Harangszó, 1927

1927-10-23 / 43. szám

Az upsalai evangélikus érsek magyarbarát nyilatkozata.

Söderblom upsalai evangélikus svéd érsekhez a megszállott Turóc- szentmártonban ülésezett evangélikus presbiterek memorandumot intéztek, amelyre válásiul az érsek rendkívül magyarbarát nyilatkozatot tett.

— „Nem tudom megtagadni — írja a többi között — a sorssújtotta magyarságtól rokonszenvemet. Mindenki, aki előítélet nélkül mérlegeli a dolgokat, kénytelen belátni, hogy Magyarország magas kultúrát képvisel és a magyar nemzetet a békeszerződés nagyobb mértékben csonkította meg, mint bármely más népet.“

A levél nagy feltűnést keltett a Felvidék evangélikusainak körében.

_____ HARÁNQSZQ. ___________________B27. október 23

M

ilyennek teremtette Isten az embert? Alapcéljában boldognak, de hogy ne legyen géppé, mely eleve csak a jó cselekedet megte- vésére van ítélve, odállította melléje a rossznak, a bűnnek elkövetési lehetőségét, de hatalmasan beszélő tilalomfákkal jelezte ez út következményeit s figyelmeztetett a kárhozatra.

De az ember másként akarja, mint az Isten akarja! Önteltségében maga készít törvényeket, maga szab utat s ha százszor is tapasztalja ennek bukásba vezető irányát, ezen halad, ezért kedves néki a fájdalom is, mert ez az ő alkotása s tagadja vele az Istent. Ez pedig épen elég a mai világban, hogy valaki művelt embernek lássák, sőt ezt tartják csak műveltnek. Az emberből előlángoló dac, mely az Istent ostromolja, képezi ma a tudományosság fokmérőjét s nagyon is gyakran az igaz megbecsültetés- nek alapját; ha szembe nem is támadják a bibliára hivatkozó embert, de háta mögött a gúny kereszttűzébe állítják, mosolyognak rajta, megsajnáljuk, de a bámulat emlékoszlopára állítják azt, ki a Szentkönyvnek ellensége. Egy beteges állapot, melynek meg vannak a maga szomorú következményei. E vészes levegőben oly embertípus kezd kialakulni, mely ismeri bár az egyre feltünedező tudományos elméleteket, de e mellett a legnagyobb lelkinyugalommal képes legyilkolni saját édesanyját,

370

—----------------------------9-------------------------------Hag

yjad az ürra a te utadat.

Irta: Szende Ernő. 9.

— Vezess a porkolábhoz.

Az őr készségesen tett eleget a parancsnak.

Odavezette a porkoláb lakásához, aztán vissza tért a helyére.

A barát kopogtatott az ajtón.

A porkoláb már aludt, de a kopogtatásra azonnal felébredt. Úgy látszik éber alvó volt. Vagyis, hogy hozzá szökött már a gyakori éjjeli zavargásokhoz.

A barát elmondta a mondókáját.

— Palásthy Gábort, azt az eretnek faj- zatot akarom látni. Hátha magába szállt már és sikerül az anyaszentegyhíz karjai közé térítenem. Vezess hát hozzá.

A porkoláb alázattal hajolt meg.

— Igenis, szent atyám. Tessék csak követni.

Egyik kesébe fogta a kulcsokat, a másikba a mécset s megindultak.

Egy ajtónál megállott a porkoláb. Az egyik kulcsot beletolta a zárba, fordított rajta kettőt s kinyitotta az ajtót A mécset letette az asztalra, aztán várakozással nézett a barátra.

A barát rászólt

ha több gond nehezedik rá, mint amennyi ő néki tetszik, egyszerűen fejbe lövi magát, beleszól Isten dolgaiba, de visszamaradt embertársai bátornak, sőt hősnek tartják. Beteg ember, betég világ. S e beteg világnézet, mely a tömeggyilkosságban keres váltságot az ember számára, rendszerbe szedi a maga tanait s művelt osztályaink rövid- eszüségükben ép ezeket a tanokat imádták, ha nem nyíltan, titkon, a míg nem 1919-ben a saját bőrére mentek. A kommunismus az Isten teremtő munkájába való beleszólásnak rendszerbe foglalása. Legyen bárki is, ha nem tartja szentnek az Isten munkáit s nem illeszkedik bele az ő törvényei által állított korlátok közé, a koínmun tanait vallja s százszor is betakarja magát a gyávaságát hirdető kétszínűség szemfedőjébe, bármennyire tagadja, a kommun tanoknak egyengeti útját a megvalósulás felé.

