Harangszó, 1927

1927-11-13 / 46. szám

394 HARANQSZO, if27. november 13 Kossuth Lajos bizonyságtétele. „Evangélikus szülőktől születtem, evangélikus vallásban neveltet­tem s lelkemben jól érzem magamat Luthernek azon tana mellett, mely a lelkiismeretet emancipálta, midőn a keresztyén vallás kútfejének a Szentírást, az edénynek pedig, mellyel azon kútfőből meríteni kell, nem a bármi néven nevezett tekintély diktátorságát, hanem az észt, az egyéni szabad Ítéletet jelölte ki, melynek nincs megtiltva semmi Syllabusok által, hogy azon másik, azon nem Írott könyv revelációiból is merítsen, melynek neve: természet s melynek úgy a porszemben, mint a virágok miriádjaiban nyilatkozó örök törvényei örök törvényhozóra vallanak.“ úr tette szóvá, hogy a katolikus egyház fejeivel senkisem közölte, hogy az egyházak részéről is fog­nak koszorúkat elhelyezni a Kos- suth-szobor talapzatán. Ha ez meg­történt volna, nagyon természetes, hogy a katolikus egyház képviselője is elhelyezte volna koszorúját. Cél­zatosságról tehát szó sem lehet, csupán igazán végtelenül kellemet­len tévedésről . . . Tényként kell azonban megálla­pítani, hogy az emerikánus ifjúsági egyesület testületileg akart kivo­nulni az ünnepélyre, kivonulását azonban megtiltották“. Evangélikus anyaszentegyházunk az egyetemes gyűlés határozata ér­telmében nagyobb küldöttséggel képviseltette magát az ünnepségen. A küldöttségben Raffay Sándor püspök vezetésével részt vettek: Blatniczky Pál, Broschkó G. Adolf, Doleschal Lajos, Kruttschnitt An­tal, Sárkány Béla esperesek, Algő- wer Andor, Bakay Péter, Bakay Zoltán, Bezzegh Sámuel, Csaba Gyula, Chugyik Pál, Czipott Géza, Draskóczy Ede, Dendely Károly, Gaál József, Gaudy László, Honéczy Pál, Horémusz Pál, Irányi Kamill, Jeszenszky János, Jeszenszky Gyu­la, Kemény Lajos, dr. Kirchknopf Gusztáv, Lamnek Vilmos, Mágocs Károly, Mohácsy Lajos dr., Novák Elek, Novák Rezső, Németh Sándor, Pap Ferenc, Prőhle Sándor, Rapos Viktor, Ruttkay Miklián Gyula, Ruzsicska László, Szabó Aladár, Sommer Gyula, Szuchovszky Lajos Hagyjad az Urra a te utadat. Irta: Szende Ernő 12. — Engem ugyan meg nem törtök soha, de soha! Most Szentiványi vette át a szót. — Majd meglátjuk. Előre a kamarába! S azzal intett az őröknek. Azok közrefogták Radványszkyt s vitték a kinzókamrába. Olt azonnal leráncigálták róla a ruháit 8 a kínpsdra szijazták 8 azon annyira meg­nyújtották a tagjait, hogy az iszonyú fájda­lomtól az eszméletét is elvesztette. De egy szó nem hagyta el az ajkát. Ekkor Szentiványi az izzó vasakra mu­tatott. Johann és két pribékje harapófogót vett a kezébe, egy-egy izzó vasat csiptek fel 8 odanyomkodták a meztelen testhez. A rettenetes fájdalom eszméletre térí­tette Radványszkyt. A szemeit felnyitotta s egy rettentő orditás szakadt fel a kebléből. A kamara tele lett égett hússzaggal. A hóhérok elkapták a vasat. Szentiványi odalépett. Bevallód, hogy pénzt adtál Palásthynak? Radványszky szólni akart, de nem tu­dott A torka kiszáradt, a nyelve a szája dr., Szuchovszky Gyula, Viczián Dezső, Vidovszky Kálmán és Ze­man Zoltán lelkészek. Egyetemes egyházunk koszorú­ját a magyar királyi honvédség koszorújának elhelyezése után Raf­fay Sándor püspök a következő hatásos szavak kíséretében he­lyezte el: A magyarhoni evangélikus egyete­mes egyház nevében tesszük le ezt a koszorút egyházunk legnagyobb fiának emlékszobrára. Ebben a koszorúban az édesanya büszke hódolatát