Harangszó, 1927
1927-11-13 / 46. szám
394 HARANQSZO, if27. november 13 Kossuth Lajos bizonyságtétele. „Evangélikus szülőktől születtem, evangélikus vallásban neveltettem s lelkemben jól érzem magamat Luthernek azon tana mellett, mely a lelkiismeretet emancipálta, midőn a keresztyén vallás kútfejének a Szentírást, az edénynek pedig, mellyel azon kútfőből meríteni kell, nem a bármi néven nevezett tekintély diktátorságát, hanem az észt, az egyéni szabad Ítéletet jelölte ki, melynek nincs megtiltva semmi Syllabusok által, hogy azon másik, azon nem Írott könyv revelációiból is merítsen, melynek neve: természet s melynek úgy a porszemben, mint a virágok miriádjaiban nyilatkozó örök törvényei örök törvényhozóra vallanak.“ úr tette szóvá, hogy a katolikus egyház fejeivel senkisem közölte, hogy az egyházak részéről is fognak koszorúkat elhelyezni a Kos- suth-szobor talapzatán. Ha ez megtörtént volna, nagyon természetes, hogy a katolikus egyház képviselője is elhelyezte volna koszorúját. Célzatosságról tehát szó sem lehet, csupán igazán végtelenül kellemetlen tévedésről . . . Tényként kell azonban megállapítani, hogy az emerikánus ifjúsági egyesület testületileg akart kivonulni az ünnepélyre, kivonulását azonban megtiltották“. Evangélikus anyaszentegyházunk az egyetemes gyűlés határozata értelmében nagyobb küldöttséggel képviseltette magát az ünnepségen. A küldöttségben Raffay Sándor püspök vezetésével részt vettek: Blatniczky Pál, Broschkó G. Adolf, Doleschal Lajos, Kruttschnitt Antal, Sárkány Béla esperesek, Algő- wer Andor, Bakay Péter, Bakay Zoltán, Bezzegh Sámuel, Csaba Gyula, Chugyik Pál, Czipott Géza, Draskóczy Ede, Dendely Károly, Gaál József, Gaudy László, Honéczy Pál, Horémusz Pál, Irányi Kamill, Jeszenszky János, Jeszenszky Gyula, Kemény Lajos, dr. Kirchknopf Gusztáv, Lamnek Vilmos, Mágocs Károly, Mohácsy Lajos dr., Novák Elek, Novák Rezső, Németh Sándor, Pap Ferenc, Prőhle Sándor, Rapos Viktor, Ruttkay Miklián Gyula, Ruzsicska László, Szabó Aladár, Sommer Gyula, Szuchovszky Lajos Hagyjad az Urra a te utadat. Irta: Szende Ernő 12. — Engem ugyan meg nem törtök soha, de soha! Most Szentiványi vette át a szót. — Majd meglátjuk. Előre a kamarába! S azzal intett az őröknek. Azok közrefogták Radványszkyt s vitték a kinzókamrába. Olt azonnal leráncigálták róla a ruháit 8 a kínpsdra szijazták 8 azon annyira megnyújtották a tagjait, hogy az iszonyú fájdalomtól az eszméletét is elvesztette. De egy szó nem hagyta el az ajkát. Ekkor Szentiványi az izzó vasakra mutatott. Johann és két pribékje harapófogót vett a kezébe, egy-egy izzó vasat csiptek fel 8 odanyomkodták a meztelen testhez. A rettenetes fájdalom eszméletre térítette Radványszkyt. A szemeit felnyitotta s egy rettentő orditás szakadt fel a kebléből. A kamara tele lett égett hússzaggal. A hóhérok elkapták a vasat. Szentiványi odalépett. Bevallód, hogy pénzt adtál Palásthynak? Radványszky szólni akart, de nem tudott A torka kiszáradt, a nyelve a szája dr., Szuchovszky Gyula, Viczián Dezső, Vidovszky Kálmán és Zeman Zoltán lelkészek. Egyetemes egyházunk koszorúját a magyar királyi honvédség koszorújának elhelyezése után Raffay Sándor püspök a következő hatásos szavak kíséretében helyezte el: A magyarhoni evangélikus egyetemes egyház nevében tesszük le ezt a koszorút egyházunk legnagyobb fiának emlékszobrára. Ebben a koszorúban az édesanya büszke