Harangszó, 1927
1927-09-04 / 36. szám
318 zelőanyagokkal és a ruházat fogatma alá eső textilárukkal kiváló minőségben és előnyös árakon azért, mert olyan lerme- lőkkel sikerült üzleti kapcsolatba lépnünk, akik kellő megértéssel hajlandók velünk együtt dolgozni az árdrágítás egészségtelen irányának leküzdésében. Hisszük és \ altjuk, hogy a termelők és fogyasztók együttműködése nélkülözhetetlen kellék az árak szabályozásához, a bevásárlások irányításához, az áruk osztályozásához és kifogás- t dán minőségben való kiszolgáltatásához, az áraknak a nyilvánosság ellenőrzése alá leendő juttatásához és mindezekkel az árdrágító tényezőknek mellőzéséhez. Ilyen irányú közvetítéssel vé!jük áruforgalmunkat adruisztikus és kifogástalan ethikai alapon lebonyolítani és a vevőkhöz, illetve fogyasztókhoz illetéktelen haszontól mentesen eljuttatni. Meggyőződésünk szerint ezen az alapon is lehet olyan hasznot szerezni, amely nem csupán versenyképességet biztosit üzemeink számára, hanem lehetővé teszi azt is, hogy a pénzváiság folytán tönkre ment egyházi jótéti és emberbaráti célokat szolgáló alapokat idővel pótolhatjuk. Bizony 03 azonban az is, hogv eme törekvéseket csakis híveink támogatásával udjuk megvalósítani, mert a jelzett üzleti elvek mellett csak megfelelő forgalom adhat bázist az üzlet fenntartásához. Bárki meggyőződhet üzletünkben (IV, Egyetem-utca 3. sz. félemelet) áruink minőségéről, árairól és saját összehasonlítása alapján arról, hogy minő előnyökhöz juthat vásárlása által. Épen ezert tisztelettel és bizalommal kérjük híveinket és olvasóinkat, szíveskedjenek üzletünket felkeresni és szükségléteiket ott beszerezni. Vidéki vevőknek kívánságára mintákat is küldünk. A küszöbön álló iskolaév és fűtési időszak kezdete a legjobb alkalom erre s annál inkább számítunk arra, mert ha várakozásunk nem teljesülne, anyagi veszteségek elkerülése végett, kénytelenek volnánk üzemünket megszüntetni és azt a sajnálatos tanulságot levonni, hogy panaszkodni tudunk, de magunkon saját erőnkből és munkánkkal segíteni nem akarunk! Ettől pedig óvjon meg bennünket a jó Isteni egyról-mAsról. A mindennapi életből. Adóvégrehajtási kedvezmények mezőgazdák részére. A közadók kezelésére vonatkozó törvények és szabályokról szóló hivatalos összeállítást most adta ki a pénzügyminiszter. Az ingóságok végrehajtásának tekintetében az összeállítás a mezőgazdák részére kedvezményeket nyújt. Így a zálogolás alól kiveszi és még a végrehajtást szenvedő beleegyezésével sem engedi foglalás alá venni a mezei gazdálkodással foglalkozóknál az általuk művelt vagy műveltetett, de legfeljebb 12 kataszteri holdnyi szántóföld műveléséhez szükséges vetőmagot, igavonó jószágot, félévre szükséges takarmányt, szalmát, almot, továbbá gazdasági eszközt és trágyát. Adakozzunk a Harangszó terjesztésére. HARANQSZO. HETI KRÓNIKA. A kormányzó Nagy Eiek vatikáni követet saját kérésére felmentette s helyébe Barcza üyörgy rendkívüli követet bízta meg a követség vezetésével. — A népjóléti minisztérium 5 millió pengőt fordít közegészségügyi beruházásokra s ezenkívül a nem állami kórházak fejlesztésére 2 millió pengőt oszt ki kölcsönképen. — Az amerikai ujságirók tiszteidére rendezett társas összejövetelen gróf Apponyi Albert tartott előadást a régi M?gyarország politikai és gazdaságijetvségéről, valamint a jó és rossz békéről. — A magyar orvosok és termése etvizsgálók £9 dik vándorgyűlésüket Pécs rtt tartották. Az osztrák köztársaság elnöke a lázadás leverésében érdemeket szerzett 150 bécsi rendőrt tüntetett ki. Svájcban el őrölték a halálbüntetést. Görögország visszautas í ja a szerb- görög konvenciót. A marokkói háborút befejezték. Párisban Sacco és Varcetli kivégzése miatt egész múlt héten forradalmi á lapotok voltak. Genfben a nemzetközi sajtókonferencián Vé82 József szóvátette, hogy az utódállamokba nem engedik be a magyar lapokat.' Az új portugál kormány hivatalba lépett. Az angol vasúti szerencsétlenségnek 15 halottja van. Olaszország egész Libiát meg akarja szállani. Az Interparlamentáris Unió legutóbbi ülésén báró Szterényi József mondott nagy figyelemmel kísért beszédet az európai gazdasági válság okairól. Florescu román deiegá'us éles kirohanást intézett Magyar- ország elien. Sanghaiban kihirdették az ostromállapotot. Bo iviában az