Harangszó, 1927

1927-09-04 / 36. szám

ÍJ27. szeptember 4 HARANOSZÖ. 317 betöltését Is. — Megszigorította az egyhdzvédelmi szabályrendeletet azzal, hogy a kárunkra reverzálist adót ki­zárja az egyházból. Általános tisztujítás is volt. A le­mondott Paulik János helyébe Duszik Lajos lett a kerület főjegyzője, Mar- csek János és Vietórisz László a jegyzője, dj világi jegyző lett Szohor Pál, a pénzügyi bizottság új elnöke Zorkóczy Samu lett, új törvényszéki bird pedig Marcsek János. A kerületi gyűlésnek a jogakadé­miai sérelem ügyében elfoglalt ön­tudatos álláspontja a napi sajtóban is élénk visszhangot váltott ki KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. Dunaszekcső községben vakmerő rablómerényletet kísérelt meg egy elke­seredett ember, Prokopp Ferenc állás- nélküli hentessegéd. A délutáni órákban beállított Bodor Istvánná korcsmájába. Megvárta, amíg a vendégek eltávoznak, azután kést rántva elő, rátámadt a ma­gános asszonyra és pénzt követelt tőle. A korcsmárosné hűséges kutyája lát­va a veszedelmes helyzetet, vá­rig rótt a támadóra és marcan­golni kezdte. A hentessegéd ijedtében elengedte az asszonyt, aki fellármázta a szomszédokat. így sikerült azután megkötözni a rablót és beszállítani a pécsi ügyészség fogházába. íme, míg napjainkban az emberek­nek hitvestársuk-, családjuk-, egyhá­zuk-, hazájukkal szembeni hűtlensé­géről olvashatni csak, addig a négylábú kutyák elő'járnak a hűségben / Heidelberg— Godesberg- Köln. Heidelberg. Ez a diákok városa. 85000 Iakós8al. A Neckar folyó völgyében fekszik. 6 evangélikus, 3 róm. kath. templommal. Láttuk a Heiligkeitskirche-t, amely 2 részre van osztva egy válaszfallal. Egyik felében az ő-katholikusok miséznek, másik fele evangélikus temp'om. Németországban általában egyesült protestáns egyház van, azok a kevés számú reformátusok beolvadtak az ev. egyházba. Láttuk a házat, amelyben Ebert Frigyes, a német köztársaság első elnöke született. Vo'tunk a hegyoldalon fekvő várban, amelynek egy része már rom. A pincéjében van a 223000 literes óriási bordó, amelybe a jobbágyak hord­ták a bort. Itt van Scheffel költő szobra, aki a hires egyetemi nótákat irta Az egész hegyoldal szép, parkírozott Nieder lelkész, aki az itteni kápolnaegyház és evang. diakonisszaház lelkésze saját lakásán ven­dégeit meg bennünket uzsonnával és ma­gyarázta meg az 51 éves diakonissza-ház Árva ház előtt. Na most hajrái ölelj szívem Ahogy eddig még senkisem Ölelte e sötét rácsok Mögötti bús árvaságot. SzeressI ahogy szeretni tudsz. Anyáskodón, ha rásimulsz A felejtés legyél neki S szebb jövendő lágy meséi. Legyél jóság boldog emlő, Melyből csak a szeretet jő, Hogy ne nyíljon a bú többet, Szántásán sok árva könnynek. Itasd vérrel, ki benn lakik, E sorsnak sápadt bimbaít, Mert minden jaj, mi itt terem, Testvérből kél — és fáj nekem I Bakó József. történetét. A birodalmi evang. egyház küldi ki mindig a maga le készét a diakonissza­ház vezetésére. Rieker titkár a 60 éves C. V. J. M. működését mondotta el. Alkonyatkor a tiszteletünkre rendezett estélyre menet kommunista felvonulást láttunk az utcán. 30—40 férfi menetelt, 10 dob pergett. Zászlót vittek magukkal, amelynek egyik oldalán ez állott: csatla­kozzatok a vörös zászlóhoz, másik oldalán: ki a politikai foglyokkal 1 Amikor mi fejün­ket csóváltuk a jelenet felett, vezetőink szomorúan mondották: imc idevezet a köztársasági n?gy szabadság. Az estélyen, amely a 2 emeletes ifjú­sági házban a P.tfckgasse 18 sz. alatt folyt le Nieder lelkész üdvözölt, majd dr. Am­mon városi tanácsos a polgármester nevé­ben beszélt, kijelentvén, hogy Heidelberg városa helyesli ezt a keresztyén mozgal­mat és anyagilag is támogatja. Ez a moz- gabm áldásos, mert a német nép belső erejét fokozza. Eiufán Pógyor István ma­gyarázta meg vetített képeinket. Feledhetetlen rám nézve az a fogadía- tás, amelyben a házigazdám részelteti, aki a rokkantak ügyeit intéző tisztviselő. Amikor megmutattam a trianoni levelező­lapot, amely a régi és mai országot