Harangszó, 1927
1927-12-04 / 49. szám
418 HARANQSZO. Ifí7. december 4 világ. Az idők tengerének fenekén van és az új világnézetek, új irányok, törekvések, szellemek zajában hullámzik felette a tenger. Csak mint búvárok mehetünk odáig, ereszkedhetünk le, hogy azt az el- sülyedt világot megláthassuk. Azt a világot, melyben Győry Vilmos élt és dolgozott, ma egy ismeretlen világnak kell mondani, mert ma új irányok, új gondolkozás, új világnézet uralják az elméket. .. Akkor az összesség gondolata uralkodott, akkor a nemzet egyeteme volt a vezérlő eszme, ma az összeség jelentéktelenné lett, ma az egyén dominál. Tessék megnézni a költészetet, az az összefoglaló gondolkodás, az az ideálizmus és emelkedett lélek, mely Győry Vilmos idejében az egész költészetet áthatotta, ma nincs. Ma a költészet az egyéni bajokkal, az egyéni kívánságokkal foglalkozik ... Győry Vilmost én személyesen ismertem. Győry nem volt valami hős alak, nem volt vitéz, akinek feszültek volna az izmai, nem volt dalia szikrázó szemekkel, aki félelmetes benyomást tesz az emberekre. Jnkább alacsony volt, mint magas. És amilyen volt a külseje, olyan volt a lelki habitusa is... Alz ő költészete olyan volt, mint alakja. Nem egetverő, nagy lángokat lobogtató és tűzokádó hegy, hanem szerényen fénylő csillag, amilyent az ember választ magának, melyre mindig bizalommal tekint, amely mosolyog rá, mint Hagyjad ai Urra a te átadat Irta: Szende Ernő. 15. Palásthyék felkeltek. Radványszky is felkelt az asztaltól. Némán szorítottak kezet s a szobáikba mentek. Radványszky is ott lakott, hát ö is bement a szobájába pihenni... Csend lett a házban. Lipócy állva maradt a szoba közepén. Valamin gondolkodhatott, mert a homloka erős ráncokba húzódott. Pár percig állott ott, akkor aztán odalépett az ablakhoz s kinyitotta. Kihajolt és belenézett a sötét éjszakába. A túlsó oldalról most egy ember közeledett az ablakhoz s halkan megszólalt — Alszanak már Miklós ? Lipócy kebléből nehéz sóhaj fakadt fel. — Aludni? Istenem! Tudnak is most azok aludni? — Csak nem szóltál nekik? — Nem. Minek is lett volna az? Elég lesz szegényeknek a holnapi nap is! Mit terheltem volna őket már ma! így még reménykednek. S holnap? A jó Isten adjon nékik erőt a holnaphoz! — Hát akkor mehetünk? — igen. Megyünk. Magamra veszem a Győry Vilmos barátságos arca... Hasonlatos a meséhez, melyben a madarak királyt választottak, mondván, hogy az legyen a király, aki a legmagasabbra tud repülni, és felszállt a sas, de szárnyai alól kiröppent a pacsirta, még feljebb ment és ő lett a király. Ez volt Győry Vilmos, aki az idegen birodalmak nagy sasainak szárnyára ült rá és mint fordító följebb ment náluknál, mert azok csak a maguk nemzetének énekeltek, Győry Vilmos pedig az ő éneküket elmondotta nekünk magyaroknak, akikre azok a költők sohasem gondoltak, talán azt sem tudták, hogy a világon vagyunk... Győry Vilmosra nézve a költészet rokonfogalom volt a vallással, mert neki hite volt és jelszava lehetett volna: Isten, család és költészet, ami mint háromság magában befoglalja a hazát. Őnálánál szerényebb, őnálánál igénytelenebb ember nem volt. Őnálánál igazibb pap, tiszteletreméltóbb pap és szó- zatosabb pap nem volt. Őnálánál hűségesebb, odaadóbb,, önfeláldozóbb hitves nem volt. És mindezt összegezve, őnálánál igazabb ember, hazafi és magyar nem volt. Nem az ő dicsősége az, hogy a fiatalság most reá gondol, hanem ennek az ifjúságnak a dicsősége. Az ő dicsőségét őrzi az irodalom... A szűnni nem akaró tapssal fogadott beszéd után