Harangszó, 1927

1927-02-06 / 6. szám

1927. február 6.

HARANGSZÓ.

43

koltai

VIDOS MIKLÓS * 1685 t 1758,

a vallásszabadság áldozatkész bajnokai és az 1681. évi országgyűlésen engedélyezett nemesdömölki templom létesítésének buzgó részesei.

Hálás utódok emlékezetében áldva pihenjenek e szent falak között.

A celldömölki evang. Nó'egylet és Ifj. Egyesület 1921-ben szép áldozatkészséggel a villanyvilágítást vezettette be a templomba;

1925-ban a gyülekezet két új harangot szerzett be, míg 1926-ban új tetővel látta el templomát.

így áll most az artikuláris templom megújított alakja a régi helyén, amint azt második képünk mutatja.

papot keresni jártam D.breccnbe. Önnél különbet úgysem találhatnánk sehol. Nálurk lesz pap, Elfogadja?

Ujfalusy homloka elborult.

— Uram, én pap is csak olyan volnék, mint amilyen professzor voltam. Beszédemen talán ott is megbotránkoznának.

— Már ugyan miért? Csak nem zsidó vagy pogány hitet hirdetne?

— Azt nem, csak kér. vallást. De úgy, ahogy azt Jézus htrdette, nem pedig úgy, ahogy azt az emberek eiferditették.

Az idegen kezet nyújtott.

— Akko rendben van, ilt a kezem, ön a mi papunk lesz. Én Kővári István vagyok, az egyház gondnoka.

Ujfalusy csakugyan a váradiak papja lett. Megtudta ezt a püspök is és azonnal irt egy bizalmas levelet az esperesnek, hogy tartsa őt figyelemmel, nehogy azokat a bolond eszméket a katedrára is felvigye.

Az esperes nemsokára meghalt. Utódjául Ujfalusyt választották meg.

Mint ilyen, a legelső gyűlésen élesen kikelt az esperesi, püspöki intézmények ellen, mint amely dolgok ismeretlenek voltak Krisztusi idejében. Maguk az apostolok közül sem tartotta magát elsőnek egyik sem. Csak később, amikor az egyház Krisztus tanításától nagyon is eltért, kezdtek a

Hirdeti ma is nagy vidék evangélikusainak az igazság bátorító szavát:

„Mint kőszál a tengerben Áll Sionunk vára.

Századoknak ködén át Napfény süt ormára.

Hányszor tört rá ellenség Hányszor várták végét,

Ám de az Úr vele volt,

Nem hagyta el népét Nem hagyta el népét! . . .“

Levél.

Igen tisztelt Szerkesztő Úr I Megkésve bár, de melegség és őszinteség tekintetében bizonyosan nem az utolsók sorában kívánok úgy a Harangszó szerkesztőjének, mint egyházam lelki pásztorának

papok egymás között évődni az elsőségért s eme rosszat átvette a helvét hitvallás is, aminek pedig nem kellett volna megtörténnie.

Az elnöklő Hodiszi Lukács belesápadt a beszédbe, de vele sápadoztak a többiek is. Hát ezt tűrni nem lehetett.

A püspök megvonta a szót Ujfalusytól 8 nyomban intézkedett, hogy az egyházi bíróság üljön össze s Ítéljen a renitens felett.

És Ujfalusyt hivatalvesztésre ítélték.

Ujfalusy hat újra kezébe vette a vándorbotot. De most már negyedmagával vágott neki az útnak. Vele ment a felesége és a két gyermeke.!

Erdély mentén egy kis faluban húzta meg magát. Ott épp üresedésben volt a levitái állás. Azzal megkínálták Ujfalusyt, Ujfalusy elfogadta s most már naphosszat tanította a falu gyermekeit a betűvetésre, ünnepenkint meg prédikált.

Egy esztendő múlva újból baj támadt.

Egy röpirat jelent meg s bár névtelen volt, mégis tudta mindenki, hogy azt Ujfalusy írta. Tudták róla, hogy az egyházi felsőbbséget csakis ő támadja, ő az, aki semmi egyházi renddel nincs megelégedve.

Az egyházi bíróságnak újból akadt hát dolga. De a püspök bejelentette a dolgot

boldog ú] esztendőt. Adja Isten, hogy a lap szerkesztésében kifejtett búzgó munkásság megteremje óhajtott gyümölcseit a lelkek nemesítése és nemzetünk boldogulása érdekében. Nem egyéni vélemény, hanem általánosan halljuk hangoztatni, hogy a mai erkölcsi sülyedtségböl nem állami törvények, nem is politikai hatalom, hanem egyedül a vallásos érzület megtisztulása s térhódítása emeli majd ki az embert. Mivel pedig a vallásosság a protestantismusban nyilatkozik meg legigazibb formájában, ennélfogva szentül hiszem, hogy egy Jobb kor hajnalát a keresztyén emberiség egére a Protestantismus deríti föl. A mai anyagias, hitetlen, közönyös korszaknak horgonytvesz- tett, a zivatarok által agyonnémított, másrészt csillogásban gyönyörködő szülötte gondolkodás nélkül seregük a hatalomnak, gazdagságnak, ragyogásnak nyilatkozatai felé, ahol lelki aggodalmait egy kis áldozattal, egy kis törődéssel könnyen eloszlathatja; de majd ha ez az aranyborjú imádás szétfoszlik — mert eljő ez az idő föltétlenül, Isten úgy akarja — s a mostani csüggetegséget bizalom, igazi hit és önálló gondolkodás váltja föl, akkor bekövetkezik a valódi vallásosság boldogabb korszaka, a hogyan az az evangéliumból kisugárzik.

Jó kivánataimat ismételve vagyok Bpest.

hitrokoni üdvözlettel:

Sass János.

Báthori Gábor fejedelemnek is.

Ujfalusyt becitálták. S ott szárazon tudomására adták, hogy ezután már semmiféle egyházi tisztséget nem viselhet. S aztán felolvasták a fejedelem levelét, amely ezen felül egy évi börtönnel is sújtja.

Ujfalusyné hasztalan várta haza a férjét. Helyette egy idegen érkezett, az új levita, akit a felsőbbség dirigált oda.

Az elárvult családot a kurátor vette magához.

Ujfalusy a börtönben nem nyugodott. Papírt, íróeszközt szerzett s naphosszat irt. S amikor pár hónap múlva felkereste a a felesége, egy csomó iratot adott át neki azzal, hogy azokat juttassa az espereshez.

Az esperes megkapta a „Debreceni Dalai-Lámáról“ irt paksamétát s pár hét múlva tudott róla az egész Tisza vidéke.

A püspök a fejedelemhez fordult panasszal. S Báthori rövidesen ítélkezett.

Ujfalusyt száműzte Bukovinába.

Ujfalusy odahaza lett s készülődött az útra.

Hivei kérték, maradjon köztük s hogy a szép szó nem használt, megfenyegették, hogy erővel is ott fogják.

Ujfalusy iparkodott rájuk hatni.

— Nem lehet, édes híveim. A fejedelem őnagysága száműzött, hát nekem mennem