— Hagyj magamra. Az ajtót tedd be 8 várakozz a folyosón.

A porkoláb szótfogadott. Az egyház nagy hatalom volt, annak engedelmeskedni kellett.

A barát azétnézett a szobában.

Egy lyuk volt az egész. Egy rozoga asztal állott a fal mellett. Rajta egy kancsó víz s egy darab kenyér. A fogoly vacsorája, vagy talán az egész napi élelme volt? Az asztal előtt egy kis pad, tő'e jobbra a sarokban egy ágynak nevezett tákolmány. Azon aludt a fogoly. Fel sem ébredt a látogató beléptekor. Vagy már halott volt? Hiszen az arca olyan volt, mint a viasz s vastag vércsikokkal tarkázott. A ruha cafatokban lötyögött le róla. Csupa rongy volt az egész s a meztelen test mindenhol kilátszott alóla. Takarója nem volt. Lábbeli sem volt rajta.

A barát közelebb ment hozzá s ráhajolt.

Borzadva látta, hogy a lábfej csupa merő seb.

A kezére tekintett. Az ujjak egy részéről hiányzott a köröm s a seb szabadon tátongott.

A barát melléből nehéz sóhaj fakadt fel.

Gyengéden megérintette az alvó arcát.

E szomorú tragédia akkor vette kezdetét, mikor ép e gyilkos tanok hirdetői nyomán a vallást magánügynek kezdték minősíteni, ami annyit jelent, hogy felesleges, nincs reá szükség s az államok finoman kezelt, elutasító mozdulatokkal tagadni kezdték a vallásra való utaltságot s kisebb nagyobb mértékben megindították a válópert az egyház ellen. Magára akarták hagyni az egyházat s a végén észrevettük, hogy az államok is nagyon, de nagyon magukra maradtak. Ekkor kezdődnek a vadházasságok, a törvénytelen születések, az erkölcsök romlásai s a világfelforgatás előkészítései. Ott, ahol legtovább mentek a szétválasztásban, ott jelentkeznek leginkább a bajok. Megcáfolhatatlan tények, melyek az Isten törvényének követésére intik az emberiséget. Mindezek az embernek abból a beteges természetéből folyFájdaimas jaj-kiáltás hagyta ei a fogoly arcát. A szemét felnyitotta s tekintete a barátra esett.

A bf.rát lehajolt és a fülébe súgta.

— Én nem vagyok igazi barát. Azért jöttem, hogy megmentselek. Az őr a folyosón áll, azért suttogva beszéljünk. Néha azonban szidni foglak s a vallásról fogok beszélni, hogy ezáltal félrevezessem, ha esetleg haügatódzna. Hát csak bizzál bennem Gábor.

Palátshy Gábor már mosolyogni sem tudott. Az arca borzasztó kínokat árult el s ha szóra nyitotta ajkát, hát csak annál fájdalmasabb hatást keltett. Suttogva tört ki belőle a szó.

— Köszönöm jó akaratodat, bárki is vagy. Ez az első jó szó, amit itt hallottam. De én már csak roncs vagyok. A karjaim sem bírom felemelni, ujjaim mozgatni sem tudom, hát hogyan tudnék én innen elmenni? Nem lehet, nem lehet.

A barát hangosan felkiáltott. Hadd hallja a porkoláb is.

— No, ébredj már fel te megátalkodott ember! Ideje volna, ha magadba szánnál s áttérnél az egyedül üdvözítő anya- szentegyházba. Ott állasz fél lábbal a nyitott sir előtt s te a gyehenna tüzére kerülsz, ha még most észre nem térsz 1