Harangszó, 1927
1927-12-18 / 51. szám
1JÍ7 december 18 HARANQSZO. 435 Papp-Váry Elemérné, szül. Sziklai Szeréna (1881—1923.) a Magyar hitvallás, a „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában . . remek szép költeménynek szerzője. Nem Luther lelke, nem az Erős várunk harsonája zeng-e vissza az evangélikus hitében olyan erős költő szíve közepéből ? lehet nehéz, de okosan és építően beszélni, lelket gazdagítóan prédikálni nem könnyű dolog. A jó pap holtig tanul — a jó prédikáció sokszor egy egész könyvtár!... Mondom, a lelkészek mindezt igen jól tudják. Tehát nem is a lelkészeknek üzenem én, hogy készüljünk a prédikációra, hanem — ágyba. S Etelka gondos ápolása pár nap múlva talpra állította s akkor Palásthy kíméletesen tudatta vele a történteket. Radványszky szive kibírta a súlyos csapást. Csak állt némán, mozdulatlanul, le- horgasztott fejjel. Majd felemelte a fejét 8 ránézett Etelkára. Akkor látták, hogy a szemeiből lassan szivárognak a könnyek. És megszólalt. — Etelkám. Nincsen apám. Etelka odarepült a keblére. — Itt vagyok én, édes Jánosom. A két szerető szív összeöl el kezelt. Palásthy odalépett hozzájuk. — Én leszek a te atyád, fiam. Elfogadsz-e? Radványszky odaölelte magához. — Te én jó második atyám. Palásthy áldásra emelte a kezét. — Hát akkor megáldlak benneteket én édes gyermekeim az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek Istennek nevében. Most Lipócy is megszólalt. — És én megáldlak mindhármatokat. Szenvedtetek annyit, ami egy örökéletre is elég lett volna. Az Ür próbára tett benneteket és ti a próbát kiálltátok. Mert az Urra első hallásra akármilyen furcsán hangzik is — a templomba készülő, a templomot szerető híveinknek mondom, hogy készüljenek a prédikációra. Hogyan gondolom ezt ?... Semmi esetre sem úgy, hogy különböző rendű és rangú híveink szintén vegyenek elő otthon tintát, tollat, meg egy árkus papirost és „csináljanak“ vagy „szerkesszenek“ egy karácsonyi prédikációt, azután pedig tanulják is meg. Nem! Nem így gondolom. Ez a fajta készülés igazán a lelkipásztorok kötelessége és hivatása, amelynek gondja bizony sokszor már hétfőn ott ég a pásztor lelkében. Templomba készülő híveinkre az a kötelesség vár, hogy a lelkűket készítsék elő a prédikáció meghallgatására, az ige befogadására. Mert hát a prédikáció igazi jó hatását tekintve is úgy van ám a dolog, hogy kettőn áll a vásár! Hiába készül a lelkész a leglelkiismeretesebb módon, ha hívei hétköznapi lélekkel ülnek be az Istenházába. Hiába zúg az orgona istenes énekre, ha a hívek lelke már eleve egészen másra van hangolva! Hiába szól az Isten beszéde, ha a szívek előre fel nem nyitott, lezárt ajtaiba ütközik!... Ezért mondom, hogy híveink, hallgatóink is készüljenek a prédikációra. Ünnepek reggelén hányszor eszembe jut, hogy száz meg száz helyen „törvényesen“ be van vezetve a vasárnapi piac-tartás. A templomba igyekező hívek egészen természetesnek találják, hogy ott, hagytátok az utatokat, benne biztatok. Há* bízzatok ezután is benne s meglátjátok, ő mindig meg fog segíteni benneteket. Legyetek hit ezután boldogok, nagyon boldogok... * Radványszky Jánosnak még egy kívánsága volt. Az apja testét szerette volna eltemettetni. Palásthy is azt akarta az öccsével. Lipócy hasztalan járt ez ügyben Karaf- fánál. Nem engedte meg. Ekkor Radványszky megvesztegette a katonákat s azok egy éjjel leszedték az öreg Radványszky testét, Palásthyét már nem merték, mert akkor feltűnt volna a hiány. így hát csak Radványszky György holtteste került titokban a temetőbe. Palásthyé csak hat hét múlva. Palásthy ék azután hazamentek. Otthagyták a gyászos, siralmas várost. És a gyászidő leteltével szép csendben megtartották az esküvőt. A szivek még gyászoltak. Semmi más dísz és pompa nem volt. Egyedül az új oltárteritő ékeskedett a brezovai templomban s rajta aranybetük- kel a mondás: »Hagyjad az Úrra a te utadat, bízzál ő benne és ő megsegít. (Vége). a piactéren gyülekezzenek. Közben csupa földi gondolatokkal, tervekkel szóródik tele a lelkűk. Olcsóság, drágaság, adás-vétel, szitok, átok, könnyelmű, tisztátalan beszéd ... egyszóval magukba szívják nemcsak a piac porát, de a piac szellemét is. Azután valamivel a beharangszó előtt, vagy után, elindulnak a templom felé... Már most ki gondolja azt lehetségesnek, hogy ezeket a lelkeket akármelyik lelkipásztor egy húsz perces prédikációval egyszerre felemelheti a hetedik mennyországba!?... Azután hányán indulnak el hazulról haraggal, boszus, perpatvar- kodó, felindult lélekkel a templomba ! Hányat köt le még a templomfalak között is e világ gondja, baja, csalárdsága! Hányán tervezgetik a templom előtt a vasárnap délutáni szórakozásaik programm- ját előkészületül az igehallgatásra... még a legkisebb bajnak kell ítélni, hogy a csendesebbek pipaszó mellett, várják a beharangszót... Általánosságban el lehet mondani, hogy ma ilyen az előkészület a prédikációra. Mindennek a következménye pedig az, hogy reánk lelkészekre panaszkodnak a sok „hatástalan“, a fejek felett nyomtalanul elszálló prédikációnk miatt. Azt a megjegyzést meg éppen hamar megkapjuk, hogy „mára nem készült a Tisztelendő úr“... pedig csak a híveink lelke volt egészen másra hangolva, mint ami csengett a prédikációban. Ne felejtsük azért el, hogy a prédikáció hatástalanságáért lelkész *és gyülekezet egyaránt és egyformán felelős. Komoly épülés, áldásos templombaj árás, eredményes igehallgatás csak ott lehetséges, ahol a lelkész és hívei együtt készülnek imádkozó lélekkel a prédikációra. Próbálják csak meg híveink, készüljenek ők is a prédikációra. Készüljenek imádsággal, csendességgel, ég felé szálló gondolatokkal, megbocsátással, türelemmel — és bizonyosan áldottabb lesz az a rövid óra, amit a templomban töltenek. Bár ünnep és ünnep között nem igen lehet fontosság tekintetében különbséget tenni, mégis most mondottam el mindezeket, amikor közelegnek szent, nagy ünnepeink. A lelkészlakok falai között csak el- elszáll egy csendes sóhajtásba foglalt imádság, amely így könyörög:
