Harangszó, 1927

1927-12-04 / 49. szám

1927 december 4

HARANQSZO.

419

életének minden szövevénye szálát az Isten szeretetében fürdette meg, azért, mert az egész költészete a vallásosság alapjára van helyezve és ebből nyer táplálékot, erősséget és mélységes tartalmat.

De nem látnánk mi meg költészetét igazán, hogyha nem gondolnánk arra, hogy nála a költészet elhivatás a szépnek, a jónak, az igaznak a szolgálatában. Ő a költészetet hivatásnak tekintette, mert ráesett a tekintete egy édesanyára, aki panaszosan, könnyesen állott előtte a lelke mélyén nagy sebeket takargatva. Szegényesen, csak a lelkében gazdagon rátekintett közös anyánkra, a magyar nemzetre. És ő a tehetségét beleállította a nemzet kulturális életébe, mert azt érezte, hogy a magyar embernek mindaz, amit az Isten adott néki, oda kell adni, oda kell áldoznia a nemzetének, mert az az érzete, hogy ez az odaáldozás, ez az odaadás a nemzet dicsőségének a na- gyobbítását jelenti... Ezért nála nemcsak nemes szórakozás, hanem nemzeti szolgálat, a munkának a szolgálata. Ezért a lelkében rejlő adottságok mellett, szolgálja különösen az ifjúság, a gyermek-irodalmat, melynek annyi báját és értéket tud adni és ezért lesz annyi kulturnemzet alkotásának az átplántálja, hogy ezzel is emelje a magyar nemzet lelkét.

Szép kiegészítője az ö költői egyéniségének a papi egyénisége... Mint író, lelkiismeretes. Mint jóbarát,

Mindenki elfordult a hiénától. A barátai undorral fordultak el tóle. Még a felesége is elhagyta gyermekeivel együtt a vérrel beszennyezett embert.

Néha voltak tiszta percei. Ilyenkor arra kérte a császárt, tegye jóvá némileg az ö bűnösségét azzal, hogy adassa vissza az elkobzott birtokokat az utódoknak

S a király néhánynak vissza is adta. így Radványszky János is visszakapta.

Mikor ez ügyben fenn járt Bécsben, felkereste Karaffát is. Látni akarta.

Karaffa összetett kezekkel rimánkodott bocsánatért.

Radványszky megvetéssel nézett végig az összetört vérszopón. Aztán megszólalt.

— Én vagyok az első, aki soha, de soha meg nem bocsáthat.-----A

z Isten keze utolérte. Teljesen magára hagyatva, senkitől bocsánatot nem kapva, halt meg.

Az Isten igazságot szolgáltat mindenkinek.

*

Radványszky János nem volt jelen apja kivégeztetésénél. A sok aggodalom, az örökös gyötrődés leverte lábáról a még amúgy is félig beteg embert.

Láza lett még azon éjjel s másnap már tehetetlenül hevert az ágyán.

Benedek Vince.

A győri ev. egyházközség kiváló ny. igazgató-tanítója.

önzetlen, szerény és mindig szolgálatkész kellett, hogy legyen, Mint pap, nemes igehirdető és jó pásztor, mint férj, mint édesapa — mit mondjak róla ? — igazi, tiszta szívű, egész ember... Vájjon miben van Győry Vilmos jelentősége? Költészetének a tisztaságában, azokban az örökkévaló eszményekben, amelyeket minden, Istent ismerő ember szentnek ismer el és drága,

Palásthy leányára bizta öt. ő ott akart lenni. Legalább még egy utolsó tekintetet akart váltani öccsével.

Hát látta is jó Gábor öccsét. De csak egy pillanatra. Rosszul lett a rettenetes látványtól s ha el nem kapják, elvágódott volna. Ezek aztán a fal mellé vezették, egy pohár vizet itattak vele 8 ettől aztán jobban lett. Többet aztán nem is látott, mert két ember az ö kérésére hazavezette.

*

Radványszky állapota nem volt súlyos. Csak az izgalmak merhették ki, az döntötte ágyba. S Etelka gondos ápolása pár nap múlva talpra állította s akkor Palásthy kíméletesen tudatta vele a történteket.

Radványszky szíve kibírta a súlyos csapást. Csak állt némán, mozdulatlanul, le- horgasztott fejjel. Majd felemelte a fejét 8 ránézett Etelkára.

Akkor látták, hogy a szemeiből lassan szivárognak a könnyek.

És megszólalt.

— Etelkám. Nincsen apám.

Etelka odarepült a keblére.

— Itt vagyok én, édes Jánosom.

A két szerető szív összeölelkezett.

Palásthy odalépett hozzájuk.

— En leszek a te atyád, fiam. Elfogadsz-e?

mérhetetlen örökségként megbecsül. Jöhetnek utána nagyobbak, akiknek a fénye elhomályosítja az ő fényét, akiknek az alkotásai magasabb értékeket mutatnak. Amíg a magyar irodalomnak szent oltára van, amelyen örök tüzek lobognak, addig ennek az oltárnak mindig lesz egy kis helye, ahonnan Győry Vilmos tiszta költészete oltári gyertyaként világít... Márványtábla beszéljen a nevéről, a szív embere megérdemli, hogy a márványkő forróvá legyen és prédikálja az igaz ember áldott emlékezetét.

Kapi püspököt a közönség beszéde végeztével hosszasan ünnepelte, majd a Luther-.Társaság nevében dr. Kovács Sándor egyetemi tanár, az orosházai evangélikus egyházközség nevében Kálmán Rezső lelkész, a budapesti evangélikus egyházközség nevében pedig Kemény Lajos lelkész üdvözölték az evangélikus ifjúsági egyesületet.

A díszgyűlés a Himnusz elének- lésével végződött.

Ezután a közöség Győry Vilmos volt szülőháza elé vonult az emléktábla leleplezésére, ahol Kapi Béla püspök rövid beszéde után dr. Dukavits Vilmos kir. ítélőtáblái tanácselnök, a győri evangélikus egyházközség felügyelője, vette át az emléktáblát, melyen a következő felírás látható:

Innen indult el élete útjára 1838 január 7-én Győry Vilmos, ev. lelkész, költő és műfordító.

Radványszky odaölelte magához.

— Te én jó második atyám.

Palásthy áldásra emelte a kezét

Lipócy Palásthyhoz ment, Andridus

meg a Radványszky celláját kereste fel.

Palásthy tehetetlenül hevert a szalmán.

Mikor a lelkész imádkozni kezdett megszólalt.

— Szentatyám kérem, kulcsolja imára a kezem.

Szegény, arra is képtelen volt.

A lelkész összekulcsolta a két kezet.

Aztán imádkozott

A rab halk hangon mondta utána.

Aztán meggyónt.

Gyónás után a lelkész vigasztalni kezdte 8 az örökélet gyönyörűségeiről beszélt.

Palásthy arcán a szelíd nyugalom ömlött el s látszott rajta, hogy kész örömmel hagyja itt szenvedéseinek helyét s lelke megnyugvással készül Istenéhez.

Aztán a lelkész kilépett a folyosóra s meghagyta a porkolábnak, hogy hozzon a rab számára alsóruhát.

A porkoláb elment s a feleségével tért vissza.

Még az is sirva fakadt, amikor meglátta a tehetetlen, összetört embert s rajta a véres rongyos inget, amely nem egy helyen odaforrott a sebhez. (Folyt. Mv.)