hozzuk. Azt a hódo­latot, amelynek eredő forrása az Isten iránt érzett hála és köszönet. Hála azért, hogy mi ilyen nagyságokkal szolgálhatjuk ezt a szent hazát. Kö­szönet azért, hogy az egyház Ura az ö egyedül üdvösséges evangéliomának embereket és nemzeteket megszentelő hatalmas erejét ilyen földi nagyságok­ban teszi a népek boldogságának és országok dicsőségének eszközévé. Kossuth Lajos emlékezete legyen közöttünk örökké vezérlő lángoszlop padlásához ragadt. Hát csak a fejével in­tette, hogy nem. Szentiványi intett a hóhéroknak. Azok új vasdarabokat kotortak elő a parázsból. Harapófogóval kivették onnan s most már ki ide, ki oda nyomogatta a meztelen testhez. Radványszky már nem jajdult fel. Ajkai megmozdultak s tisztán ki lehetett venni a suttogást: Hagyjad az Urra a te uta­dat ... A többit már nem értették, de lát­ták, hogy a szegény ember ajkai még mor­molnak valamit, azután elcsendesedett végleg. Nyolc óra hosszat tartott a kínzás. Szentiványi kitett magáért. Dicséretet ér­demelt. Mikor látta, hogy a fogoly olyan már, mint egy hulla s hogy abból egy szó sem jő elő, abba hagyatta a kinzíst s intésére ketten megragadták s bevitték a cellájába. Ott egy halom szalmára dobták. Az ágynak már nyoma sem volt ott. S aztán eltávoz­tak. Lipócy Miklós csak másnap közölte Paiásthyval a Radványszky Jánostól hallott dolgokat. Szegény emberi Ha azt hozzák neki hírül, hogy Gábor öccsét kivégezték, az nem hatott volna úgy s áradjon belőle hazánkra fény, Isten nevére pedig örök dicsőség! KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. Újra meg újra öntudatunkká kell válnia annak — mondotta többek között Ravasz püspök az idei refoi- mációi ünnepi beszédében a Vigadó­ban, — hogy ami a magyarságot ebben az országban támadta, kipusz- tilani akarta, az a protestantizmusnak is ellensége volt, Es mindaz, ami ebben az országban a magyar nemzetet segítette, a nemzeti eszmét előbbre vitte, közvetve segítette és szolgálta a protes­tantizmust is, még akkor is, ha különben egy világ választotta el attól. Érdemes volna-e ebben az országban magyarnak lenni, — a Bocskayak, Bethlenek, Thökölyek és Rákócziak lelke nélkül? Érdemes volna-e ma­gyarul beszélni — az Arany Jánosok, a Petőfi Sándorok, a Jókaiak, Mik­rá, mint az a hír, hogy öccse az öreg úr ellen vallott. S ámbár szentül megvolt róla győződve, hogy ezt a hazugságot csak iszo­nyú kínzásokkal csikarhatták ki tőle, mégis egész lelke mélyéig megrázta öt a hir. Tudta, hogy mi lesz ennek a következménye. A Radványszky elfogatása. S feltevésében nem is csalódott. Alig pár napra rá hire futott a városban, hogy az öreg Radványszkyt is behozták a börtönbe. A szívós, akaraterős ember összerop­pant. Csak járt-kelt naphosszat a városban. Egyik utcából ki, a másikba be s órák hosszat elácsorgott a börtön kapuja előtt, úgy, hogy már az őrnek is feltűnt. Lipócy látta, hogy ennek nem jó vége lesz. Addig-addig ődöng majd a börtön előtt, hogy egyszer csak elkövet valami bolondságot s őt is lefogják. Iparkodott hát lelket önteni beléje. — Te István, nem ismerek rád! Hát már te is elcsüggedsz, te, akinek hivatása az, hogy a csüggedöket biztatgassa, az el­esetteket felemelje, a szomorkodókat vigasz­talja 1 Hát micsoda ember vagy te ? Palásthy szomorúan nézett maga elé. — Igazad van. Nincs akaraterőm, nincs bizalmam, nincs bátorságom. Oh, hogy ezt meg kellett érnem, hogy a Gábor az öreg

Next

/
Thumbnails
Contents