Harangszó, 1927
1927-12-18 / 51. szám
434 HARANÍ1S2Ö. H27. december 18. Ezt a várakozást, ezt a vágyat nem valami nemesebb megértés, valami nemesebb érzés váltja ki a lelkivilágodból, hanem az önzés, a bűn. Te nem azért vágyódsz a nagyobb vagyon után, mert részvétet érzesz másokkal szemben, kik nálad szegényebbek, hanem azért, mert irigyled a gazdagabbak vagyonát. Nem azért törsz az ég felé a hírnév megteremtésében, hogy megfeszített munkádból áldás hulljon embertársaidra, hanem hogy téged lássanak mások fölött s dicsőítsenek. E várakozás a bűnben fogant s nem kelhet a nyomán megnyugvás. Ily jegyben folyik az emberi élet ádventja s azért olyan szomorú. A keresztyén élet ádventja más. Más várakozások, más vágyak töltik el itt a lelket. Oly várakozás ez, mely mások számára is, mindenki számára óhajtja a jobbat. Egyetemes remény ez, melyben mindenki megtalálja a maga szükségének megszüntetési lehetőségeit, a maga bajának orvoslását, szegény is, gazdag is, király is, koldus is. E várakozás önzetlen szívből néz az összemberiség üdvössége felé. Az életnek apró-cseprő örömei, fájdalmai semmivé lesznek, csak egy pont felé fordul a megfeszült figyelem s e pont a léleknek, az embernek sorsa: a Krisztus. Ez a kimerült, önerejében nem bizó vándornak vágyakozása, mely- lyel a sötét éjszakában a távolban meglátott lámpafény felé igyekszik. Nem nézi, hol jár? Rózsák vagy Hagyjad az ürra a te utadat. Irta: Szende Ernő. 16. És az is sikerült... Sok érdemei elismeréséül a császár Bécsbe rendelte s kinevezte madridi nagykövetté. Ezzel aztán teljes kielégítést nyert a hiú és nagyravágyó ember becsvágya. Az összeharácsolt mérhetetlen vagyonból óriási bevásárlásokat tett. Két kézzel szórta a pénzt és olyan bútorokat, paripákat s a jó Isten tudja, még mi-mindent összevett, hogy hozzá hasonló úr nem akadt. Méltó nagykövete akart lenni az ö urának. Megtette a bucsulátogatásokat s mindenhol kérkedett óriási gazdagságával. A társzekerek rogyásig utrakészen állottak, csak várták az indulási parancsot. S a nemezis ekkor lecsapott rá. Kolonics érsek kisütötte, hogy Karaffa nem olasz, hanem spanyol eredetű s mint ilyen, nem képviselheti az osztrák császárt a spanyol udvarnál. A kinevezést egyszerre visszavonták. Ily megszégyenítés embert mág nem érti A hatalmas ember nevetségessé vált. tövisek között? Nem nézi, mily csalétekét kínál az élet tőrvetése, a célt nézi, a fényt, a megpihenés- nek drága hajlékát, a Krisztust. A léleknek szent állapota ez a várakozás, mely nem tűri a világnak kísértő zaját s megköveteli, hogy szolgálatába állítsd az élet összes képességeit. Az Istennek ujja nyugszik most rajtad. Az ádventi csend az életnek önmagába való nézésének ideje. Az élet befelé fordítja szemeit, a lélek titkos géphelységeibe s figyeli a rugóknak működését, melyek az életnek kifelé való hatását dobják a külvilágba. Látva a belső életet tudjuk csak megérteni ennek kifelé való megnyilatkozásait. Most értjük meg, miért teszünk annyi ballépést s miért vár az emberre annyi csalódás ? Miért több az életben a könny, mint a mosoly s a bú, mint az öröm. Ott bent a lélek mélyén, honnan útra kelnek a tettek, ott gonosz munka folyik, ott hamisan vannak beállítva a váltók s az élet veszélyes vágányokra csúszik, ott rosszul megírt útjelző táblák állanak s a bűn, a szégyen, a halál tájaira küldik az embert. Beteg szívből fakadnak a tettek s így ezek már eleve is magukon viselik a