Harangszó, 1927
1927-12-25 / 52. szám
ÁU HARANOSZO, if ti. december 25 Gondolatok. A z emberi élet szirtek között mozgó hajó és csak a hit ereje viheti révbe. * B ármit teszünk — jót, vagy rosz- szat, — mindig csak eszközök ▼agyunk a Szentlélek, vagy a sátán kezében. * A gyermeklélek hasonló a fehér rózsabimbóhoz, mennél jobban feslenek szirmai — mennél inkább bontakozik értelme — annál többet gyönyörködtet. * D urvaság a legvisszatetszőbb emberi gyarlóság, mely a legjobb barátokat is képes szétválasztani. * A virág az egyetlen valami, mely egyformán tiszta, égi örömöt kelt gyermeknél és aggastyánnál egyaránt. * T emetőben járva — itt is, ott is, hallja az ember: „íme, ez a vég!“ Sőt! Ott a kezdet és kedveseinkért hulló könnyeink — mintegy kristály hid, sírtól a menybe. * r*z imádság az a balzsam, mely í» egyedüli vigasztalója bánattól sajgó szívünknek és megnyugtatója — az élet próbái között gyakran háborgó lelkűnknek. * A szeretet hangja az egyetlen hangszer, aminek nincsen disszonáns akkordja s legszebb hatása: a béke, a boldogság. Stollné, Hudy Iíona. nak, bogy szomorú az árva-kisasszony... Az a virág, amék az édes jó anya szívéből fakatt, meg az a kis medír, amék ezen a rózsán fészkelt, ennek a harmatjából ivott... Az angyal pedig elment ahoz a deli-szép legényhez a főd másik oldalára... osztán ott addig-addig sugdosott a fülébe... ki tudná megmondani mit ?... mig ennek oszt nem vöt ott maradása többet. Addig-addig húzta a szive, amig hazahozta ide ... Mer a szív az fuggy a, hun az ü hazája, ha az ember el is felejti... Ez a tündér-királyfi pedig itt született. Idevalósi ez, jányom. Régen, nagyon régen, mikor az árva- kisasszony még a világon se vót. a tekén- tetes úr meg asszony még fiatalok vótak, akkor történt, hogy örökbe fogattak egy apátián-anyátlan arva kis fiút. Úgy tekintették, mint a sajátjukat, úgy is nevelték, mint egy úri gyermeket. A fiú okos, kedves vót. Sok örömöt szerzett nékik ... De ki hitte vóna? mikor már nem is remélte a szegény tekéntetes asszony, akkor gyött el hozzájok az Isten legszebb áldása: a parányi kis jány-gyermek. A kis jány lehetett mán úgy négy éves is, mikor az örökbe vett fiút elfogta a vágy: r Gyúr át» Ferenc (1845—1925) püspök. Élete igazi Istenben való élet volt. Ha törékeny alakjának, lelkes arcának, a szeretet munkájában fáradhatatlan életének képe feltilndöklik előttem hálás emlékezetem tükörében, önkéntelenül is lelki testvérére, Assisi Ferencre gondolok — Írja „Luther Lelke“ című müvében Szigethy Lajos — akivel ő is olyan tökéletesen betöltötte Isten legelső törvényét, a szeretetet. világot látni. Szegény jó tekéntetes úr nem állta útját. Ellátta pénzzel, meg jó tanáccsal és a szivére kötötte, hogy bármikor hazajöhet, mer itthon mindig szerető szülék várják. A fiú elment... Egy darabig irdogált is, de ótán ez is elmaratt. Mán-mán azt gondolta mindenki, hogy valahun odaveszett ... De mégis másképp történt, mer látod most mint roppant gazdag ember mégis csak megtért... Haza gyött... Hazahozta a szive... Haza-keritette a kis virág, meg a madár... Osztán éppen ott hozta össze üköt az a jóságos angyal az égbül, otl az édes annya sírjánál, hogy hadd nyugoggyon meg a szive annak a jó anyának!.. . Hiszen olyan szépen tutta kérni abból az édes-anyai szívből fakatt rózsa a madárkát, az meg az angyalkát, hogy nem tuttak neki ellenállni... Boldoggá tették az 6 szomorú jányát. Mer olyan nagy a szeretet abban az anyai szívben jányom, hogy feltöri 3z még a sír pecsétjét is, ha a gyermeke boldogtalan, osztán addig bolyong ide-oda a világban, amíg csak nem segít az ö leikéből lelkedzett drága gyermekén. A Karácsonyfa. Otthagytam a várost... Letarolt mezőkön téli napsugárban Egy új tavaszt vártam .. . Helyette sápadtan közelgett az alkony, Hideg szél csókjától kipirult az arcom, S ott a csendes utón, ahol nem is régen Csacsogott, nevetett százféle maddrdal Csodák csodája... nézem, egyre nézem... Összetalálkoztam egy felém siető Karácsonyfával! Hová mész ? / Csendes erdő szélén hosszúnak találod Azt a mindent szépen elringató Áldott téli álmot? Talán azt gondolod: szívesen is látnak ? játékszere lennél kincses palotáknak! Üres jelkép csupán, egynapos vidámsági Nem érdemli meg a hatalmasok népe, Hogy az életedet feláldozzad érte!! Talán mégsem úgy van, mint ahogyan látod! Talán ott is gyújtnak karácsonyi lángot, Ahol rakott asztal, pompa, jólét járja, Ahol nincsen szegény, ahol nincsen árva!! Hová mész?! Állj meg, ne menj tovább! Ott benn az utcákon nehéz gondok járma Súlyos sebeket vág a görnyedő vállra. Csillogó a város? Csalóka lidércfény! Nincsen ottan béke, harcot harcra vívnak, Csukott ajtók mögött olyan sokan sírnak!! Mért mondod ezt nékem ? Nézz csak fejed fölé: ott a magas égen Karácsonyi fényben fürdik minden csillag. Azért indultam el: átölelni vágyom Meleg öleléssel azokat, kik sírnak! Üzenetet hoztam: Egyszerű jászolban Megszületett végre, akit oly rég várunk lm mást betölt minden féltve őrzött vágyunk. Kit az Isten Ígért, hozzánk elküldötte, Bölcsőjében nyugszik az 6 egyszülöttje. Mostan minden ajak kiáltva kiáltsa: Annak, aki küldte, annak, aki eljött Hozsánna, hzzsánnaü Áldott karácsonyfa! Menj csak hirdesd szerte: Soha nem adatott ennél drágább este! Városba, faluba, mindenhová térj be, Gyújtsál örömtüzet bánatfelhős éjbe ... Szárítsd fel a könnyet, árassz boldogságot, Hadd tegyen az ünnep olyan boldog, áldott, Milyent ez a világ még sohasem érzett, Még sohasem látott!!! SCHÖCK GYULA. Karácsony. H arangszó... hólepte csillogó fenyők, ragyogó gyerekszemek s a tiszta öröm legősibb énekének szelíd melódiája: karácsony. Szeretet, Béke, Reménység ünnepe. Ez volt a múltban. S ma? A harangszó meg van, a hólepte csillogó fenyők is illatoznak, a gyermekszemek is ragyognak s fülünkbe cseng legősibb éneke is
