Harangszó, 1927
1927-12-25 / 52. szám
IW. december 25 HARANHSZÖ 447 gedem, hogy ez a szegény vajúdó asszony az utón hozza, a nyirkos éjszakában világra a gyermekét. Ne félj jó ember! Emlékszem én még, mikor mi vártuk az első gyermeket. Tudom még ma is, hogy féltettem a feleségem életét. Inkább kint töltöm az éjt a szabad ég alatt, de adok a feleségednek helyet. Borzalmas! Hát nincs Betlehemben egyetlen asszony sem, akiben volna annyi együttérzés, hogy visszaemlékeznék a maga vajúdásának fájdalmaira s azt mondaná Máriának: Ne reszkess jó asszony. Kikelek én az ágyamból s feküdj be te abba. Borzalmas! Hát nincs Betlehemben egy öreg asszony, akiben anyai szív dobogna s aki emlékeznék rá, hogy mily nehéz világra hozni az első gyermeket még akkor is, ha ott van a fiatal asszony mellett a tapasztalt édes anya szeretete s azt mondaná: Gyere lányom, feküdj az én ágyamba. Én majd virrasztók feletted. Mikor végre a városszéfen egy ember átengedi az istállóját, akkorra már kihunynak az ablakszemek a városban. Alszanak puha vánkosaikon az emberek, az istállóban pedig ott kínlódik a fiatal asszony a dikón. Mellette jámborul kérődz- nek az állatok s a mécs világa ráesik a József orcájára, aki ráborul a dikó kemény deszkájára s ráömlő könnyei beszélik nagy karácsonyi fájdalmát: Nincs hely az Isten fia számára! Nem volt hely számára a házban, mert nem volt hely számára a szívben. * * * Ne törj pálcát a betlehemiek felett, mert te is abban a bűnben leledzel. Jézus jelenidőben mondja: „íme az ajtó előtt állok és zörgetek“, tehát a betlehemi karácsonyi helykeresés nem egyszeri történet, hanem állandó története az életnek. (Jelenések 3.20.) Az utolsó Ítéletkor pedig olyanoknak tesz szemrehányást, akik sohase látták őt test szerint, hogy „Jövevény voltam és nem fogadtatok be engem“. (Máté 25.43.) Az első karácsonyi fájdalom a fölött, hogy nincs Isten fia számára hely az emberi szívekben, tehát állandó isteni fájdalom. Gondold ma végig, hányszor kopogtatott Jézus szíved ajtaján bebocsáttatásáért s nézz ma egy kicsit körül a szívedben. Mindenkinek van ma ott helye: a hitvestársadnak, a gyermekeidnek, a szüleidnek, a keresztgyermekeidnek, a cselédednek, a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, a kántáló gyerekeknek, még az út- széli koldusnak is... de jut-e hely, egy meleg érzés az Isten fiának, aki lejött karácsonykor a mi válságunkra ? Nem érzed-e, hogy Jézusnak mennyi oka van végig könnyezni a karácsonyi utcát, amelynek házain hiába kopogtat, mert nincs hely... nincs hely az Isten fiának. * * * Egy dúsgazdag ember nagy lakomát készít. Királyi jó kedvében meg akarja vendégelni az egész világot. Felterít palotájának nagy termében. Gazdagságának minden kincse ott van a roskadozó asztalokon. Amit szem, száj megkívánhat, amit képzelet kigondolhat, mind ott kívántatja magát. Minden meghívottnak meg van a helye, mint díszebédeken, ahol minden tányér mellett ott van egy kis cédula, rajta annak a neve, akinek oda kell leülni. Boldogan jártatja végig tekintetét a gazda az asztalon, mikor minden kész. Minden kész, csak a vendégek késnek. Elküldi hozzájuk a szolgáit, sürgessék meg őket. A szolgák azzal jönnek vissza, hogy egyik sem jöhet. Hogy lehetnek ilyen szemtelenek, hogy a számukra s érettük elkészített vendégségre nem jönnek el! Hogy lehetnek olyan bolondok, hogy visszautasítják a megtiszteltetést! Nem érzik, hogy milyen vérig sértően ostobák a kifogásaik? Mindegyiknél kilátszik a keresettség. Nem akarnak eljönni, keresnek hát valami ostoba ürügyet a távolmaradásra. Sok fájdalmat tudnak szerezni az emberek jelenlétükkel, de — nem tudom — nem szereznek-e többet távollétükkel? Kérdezzétek csak meg az elhunyt gyermekének üres székére ráboruló édes anyát! Pedig még nem az a legnagyobb fájdalom, amit a halottak okoznak távollétükkel. Sokkal emésztőbb az a fájdalom, amit azok a gyermekek okoznak, akik élnek ugyan még, de a számunkra meghaltak. Kérdezd meg azokat a szülőket, akiknek olyan gyermekük van, akire azt szokták mondani, hogy szégyene a családnak, ők meg tudják mondani, mi lehetett a tékozló fiú atyjának fájdalma, valahányszor kisebbik fiának üres székére esett tekintete. Olyan nagyon fáj az Istennek — mert ő az a dúsgazdag ember —, minden üres hely, hogy nem bírja elnézni s kiküldi a szolgáit, hogy hívjanak be mindenkit az utcáról s mikor még azokkal sem telik meg a terem, azt a parancsolatot adja ki, hogy kényszerítsenek bejönni mindeneket. Akármily erőszakkal, de meg kell tölteni a házat, mert Isten nem tudja elnézni az üres helyet. Neked is el van készítve Isten asztalánál a helyed. Isten azt akarja, hogy minden ember üdvö- züljön. Te is. Elfoglaltad-e már a helyedet? Vagy még mindig üres? Pedig hányszor lűvott már Isten, hogy térj meg hozzá ! Ez az üzenet is egy szent kényszerítés, hogy ne legyen tovább üres a helyed. Nézd, azért jött le Jézus a mennyországból, hogy Téged hazavezessen az atyai házba, Nem szabad engedned, hogy Isten megsirassa üres helyedet karácsony estéjén s panaszosan mondja a dúsan megterített asztal mellett, hogy még mindig van hely. * * * Jézus zörget. Szállást kér a szívedben, Mondd azt: mVan hely!* Hadd mondja Isten boldogan a te helyedre az atyai asztalnál: „Nincs már hely, mert hazajött a fiam, aki elveszett, de megtaláltatott, meghalt, de feltámadott!“ Hadd legyen egyszer már az Atyának s a Fiúnak is boldog karácsonya! Imádkozzunk! Hálát adunk Neked, Urunk, Megváltónk, azért a nagy szeretetért, mellyel nem tudtad elnézni, hogy pokol lett e földből és otthagytad a menny minden boldogságát, lejöttél ide, hogy mennyországgá változtasd a poklot. Nagyon szégyenljük, hogy így fogadtunk Téged. A tieid közé jöttél s a tieid nem fogadtak be. Mily nagyon szerethetsz Te minket, hogy nem fordultál vissza erre az utálatos fogadtatásra s nem hagytál minket tovább rohanni vesztünkbe, hanem szünet nélkül zörgetsz, mígnem megnyittatik. Fáj nekünk az, hogy mi is megvára-
