Harangszó, 1927
1927-10-02 / 40. szám
346 HARANttSZft. 1 %27 október 2. szelet papirra sűrűén írva csak titkon lehetett a várból kicsempészni, íme a magyar levél szőszerint: „Arad vára October 7. 1849. Kedves Bátyám! Mint látod németül Írok és pedig azon okbul, mivel minden tőlünk küldött vagy hozzánk utasított levelek a tábornok urak és várparancsnokok által megvizsgáltatnak, * — ők pedig magyar levelet el nem fogadnak. Azon okból nem írtam elébb, mivel sorsom még el nem határozódott; különösen pedig, mivel közöttünk megkegyel- meztetésünket illetőleg igen kecsegtető remények és hírek forogtak fenn. így én is azt reméltem, hogy Téged személyesen láthatlak. De fájdalom, e kecsegtető reményben borzasztóan csalatkoztunk, mert volt vezéreink közül tegnap reggel négyen agyonlőve, kilenczen felakasztva lőnek, egy pedig (Gáspár) tiz évi várfogságra Ítéltetett. Amint a körülmények állanak s a hírek szállanak, ránk többiekre is ugyanazon elkerülhetetlen sors vár ; azért sietek magam ezen szomorú helyzetemet veled közölni és mind Tőled, mind pedig általad a többi kedvesektől ez életre nézve végbucsut venni. Tudva van előtted, kedves bátyám, hogy én forradalmi ember soha sem voltam; tudod, mennyire megbíráltuk együtt állásomnak törvényességét és azt olyannak hittük; de a bekövetkezett idők bonyodalmai miatt nem tájékozhattam magam, mit tevő legyek és a sors boszuja több hozzám hasonlókkal együtt a veszély örvényébe taszított. 1 Mihelyt sorsom elhatároztatni fog, vagy magam (ha t. i. várfogságra Ítéltetném) minden esetre tudósítani foglak, vagy pedig valaki által társaim közül értesíten- delek ügyem mibenlétéről. Azonban ne keseregjetek szerfelett, ha halálomnak kellene is bekövetkeznie, mert hiszen kü- lömben is meg kell egyszer halnunk s értem sem lesz nagyobb kár, mint némely másokért. Igaz ugyan, nem örömest halok meg, mert kinek ne esnék nehezen egészséges állapotban szakasztatni ki oly hű rokonok közül, minők ti mindnyájan vagytok és mindig valátok ; azonban lelkiismeretem s öntudatom tiszta, azért amennyire lehet, nyugodt lélekkel megyek sorsom elébe. írd meg kedves bátyám, mint vagytok ? írd meg azt is — — — (Valami tudott dolgot itt elhallgat). De írj kérlek mindjárt ennek vétele után, talán még sikerülend annak vételét megérnem. De kérlek, ne írj igen érzékenyen, mert tudod, hogy én kissé gyenge szívű vagyok. És most Isten hozzád, kedves bátyám. Idvezeld forrón nevemben az öreg urat, nődet, minden testvérimet egyenként és együtt, az Ádámot, Palit, Sándort és mind-mind azokat, kik rám szívesen emlékeznek. Szerettelek volna még egyszer öleim benneteket, de talám jobb így 1 Csókollak Téged és mindnyájatokat ezerszer. Isten hozzátok örökké! A mindenható áldjon és tartson meg Benneteket. Ha néha összejöttök, emlékezzetek meg a titeket hőn szerető, szerencsétlen, de becsületes testvéretekről.“ Nevét a tiltott és titokban küldött levélre természetesen nem írta alá. De az ő kezeírása. Húga, Tur- csányiné Berzsenyi Eszter, ez a finom lelkű papné őrizte meg féltett emlékei között. A vitéz honvédezredes halálos itétetét váratlanul mégis várfogságra változtatták át s így töltött a kufsteini és olmüci várbörtönökben nyolc kínos évet, ami alig volt könnyebb szenvedés a halálnál. Az osztrák zsarnoki kegyetlenségnek és a magyar hősök szenvedéseinek szomorú emléke a levél. Berzsenyi Lénárd ezredes nagy tisztelője volt Dánielnek, a nagy költőnek is. Hogy a rokonság is a poétát már életében mennyire ország minden tájáról. Még nők is kerültek börtönbe, de azokat nem végezhette ki Karaffa, hanem iszonyú kínzások után szabadon eresztette. Mír a férfiak nem voltak ily szerencsések. Mindössze egyről tudjuk (Róth János) hogy kegyelmet kapott tízezer tallér lefizetése ellenében, de az életben már semmi öröme nem volt. Nyomorék maradt mindvégig az elszenvedett kínzások nyomán. Rettegett mindenki a