ábrá­zolta, elszörnyülködött. Reggel pedig étke­zés e ölt bib'iát olvasott fel, felesége imád­kozott miértünk magyarokért, az igazságunk feltámadásáért. Nagyon lelkemre kötötte, hogy mégegyszer merjünk ki Heidelbergbe, mert mint mondani szokták: Heidelberg csak egy van a világon. Utazásurk egyik legszebb részlete volt a Rajnán való hajóút. Mainz városánál szálltunk fel és 7 órai út u'án Qcdesberg fürdővárosnál kötöttünk ki. A Lohengrin hajó úszott velünk a mindkét partot ölelő váromladékokkal, városokkal sűrűn meg­rakott hegyek között. Eis iktattunk a Loreley szikla mellett, miközben az egész hajó’Heine hires költeményét énekelte. Coblenz váro­sánál Vilmos császár hatalmas lovasszobra tűnt szeműikbe. A Rajna balpartját ma is megszállva tartják az angolok és franciák s innen magyarázható, hogy a hajón szi­gorú felírások tiltják a német nemzeti da­lok éneklését. A godesbergi kellemes egyetlen este után, amikor az ottani ifjúsági egyletet 8 a vendégszerető családokat megismertük, iú’ius 11-én Kölnbe érkeztünk. A város 750 ezer lakosú, köztük 100 ezer evangéli­kus, 6 ev, templommal. Freytag főtitkár az Antoniter Strasse 21—25 sz. alatt lévő 3 emeletes E. V J. M. palotába vezetett min­ket, ahol rögtön megismertette az itteni egylet működését. Szavai szerint ez a város erősen katholikus. A protestáns egyházak erejét gyöngíti az is, hogy harc dúl a po­zitivista és liberális theológia között, azaz az erős bibliás-egyháziasság és a szaba­diban gondolkozó egvháziasság között. A kölni nép könnyelmű, szórakozásokra hajló. A nők felületeitek. Itt tapasztaltuk azt, hogy a fiatal gyári munkásleányok csupa mulatságból üvöltöttek. Az ifjúsági egyleti ház 1907 ben épült, voltakép az ev. egyház építette, de odaadta teljesen az Hiúságnak. 3 fizetett titkárjuk van és 400 tag. Ígéretet tettek, hogy a legközelebbi évben a kölni C. V. J. M. ellátogat Buda­pestre. Sétánk közben láttuk az Apostol temp­lomot, amely r. kath, de tetején ott van a kakas Általában itt minden templom tete­jén található, néha kombinálva kereszttel é3 csillaggal. Az ev. nőegylet otthont tart fenn sülyedt leányok számára. Meglátogat­tuk az Augusta Viktoria nevű ev. csecsemő- otthont, ahol 50 bölcsődéét nevelnek. Ré­szint törvénytelen gyermekek vannak itt, részint elvált szü'őknek gyermekei. Voltunk az Ev. Kindeshfimba, ahol 6 éven alu i, de már bölcsőből kiket & t gyermekeket nevelnek. Mindezen intézetek az Evang. Nöegylet által istápoltak, állam éa város nem segé­lyezi őket. Bementünk a híres kölni dómba, amely­nek tornya 157 m. magas. Körutazást tet­tünk autóbusszal a városban. Ülünk köz­ben leszálltunk az evangélikus kórháznál. Itt Käthe főnővér, aki egyúttal a kórház gyógyszerésze is, megvendégelt bennünket és elmagyarázott mindent. 25 éves a kór­ház. Minden alkalmazott, az orvosok is, evangélikusok. Bel, orr, 6zem és sebészeti osztálya van 235 ággyal. 29 kiképzett és 30 tanuló diakonissza dolgozik itt. Ez a legjobban felszerelt kórház a városban, azért az angolok, akik 1 éve vonultak ki, a megszállás alkalmával ezt a kórházat foglalták le maguknak Az intézet önmagát tartja fenn. Az a rend és tisztaság, amely itt honolt, bámulatos volt és nagyon szemet szúrt a nem épen tisztának mondható Köln­ben. A kó hizzal szemben van az evangé­likus árvaház 100 gyermekkel. Sétaautó­zásunk közben láttuk a Rajna partján a régi kereskedő-házakat, az egyetemet, a Marienburgstrassén a milliomosok villáit, Hildebrand emléket, Tietz nagyáruházát, operát stb. Este itt is összejövetelt rendez­tek tiszteletünkre, ahol bemutattuk álló­képeinket és ecseteltük hazánk állapotát. (Folyt, kür.) Figyelmeztetés és kérelem. Felhívjuk t. olvasóink figyelmét ama vállalatunkra, amelyet egyetemes gazdasági érdekeink szolgálatára állítottunk munkába. Értjük az .Evangélikusok gazdasági szö­vetkezeté“-t, amelynek segítségével két köz- fogyasztási cikk tekintetében már is mó­dunkban áll számbajövő előnyöket nyújtani. Névszerint t. vevőinket elláthatjuk téli tü­

Next

/
Thumbnails
Contents