hódolatát hozzuk. Azt a hódolatot, amelynek eredő forrása az Isten iránt érzett hála és köszönet. Hála azért, hogy mi ilyen nagyságokkal szolgálhatjuk ezt a szent hazát. Köszönet azért, hogy az egyház Ura az ö egyedül üdvösséges evangéliomának embereket és nemzeteket megszentelő hatalmas erejét ilyen földi nagyságokban teszi a népek boldogságának és országok dicsőségének eszközévé. Kossuth Lajos emlékezete legyen közöttünk örökké vezérlő lángoszlop padlásához ragadt. Hát csak a fejével intette, hogy nem. Szentiványi intett a hóhéroknak. Azok új vasdarabokat kotortak elő a parázsból. Harapófogóval kivették onnan s most már ki ide, ki oda nyomogatta a meztelen testhez. Radványszky már nem jajdult fel. Ajkai megmozdultak s tisztán ki lehetett venni a suttogást: Hagyjad az Urra a te utadat ... A többit már nem értették, de látták, hogy a szegény ember ajkai még mormolnak valamit, azután elcsendesedett végleg. Nyolc óra hosszat tartott a kínzás. Szentiványi kitett magáért. Dicséretet érdemelt. Mikor látta, hogy a fogoly olyan már, mint egy hulla s hogy abból egy szó sem jő elő, abba hagyatta a kinzíst s intésére ketten megragadták s bevitték a cellájába. Ott egy halom szalmára dobták. Az ágynak már nyoma sem volt ott. S aztán eltávoztak. Lipócy Miklós csak másnap közölte Paiásthyval a Radványszky Jánostól hallott dolgokat. Szegény emberi Ha azt hozzák neki hírül, hogy Gábor öccsét kivégezték, az nem hatott volna úgy s áradjon belőle hazánkra fény, Isten nevére pedig örök dicsőség! KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. Újra meg újra öntudatunkká kell válnia annak — mondotta többek között Ravasz püspök az idei refoi- mációi ünnepi beszédében a Vigadóban, — hogy ami a magyarságot ebben az országban támadta, kipusz- tilani akarta, az a protestantizmusnak is ellensége volt, Es mindaz, ami ebben az országban a magyar nemzetet segítette, a nemzeti eszmét előbbre vitte, közvetve segítette és szolgálta a protestantizmust is, még akkor is, ha különben egy világ választotta el attól. Érdemes volna-e ebben az országban magyarnak lenni, — a Bocskayak, Bethlenek, Thökölyek és Rákócziak lelke nélkül? Érdemes volna-e magyarul beszélni — az Arany Jánosok, a Petőfi Sándorok, a Jókaiak, Mikrá, mint az a hír, hogy öccse az öreg úr ellen vallott. S ámbár szentül megvolt róla győződve, hogy ezt a hazugságot csak iszonyú kínzásokkal csikarhatták ki tőle, mégis egész lelke mélyéig megrázta öt a hir. Tudta, hogy mi lesz ennek a következménye. A Radványszky elfogatása. S feltevésében nem is csalódott. Alig pár napra rá hire futott a városban, hogy az öreg Radványszkyt is behozták a börtönbe. A szívós, akaraterős ember összeroppant. Csak járt-kelt naphosszat a városban. Egyik utcából ki, a másikba be s órák hosszat elácsorgott a börtön kapuja előtt, úgy, hogy már az őrnek is feltűnt. Lipócy látta, hogy ennek nem jó vége lesz. Addig-addig ődöng majd a börtön előtt, hogy egyszer csak elkövet valami bolondságot s őt is lefogják. Iparkodott hát lelket önteni beléje. — Te István, nem ismerek rád! Hát már te is elcsüggedsz, te, akinek hivatása az, hogy a csüggedöket biztatgassa, az elesetteket felemelje, a szomorkodókat vigasztalja 1 Hát micsoda ember vagy te ? Palásthy szomorúan nézett maga elé. — Igazad van. Nincs akaraterőm, nincs bizalmam, nincs bátorságom. Oh, hogy ezt meg kellett érnem, hogy a Gábor az öreg
