Harangszó, 1927
1927-12-11 / 50. szám
426 HARANOSZO. 1#Í7. december 11. tikai és társadalmi rendjét eddig a férfiak intézték az ő durva és éles, szinte sarkosan éles, szinte sértően szegletes felfogásukkal. Most a nők kívánnak itt-ott helyet a világ politikai és társadalmi rendjében. Engedjük, hogy az ö melegszívfiségtikkel elsimítsák azokat az éleket, durvaságokat, miket eddig a férfiak alkottak. Engedjük őket közénk az ő ideálizmusukkal, talán újabb, elviselhetőbb less a világ életrendje. Azóta sokat fordult a világ s a nő sok tekintetben nem az ő egyéniségével járó ideálizmusát viszi a világba, hanem elférfiasodott világfelfogását. A mai modern nő fél a nőiességtől. Külsejét is férfiasán rendezte át, viselkedése sokszor már férfiakat is szégyenbehozó. És ettől az ultramodern mozistárokat és színházi dívákat utánzó női ideáltól féltem én a mi leányainkat. A mi evang. leányaink ne legyenek a flörtben, a szemérmetlen viselkedésben vezetők. A mi leányaink ne felejtsék el, hogy nekik van a legszebb vallásuk, nekik van a legtökéletesebb alapra épített egyházuk, melyet ev. evang. mondanak evangélikusnak, mert az evangéliumot tartja az ö egyedüli fundamentumának. A mi evang. leányaink műveljék magukat, érdekelje őket minden, ami szép, ne szaladjanak olyan áleszmények után, miket csábítón ra- gyogtat e világ sátánja, mely az Ízlést, a művészetet, az életet úgy rendezte el, hogy az szépnek lássék. Szépsége azonban csak látszat, belül csak üres. Vonzása csak addig tart, Hagyjad az Una a te utadat* Irta: Szende Ernő. 15. Palisthyék felkeltek. Radványszky is felkelt az asztaltól. Némán szorítottak kezet s a szobáikba mentek. Radványszky is ott lakott, hát ö bement a szobájába pihenni... Csend lett a házban. Lipócy állva maradt a szoba közepén. Valamin gondolkodhatott, mert a homloka erős ráncokba húzódott. Pár percig állott ott, akkor aztán odalépett az ablakhoz 8 kinyitotta. Kihajolt és belenézett a sötét éjszakába. A túlsó oldalról most egy ember közeledett az ablakhoz s halkan megszólalt. — Alszanak már Miklós? Lipócy kebléből nehéz sóhaj fakadt fel. — Aludni? Istenem? Tudnak is most azok aludni? — Csak nem szóltál nekik? — Nem. Minek is lett volna az? Elég lesz szegényeknek a holnapi nap is I Mit * Lapunk legutóbbi, 49. számiban »Hagyjad az Urra a te utadat- c. elbeszélésünket hibásan tördeltük be. így a múlt számban leközölt 15. folytatást kérjük figyelmen ktTül hagyni s mai számunkban leközölt folytatást venni 15-iknek. Hibánkért úgy az írótól, mint olvasóközönségünktől bocsánatot kérünk. míg felébred a lélek mélyén az isteni hang: Ne e világot szeressétek, hanem annak az országnak legyetek polgárai, melynek én vagyok a kútfeje. Ekkor lerakja csalódását a mai nő és elindul a keskeny utón, a szoros kapun át arra, amerre az Úr vezeti: Isten országa felé. Azt gondolják sokan, hogy milyen rettenetes lehet elszakadni e világtól és ilyen zárdaszagu elveket követni. Oh nem a morózus tekintetű, a világi élettől félrevonuló női típust kívánja kiábrázolni az evang. egyház! A mi egyházunk derűs, nyílt, bátor tekintetű leányokat óhajt nevelni/ olyanokat, akik részt vesznek a társas élet zajában is, de Ízléses megjelenésükkel, kedves, finom beszélgetésükkel irányt adnak annak a társaságnak, melyben élnek. A mi leányaink szeretik az ő hazájukat és amikor dolgoznak az egyházért, érezniük kell, hogy munkájukat kettős cél vezeti. A haza feltámadásának ugyanis belülről kell elkezdődni. Lelkűnknek kell először újjászületni, gyűlölködésünknek kell letörni, egyéni erőnknek és hitünknek kell megduplázódni, csak