bizonytalan jövő miatt. Aki ma lefeküdt, nem volt bizonyos abban, megéri-e a holnapot az ágyában? Rendszerint éjjel jelentek meg a poroszlók a kiszemelt áldozatnál. Felverték az álmából s már vitték is. Ámbár későbben már nappal is elfogatta Karaffa az embereket. Kit az utón, kit a lakásán, kit a lakodalmán fogtak el a katonák s hurcolták a börtönbe Eperjesre. Suttogtak, beszéltek erről mindenfelé, liát Palásthy is tisztában volt a helyzettel. S ámbár bizonyosat nem tudott, mégis holt bizonyosra vette, hogy öccsét Eperjesre vitték. Meg sem pihentek hát Körösön. Csak éppen annyit időztek ott, míg új lovakat fogtak a szekérbe. Jutka néni egy tarisznya eledelt rakott az üléskasba. Jó lesz az az utón. Aztán elbúcsúztak tőle s indultak ismerte és tisztelte, annak bizonysága, hogy Berzsenyi Gábor halálakor 1822. okt. 22. gyermekei a Magasiban felállított sírkőre Berzsenyi Dánielnek ezt a versét vé- sették: Úgy éltem, hogy életemet Visszaélni nem bánnám, Úgy éltem, hogy életemet Végezni ne fájlalnám. Ha azt újra elkezdhetném, Ismét a múltat követném. A költőnek „Életphilosophia“ című költeményéből való ez a vers. Ezt is az irogatni szerető Berzsenyi Eszter papné (nyolc gyermek anyja) jegyezte fel férje albumába. A dunántúli egyházkerület közgyűlése Nagykanizsán. Egyházkerületi közgyűléseink mindenkor az érdeklődés központjában állottak és állanak. A szokásos elnöki, felügyelői megnyitókra, püspökeink évi jelentéseire felfigyel rendszerint nemcsak evangélikus társadalmunk összessége, de úgyszólván az egész nemzet. S méltán 1 Hisz belőlük mindenkor az egyházért, hazáért élni, dolgozni, áldozni kész magyar lélek öröme, bánt ta, fájdalma, aggodalma, reménysége, célkitűzése csendül ki. A tiszai, a bányakerületi, a dunán- inneni egyházkerület után ez évben utolsónak szeptember 22 én Nagykanizsán a dunántúli egyházkerület tartotta évi rendes közgyűlését K8P> Gábor felkeresésére. Az első nyomra az utszéli csárdában akadtak. Most már bizonyos lett, hogy Eperjesen ráakadnak. Palásthy buc űzni kezdett Radványszky Jánostól — Eredj haza János fiam. Rád odahaza is szükség lehet. Majd csak Etelkával megyünk Eperjesre. Radványszky János hallani sem akart erről. — Semmiért sem hagyom magukat egyedül. És is ott akarok lenni s ha lehet, Gábort kiszabadítom. Már is van egy tervem. Majd az utón elmondom. Palásthy beleegyezett. — Hát nem bánom, jöjj velünk. Az Isten nem hágy el. Etelka halkan megszólalt. — Hagyjad az Úrra a te utadat, bizzál ő benne és ő megsegít. Radványszky mélységes háiávai nézett rá. — Úgy van Etelka, ő megsegít. Palásthy imára kulcsolta a kezét. — Úgy legyen. Amen. Kocsira ültek s mentek tovább Az utón Radványszky halk hangon sokáig suttogott Palásthyval s hogy valami fontos dologról lehetett szó, mutatta Palásthy ránHagyjad az Urra a te utadat. irta: Szende Ernő. 6 Palásthy Istvánék kedd estére Kőrösre érkeztek. Jutka néni kisírt szemekkel fogadta őket. — Katonák vitték el az este Gábort. Az egyik szolga mesélte, aki ott aludt az istállóban s végig hallgatta a beszédjüket. De hogy hová vitték, azt nem tudjuk. A lelkész le volt sújtva. Jól tudta, ha katonák kezébe kerül egy nemes úr, pláne Thököly emberei közül, hát annak vége. Az élve ugyan nem szabadul a kezükből. Úgy elcsukják, hogy a madár se tud róla hírt adni, vagy ami még rosszabb, egyszerűen kivégzik, a birtokát meg konfiskálják. Kivált Karaffa dolgait már ismerték. A négy eperjesi vértanú kivégzése vert fel olyan port, hogy az egész Felvidék meghallotta az iszonyú, embertelen kivégzést, és szétszaladt a hir, hogv a börtönök új emberekkel teltek meg. Szájról-szájra járt a hir, hogy Karaffa elfogatta az öreg Kecernek Gábor nevű fiát, aztán Fleischakker Györgyöt, Sárossy Mártont, Medvecky Sámuelt, Schönleben Györgyöt, Guth Zsigmondot. (Márc. 22-én ki is végezték őket) Nap-ntp mellett hozták Eperjesre a sok foglyot az iíMMURl