általános indián fölkelést leverték. A tölkelők 200 halottak veszítettek. Mukden közelében véres japánellenes zavargások voltak. Kínában az északi seregek Nanking birtokáért harcolnak. A néger köztársaság elnöke Rómát látogatta meg, ahol is a királyok sírjára koszorút helyezett. Az Egyesült Államok visszautasították Franciaországnak azt a javaslatát, hogy egyezményben törvénytelennek nyilvánítsanak minden háborút. — Clevelandban a kath. templomban felrobbant egy bomba. — A cúlei püspök palotáját felgyújtották. — Az egyiptomi nacionalisták vezére Zab- lul basa meghalt. Japánban a tájfun 4000 házat döntött romba. — A japán flottaszerencsétlenségnek 118 áldozata van. HARANGSZÓ. Sxtháromság u. 12. vasárnap. Ev. Márk. 7.31—37. Evangéliumunkban egy siket-néma embert visznek az Úrhoz, hogy gyógyítsa meg őt. A siket-néma minden tekintetben szánalomra méltó szegény ember. Gyermekkorától fogva egy árva szót nem hall, a világ zaja nem zavarja öt. Es amellett beszélni sem tud. Némán jár-kel az emberek között: örömének nem adhat kifejezést, bánatát magában fojtja, keservét nem panaszolhatja el senkinek: szerencsétlen I De mennyivel 1*27. szeptember 4. szerencsétlenebb az, aki siket és néma Istenével szemben, aki Isten szavát nem hallja és Hozzá nem imádkozik. Áldozatkész felügyelő. Nitsch András, tátralomnici felügyelő a tót keleti egyházkerületnek Rójsahegyen tariott közgyűlésén felajánlotta, hogy eddig csak szlovák nyelven megjelent püspöki jelentés magyar és német nyelvre való fordításának a költségeit maga hajlandó viselni. Nemes lélek. Dr Horváth Gyu’a, volt országgyűlési képviselő a Balatonalmádl-i ref. fiókegyház fögondnoka, a fürdőtelepen építendő ref. templom céljaira 50 millió koronát adományozott, a többit míg összejön, előlegezi. Orosháza. A Nő- és Leány egylet, mely Kovács Andor esperes búzgolkodása folytán alakult meg, október 31-én ünnepli 10 éves fennállásának évfordulóját. Tatatóvéros. A fiókegyház a lelkészlak és imaház épiléséhez fogott Az érdem oroszlánrésze Teutsch Ernő egyházfelügve- iőt illeti, aki az építkezést saját felelősségére 6 áldozatkész társa segítségével minden akadállyal szemben megkezdette. Zalaegerszeg. Augusztus 14-én bensőséges ünnepség keretében rakta le az egyházközség a hivek nagy örömére a lelkészlak alapkövét. Az ünnepi szertartást Kutas Kálmán helyi lelkész végezte. Nemes lelkű adomány. Néhai Németh László a vadosfai összgyülekezetnek 25 éven át lelkes, hitbúzgó főpénztárosa, akit ez év februárjában kisért el a gyülekezet örök pihenő helyére igaz részvéttel, végrendeletig 10 hold földet hagyott a vadosfai összgyülekezetre. Aki életében egyházát, gyülekezetét szolgálta, az halálában is annak szolgálatába állott, mert nemes tettével egyfelől erősíti az artikuláris gyülekezet életerejét, másfelöl pedig példát mutat az egyház iránti áldozatkészségre. Augusztus 20-án megtartott közgyűlés felállással áldozott hű fia emlékének s úgy kérte pormaradványainak békés pihenést a jó istentől, itt maradt özvegye számára pedig vigasztalódást, akinek nemes szive is hozzájárult ahhoz, hogy ez a nemes adomány megszülessen. „Az igazak fénylenek, miként a nap. Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mert megnyu- gosznak az ő fáradtságaiktól s az ő cselekedeteik jutalma követi őket.“ A győri ev. szeretetház leányinternátusába felvesznek az ottani leányiskolák bármelyikébe járó tanulókat felekezeti különbség nélkül. Teljes ellátási dfj havi 80 P. Az internátust diakonissza nővérek vezetik. Sopron. Taschner András gyülekezeti pénztáros hűtlen sáfárnak bizonyult. Kb. 4—5 ezer pengővel megkárosítván a gyülekezetét, megszökött. Ajkán a Fébé diakonissza anyaházból június 19 tői augusztus 28-ig a lelkész kérésére Schreiber O ga diakonissza ovó- nőtestvér nyári ovódát vezetett. A Krisztus szolgálatában álló Olga testvér az Úrtól kapott eme megbízásának nagy örömmel tett eleget. A gyermekek lelke előtt egy előttük eddig ismeretlen szeretet, az Ur Jézus szeretete nyílt meg. Minden nap áldás volt számukra. Augusztus 28-án szeretet vendégséggel egybekötött záró- ünnepélyük volt a kis óvódásoknak és az ő hozzátartozóiknak. Öröm volt látni a gyermekek ovódai játékát és hallani a kedves sok „hallelujah“ éneket, melyekkel a megjelenteket megható szórakoztatásban