az evangélikus vegyeskar Győry Vilmos két megzenésített költeményét adta elő, ruhám s aztán indulunk. Bezárta az ablakot. Átment a szomszéd szobába 8 csakhamar visszatért. Rajta volt a papi ruha. Egyik kezében a Bibliát, a másikban egy kis dobozt tartott. Bezárta az ajtót s kilépett az utcára. — Mehetünk János. Andricius János lelkész várta ott. A két lelkész elindult, hogy megvigyék két elitéltnek az utolsó vigaszt... Lipócy kijárta Karaffánál, hogy Rad- ványszkyt és Palásthyt részesíthessék az utolsó vigaszban. Karaffa beleegyezett, de a többinek azt sem engedte meg. A király ígérte, hogy megvizsgáltatja az ügyet. így aztán ment valahogy a dolog az országgyűlésen. Es Karaffa is kapott Ítéletet. A király az összes magyarországbeli hadak fővezérévé nevezte ki és rábízta Erdály meghódítását. És az is sikerült... Sok érdemei elismeréséül a császár Bécsbe rendelte s kinevezte madridi nagykövetté. Ezzel aztán teljes kielégítést nyert a hiú és nagyravágyó ember becsvágya. Az összeharácsolt mérhetetlen vagyonból Kuszák István pedig Győry Vilmos- költeményeket szavalt. Majd Kapi Béla dunántúli püspök mondotta el gyönyörű emléktáblaavató beszédét, melyben mint a szív emberét aposztrofálta Győry Vilmost s elevenítette meg nemes alakját hallgatósága előtt. Győry Vilmos: a szív embere volt végig egész életén — mondotta Kapi püspök. — Költészete nem más, mint a szívének igazi megnyilatkozása. Panaszos sírás zendül fel az ajakán, amikor csalódik és tud mosolyogni, ahogyan az ártatlan gyermeklelkek tudnak csak mosolyogni, boldog gyermekhittel. Ez magyarázza azt, hogy a költészetében az egyéni érzések mellett a családi érzés a legfőbb vonás. A családi élet boldogsága után sóhajtozik életútján, amíg meg nem találja, s amikor megtalálja, beletemeii a családi életnek ebbe a boldogságába a lelkét és örül, csendesen, boldog örömmel, sokszor néma ujjongással. Ez a fehér telhő megsűrüsödik, amikor az anyja lelke elszáll mellőle, akkor az emléke kiegészül egy áldott, hűséges lélekkel, a hitvesi lélekkel és a fehér felhő újra vezeti tovább, védi a zivatarban, rámosolyog az örömben. így kialakul lelkében egy csodálatos ideálizmus, amely nem ködbe néző, hanem realitásokkal, valóságokkal telt ideálizmus, amely meglátja a szépet, a nemeset, feltételezi az emberekben a jót, tud az emberekkel önzetlenül dolgozni, tud azért, mert minden érzését és óriási bevásárlásokat tett. Két kézzel szórta a pénzt és olyan bútorokat, paripákat s a t ó Isten tudja, még mi-mindent összevett, togy hozzá hasonló úr nem akadt. Méltó nagykövete akart lenni az ő urának. Megtette a bucsulátogatásokat s mindenhol kérkedett óriási gazdagságával. A társzekerek rogyásig utrakészen állottak, csak várták az indulási parancsot. S a nemezis ekkor lecsapott rá. Kolonics érsek kisütötte, hogy Karaffa nem olasz, hanem spanyol eredetű s mint ilyen, nem képviselheti az osztrák császárt a spanyol udvarnál. A kinevezést egyszerre visszavonták. Ily megszégyenité8 embert még nem ért! A hatalmas ember nevetségessé vált. Mindenki örült és gúnyolódott a gőgös ember bukásán. Karaffát a meggyalázás beteggé tette. Ágynak dőlt * pár nap múlva kitört rajta az őrültség. Örökös rémképek gyötörték. Maga előtt látta áldozatainak kinos vergődését, ezernyi jajjait, kegyelemért könyörgő rimánkodá8ait; űzte, hajtotta maga elől a a rémeket. De hasztalan. Azok ott sürögtek, forogtak körülötte s az őrült ember nem lelt nyűgöt még az ágyában sem, mert ott meg a kivégzettek husdarabjait látta maga körül heverni.
