünk annak is, hogy az erkölcsi értékünket megállapító tényezők miképen és milyen mértékben teljesítik kötelességeiket s mennyiségileg és minőségileg menynyiben szerepelnek és felelnek meg önmagunkkal szemben és mások irányában. Ennek alapján a saját javunkra és másokkal szemben és mások irányában. Énnek alapján a saját javunkra és mások boldo- gítására módunkban áll azoknak hatóerejét fokozni vagy tompítani, azoknak szerepkörét tágítani vagy szűkíteni s lelkűnknek összhangját megteremteni és állandósítani.

Sok ember az önismeret jelentőségéről vagy nem tud, vagy nem akar tudni semmit s annak egyáltalában nem tulajdonít nagy fontosságot. Pedig enélkül állandóan a kisiklás, az összeütközés veszélyének vagyunk kitéve s hasonlítunk a megbízhatatlan, a fény- és zászlójelzésekkel nem törődő gépészhez, ki rozoga mozdonyát váltók által nem szabályozható, vasúti őrök ellenőrzése alatt nem álló, laza összeköttetésű síneken vezeti. A legtöbb ember önszeretete, hiúsága, beképzeltsége és elbizakodottsága folytán túlértékeli a saját egyéniségét s jobbnak, értelmesebbnek, hatalmasabbnak, gazdagabbnak tartja önmagát, mint aminő

Jön is már a násznép a templomon végig, a két sor pad között ünnepélyesen, párban, lépegetve, kiváncsi gyereksereg tódul be utánuk. Az oltár előtt meeállanak, középen a két mátkapár, sudárnövesü, szép fiatalok.

Vidám bizalommal tekintenek az ismeretlen jövőbe, nem félnek egymásra bfzni sorsukat. Mert hisz ezt a két házasságot nem jóakaratu nénémasszonyok szőttek- fonták össze ide-oda csoszogva, egymásnak szánták ők magukat még attól az időtől kezdve, mikor mint kis mezítlábas gyerekek lakodalma8dit játszottak a kertek alatt és sárga libák ballagtak nászkiséretül utánuk.

Bencze Sándornak hivják az egyik vőlegényt, bogárszemű párja Nagy Rózi; Mikó Lajos neve a másiknak, mellette Gira Á®nes áll, piros arcát keretbe foglalja a rózsa-koszorú.

Komoly csendben várják az esketőpapot a vidámság ideje maga utóbb jön el, csak egy kis fecskemadár, mely a nyitott ablakon át betévedt, röpköd ijedten csicseregve a szószék fölött.

Fekete talárjában az agg lelkipásztor halad föl az oltár lépcsőin, és ősz fejét lehajtva megáll. Bölcs szavakat intéz az ifjú házasulandókhoz, figyelmezteti őket lépésük komolyságára, jámbor, istenfélő

valóban. Ezeknek önbirálata any- nyira elfogult és részrehajló, hogy „másnak a szemében meglátják a szálkát, de a magukában nem veszik észre a gerendát“.

Az élet forgatagában vannak aztán olyan „intelligens“ és „tevékeny“ emberek, akik a sokszor hiszékeny és felületesen ítélő társadalom kívánalma szerint alkalmazkodnak, eszerint érvényesítik tehetségeiket s a külsőségre, a látszatra fordítanak gondot. Nem az Istennek, hanem a gyarló embereknek élnek. Ezért hemzseg a társadalom oly sok nagyképüsködő reklámembertől, hajmeresztő mutatványokat produkáló artistáktól, embertársaikat tévedésbe ejtő zsonglőröktől és oly sok bolondságokat mondó és bolondságokat cselekvő - cirkuszi bohócoktól.

A delfii templom homlokzatát az ókorban ez a felirat ékesítette: „Ismerd meg önmagadat!“ Emlékezzünk erre mindenkoron és cselekedjünk eszerint. Nemcsak közvetlen az Úrvacsora vétele előtt és után, nemcsak a reggeli és esti imánk elmondása alkalmával, de minden esetben, valahányszor csak szomjuhozza a lélek az igazságot.

Levél.

Nagytiszteletü Szerkesztő Úr! A „Harangszó“ pár száma került a kezembe s igen nagy érdeklődéssel olvastam sorról-sorra.

életre int és hathatósan kéri őket, hogy meg ne lanyhuljanak a szerétéiben, mely mindeneket eltűr, elfedez és megbocsát. Azután elmondja előttük az esküformát, egymásba teszi kezeiket és a mindenható áldását kéri frigyükre.

Bencze Sándor és Nagy Rozi, Mikó Lajos és Gara Ágnes, házastársak már Isten és ember előtt.

A templom előtt már várja őket a cigány és ahogy kisorjazik a násznép, menten rázendít a Rákóczi-indulóra. Azontúl már zabolátlan jókedv ve3zi át uralmát.

Előkerül a pisztoly a vőfélyek zsebéből s vaktöltéssel szaporán puffogatnak, mig pántlikás csutoráikból borral kinálgatnak boldogot, boldogtalant A nyoszolyóleányok perecet, fonatoskalácsot dobálnak a tömeg közé, sikongatva, tülekedve veti magát utána a virgonc gyermeksereg.

Végre, nagy nehezen párba verődik ismét a nászmenet s elindu nak végig a falu egyetlen utcáján a kocsmáig. Egyelőre ott mulatnak, mig elkészül az ebéd a lakodalmas házaknál és majd hazahívják őket.

Előlmegy a cigánybanda buzgón muzsikálva, utánuk a két mátkapár 8 nyomon követi őket a vőfélyek és nyoszolyóleányok koszorúsán, pántlikásan, táncokért lábaikat a zene ütemére egyengetve.