halálnak bélyegét. Használd fel e csendes időt s fordítsd befelé a szemeidet, hogy lássad szomorú, terhes életednek kiinduló pontját. Lásd meg minden bajnak okát! Belátod azt is. hogy nem kívülről jönnek ép a bajoknak, a csapásoknak nagy része, Mindenki örült és gúnyolódott a gőgös ember bukásán. Karaffát a meggyalázás beteggé tette. Ágynak dőlt s pár nap múlva kitört rajta az őrültség. Örökös rémképek gyötörték. Maga előtt látta áldozatainak kinos vergődését, ezernyi jajiait, kegyelemért könyörgő rimánkodásait; űzte, hajtotta maga elöl a rémeket. De hasztalan. Azok ott sürögtek, forogtak körülötte s az őrült ember nem lelt nyugtot még az ágyában sem, mert ott meg a kivégzettek husdarabjait látta maga körül heverni. Mindenki elfordult a hiénától. A barátai undorral fordultak el tőle. Még a felesége is elhagyta gyermekeivel együtt a vérrel beszennyezett embert. Néha voltak tiszta percei. Ilyenkor arra kérte a császárt, tegye jóvá némileg az ö bűnösségét azzal, hogy adassa vissza az elkobzott birtokokat az utódoknak. S a király néhánynak vissza is adta. így Radványszky János is visszakapta. Mikor ez ügyben fennjárt Bécsben, felkereste Karaffát is. Látni akarta. Karaffa összetett kezekkel rimánkodott bocsánatért. Radványszky megvetéssel nézett végig hanem soknak a te romlott, hitetlen gondolkodásod oldja meg kerekét. Ez bánattal tölti el szívedet. Ez számodra a szenvedő ádvent. Ez a bűnbánat könnyeivel mossa a múltnak fekete lapját. Ez a szenvedő ádvent szüli a tevőleges ád- ventet. Ez a kemény, az erős elhatározásoknak az ideje. Rendet teremtesz a szív mélyén! Kiűzöd onnan a rossz tanácsadót, a bűnt, elmozdítod helyéről a tettek hamis irányítóját s a Krisztust állítod az élet gépezetének kormánykerekéhez. Az ádvent kettőt követel tőlünk. Légy gyenge, ha a múltba nézel s bűneid felett sírj; légy dacos, erős, ha a jövőbe nézel s ne tántorítson el a Krisztus mellől a pokolnak minden támadása sem! Készüljünk a prédikációra!... Irta: Nagy Miklós. A ki a cím után Ítélve azt gondolja, hogy ez a cikk bizonyára csak a lelkészeknek szól — az csalódik. Nem lelkésztársaimat akarom én itt megleckéztetni, vagy kioktatni hivatásunk kötelességei felől, hiszen azok mindegyike úgyis igen jól tudja, hogy építő erejű prédikációt egyszerűen csak úgy „kivágni“ nem lehet. Aki jól akar prédikálni, annak alaposan készülni is kell. Könnyű beszélni!... szokták mondogatni bizonyos gúnyos lekicsinyléssel. Hát hiszen igaz, hetet-havat összebeszélni nem is az összetört vérazopón. Aztán megszólalt. — Én vagyok az első, aki soha, de soha meg nem bocsáthat.-----A z Isten keze utolérte. Teljesen magára hagyatva, senkitől bocsánatot nem kapva, halt meg. Az Isten igazságot szolgáltat mindenkinek. Radványszky János nem volt jelen apja ki végeztetésénél. A sok aggodalom, az örökös gyötrődés leverte lábáról a még amúgy is félig beteges embert. Láza lett még azon éjjel s másnap már tehetetlenől hevert az ágyán. Palásthy leányára bízta őt. Ö ott akart lenni. Legalább még egy utolsó tekintetet akart váltani öccsével. Hát látta is jó Gábor öccsét. De csak egy pillanatra. Rosszul lett a rettenetes látványtól s ha el nem kapják, elvágódott volna. Ezek aztán a fal mellé vezették, egy pohár vizet itattak vele s ettől aztán jobban lett Többet aztán nem is látott, mert két ember az ő kérésére hazavezette. Radványszky állapota nem volt súlyos. Csak az izgalmak merítették ki, az döntötte