így lesz remény, hogy feltámad a mi országunk s abban virágzó lesz a mi egyházunk. Imatiázavatis Tatatóvároson. Tatatóváros a Vértes hegység északi vége felé, a déli lejtő tövében fekszik. Kedves, kies hely. Vonzó ereje mellett tanúskodnak a vasút állomás felé egymás után gyorsan terheltem volna őket már ma! így még reménykednek. S holnap ? A jó Isten adjon nékik erőt a holnaphoz! — Hát akkor mehetünk? — Igen. Megyünk. Magamra veszem a ruhám 8 aztán indulunkBezárta az ablakot. Átment a szomszéd szobába s csakhamar visszatért. Rajta volt a papi ruha. Egyik kezében a Bibliát, a másikban egy kis dobozt tartott. Bezárta az ajtót s kilépett az utcára. — Mehetünk János. Andricius János lelkész várta ott. A két lelkész elindult, hogy megvigyék a két elitéltnek az utolsó vigaszt... Lipócy kijárta Karaffánál, hogy Rad- ványszkyt és Palásthyt részesíthessék az utolsó vigaszban. Karaffa beleegyezett, de a többinek azt sem engedte meg. Lipócy Palásthyhoz ment, Andoricius meg a Radvánszky celláját kereste fel. Palásthy tehetetlenül hevert a szalmán. Mikor a lelkész imádkozni kezdett, megszólalt. — Szentatyám kérem, kulcsolja imára a kezem. Szegény, arra is képtelen volt. A lelkész összekulcsolta a két kezet. Aztán imádkozott. emelkedő házak s megnyílt uccák. A beköltözködések az evangélikusok létszáma emelkedését is elősegítették. A hívek elérkezettnek látták az időt az imaháznak a város által e célra ajándékozott igen szép s megfelelő helyen való felépítésére. Az imaház külsőleg is megkapó alkotás. Rendezése egyszerűségében remek, az oltár ónémet mintára készült. Padok helyett karosszékek vannak beállítva. A felavatásra Kiss István püspök, Draskóczy Lajos nyug. theol. dékán s Krayzel Miklós egyházkerületi törvényszéki világi bird kíséretében a felavatás napjának november 6-ának reggelen 8V2 órakor érkezett Budapest felől. A pályaudvaron Balogh István esperes s Troykó Béla járási főbíró fogadták a gyülekezeti s városi elöljárók élén szívélyes szavakkal s hódoló tisztelettel, ahonnan autók s magánfogatok hosszú sora kísérte dr. Teutsch József gyülekezeti felügyelő vendégszerető házához. Innen 10 órakor az előbbi módon vonultak az imaház udvarához, amelynek kapujánál a gyűl. felügyelő, majd egymás után a ref. egyházmegye esperese, a helyi kegyesrendi fögimn. igazgatója, a katonaság, csendórség stb. képviselete, az imaház ajtajánál pedig a különböző iskolákba járó ev. növendékek s ifjúság nevében 3 magyarruhás leány növendék 1-1 virágcsokor átnyujtásával üdvözölték a a püspököt. A felügyelő az ajtókulcs átnyújtóA rab halk hangon mondta utána. Aztán meggyónt. Gyónás után a lelkész vigasztalni kezdte s az örökélet gyönyörűségeiről b ászéit. Palásthy arcán a szelíd nyugalom ömlött el s látszott rajta, hogy kész örömmel hagyja itt szenvedésének helyét s lelke megnyugvással készül Istenéhez. Aztán a lelkész kilépett a folyosóra s meghagyta a porkolábnak, hogy hozzon a rab számára alsóruhát. A porkoláb elment s a feleségével tért vissza. Még az is sírva fakadt, amikor meglátta a tehetetlen, összetört embert s rajta a véres rongyos inget, amely nem egy helyen odaforrott a sebhez. Aggódó gonddal, hogy fájdalmat ne igen okozzon, nyúlt az odatapadt inghez, de Palásthy rászólt. — Jó asszony, csak bátran. Testem úgysem érez semmi fájdalmat, az én érzékeim már elhaltak. Andricius már nem tudta Radványszky Györgyöt az Úr vacsorájában részesítem. A megtört aggastyán eszméletlenül feküdt már napok óta. Senki feléje nem nézett, senki öt nem ápolta. Egy imát mondott hát a lelkész felette. S az volt a halotti ima is.
