Harangszó, 1927

1927-08-21 / 34. szám

XVIII. évfolyam. Kési?1 éuzzel bérmeu^ve. Alapította KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonoa: I Dilit till LitbBr-SxOTBtiti. „Duna1 olúU Prot. LaP“ Kiadóhivatala pápa 1619 ti Oruágoe Latber-8i5Tet- §ég klratalea lapja. Kéilratok, riófiiekéal dijak 6a reklamációk a HARAMGSZŐ aiorkeaxtó- kladóMvatalának Sientgotthárdra (Vaavm.) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. HeoJelenlk minden vasárnap. HhnHNüSZO Oh Jézusom, én orvosom, lm könnyezek, de nem csüggedek. 34. szám. SsorkMiM-kUdóhlTAtal: SZENTOOTTHÁRD. Vu vármegye. nókkladóklratal .Luther-Táraaaág* könyr- kereakedéae Badapest, VIII., SaentUrályl-u. Il/a. A „HARANG8Z0“ aldfiaetéal ára: negyedérre 1 P 28 f (18.000 korona). Félérre 2 P 601 (80.000 K). Csoportos küldéssel 10*/Koa kedresmény. Amerikába egész érre 1 dollár; az utódállamokba </< érre 1 P 601 (20.000 X). R legjobb orvos. II. Mózes 15.26. „Én vagyok az Úr, a te gyógyítód...“ A kármilyen különösen hangzik is : betegek vagyunk mi mind­annyian !... Bűn... így lehet meg­nevezni a mi betegségünket, min­den ember veszedelmes baját, amelynek tünetei, nyomai nyilván­valók. A beteg ember nyugtalan, hány­kolódó... minket is hogy kerget, hajt nyugtalan természetünk egyik kívánságból a másikba, egyik aggodalomtól a másikhoz!... A lázas, sínylődő betegnek nincs étvágya, nem is gondol arra, hogy sorvadó testét táplálja... és mi- bennünk van-e éhség és szomjú­ság, mely az Isten örök igéjét éhezi és szomjuhozza ? . . . A betegágyhoz kötött ember ideges, felette érzékeny és sokszor próbára teszi szeretteinek türel­mét... felebarátainkkal szemben hányszor kitör belőlünk is a türel­metlenség, hányszor idegeskedünk, érzékenykedünk, ha nem gördül minden a mi gondolatunk szerint! A halálra, az elmúlásra nem igen szoktak a betegek gondolni, még a halálos ágyon is gyógyulás­sal áltatják magukat... mi is fé­lünk még csak gondolni is a ha­lálra és keveset törődünk azzal az egyre közelgő elmúlással!...Csak­ugyan betegek vagyunk!... Égesse hát a mi lelkünket is minden betegnek forró vágyakozása: a gyógyulás! Kiáltson a mi ajkunknak beszéde is: Uram, Istenem ! gyógyíts meg engem!. .. Erre a kiáltásra felel az örökkévalóság szava: „Én vagyok az Úr, a te gyógyítód..." Örülj és örvendezz, maga az Úr a te orvosod... alegbiztossabb kezű, a legjobb, az egyetlen orvos, aki téged meg tud és meg akar gyó­gyítani! Add magadat az ő keze­lése alá, járj hozzá naponta biza­lommal, mint a beteg orvosának rendelőjébe, vedd be azt az orvos­ságot : Isten igéjét, és a szent sakramentumokat, amit ő ír fel tenéked. Így száll békesség nyug­talan szívedbe, így erősödik vá­gyódásod az Isten beszéde után, így nő a szeretet, így erősödik a reménység, amely átvezet a halál árnyékának völgyén is boldog hazádba... így gyógyulunk meg teljesen, igazán! Sorvadó, szegény betegek! menjünk gyógyulást ke­resni az egyetlen, igazi,orvoshoz!... „Oh én bűnös, jaj mit tegyek Hová hajtsam fejemet? Nagy kö nyomja lelkemet, Bűnöm kínoz, hová legyek ? Jézus te vagy vigaszom, Jézusomat nem hagyom. * * * Gyakran éltem terhe fáraszt, Roskadok kereszt alatt, Mely lenyomja vállamat; De ez tőle el nem választ, Orvosom ő s támaszom : Jézusomat nem hagyom 1“ Ámen. * Rz egyházi ének és zene Isten szolgálatában. Kapi Béla dunántúli püspök előadásából, az európai keresz­tyén szövetségi uniónak Budapesten a Városi Színházban ren­dezett ünnepi hangversenye alkalmából. N em az Isten nevének emlegetése adja meg — mondotta — az egyházi művészet vallásos jellegét, sem pedig bizonyos beidegzett formakultusz, hanem az a készség, amellyel a művész az isteni lénye­get realizálni képes annak belső jelentősége szerint. A művészi al­kotás végső rendeltetése olyan szent áldozat, amellyel a szerző az örökkévalóság értékeit gyarapítja. Az igazi nagy alkotások legfőbb mértéke és értékmutatója, hogy az mennyire képes megszabadulni a földi profánságok nehézségeitől és mennyire tudja kifejezni az anyag­talant, az idő és tér felett valót. A protestáns templomi énekek a vallásos élmények, szenvedések és megkisértetések mélyében szület­nek, művészi formájuk ezért elsőd­leges, egyszerű, témájuk annyira magától értetődik, mint egy ég felé fordított arc boldog mosoly­gása, vagy egy könnycsepp tiszta fénye. Letűnt életek, elmúlt szá­zadok száraz avarja felett új élet­nek kell zsendülnie ezekre a han­gokra. — Ezeknek az egyszerű, igény­telen és mégis művészi értékű templomi énekeknek óriási jelentő­ségük van a vallásos életben. Az énekköltő millió és millió ember szívét viszi a kezében, kiszélesíti az érzések skáláját és Istennel kap­csolja össze a földi embert. Két­ségtelen, hogy a templomi ének egy határozott tartalmú hitbeli közösségbe kapcsol bele s ez az éneklő emberek külön szövetsége, az ének testvéri szolidaritásának égisze alatt. Embereket formál, el­oszlatja a lélek díszharmóniáját, vezető és uralkodó dallamot ad az egyéniség elé. Luther azt írja az 1545. évben megjelent énekes­könyv előszavában: „Romlott és dacos szívvel nem lehet szent éneket énekelni.“ Minden igazi énekeskönyv örök aranybölcsője a Biblia. Bach zenéje olyan, mint egy döbbenetes erővel ható gót templom, melynek oszlopai büsz­

Next

/
Thumbnails
Contents