Harangszó, 1927
1927-07-31 / 31. szám
HAKAN QSZO. 283 If27. július 31 Egyházmegyei közgyűlések. Soproni felső egyházmegye. Július hó 10 én, vasárnap d u. 2 órakor tartotta közgyűlését Har- kán a templomban, dr. Zergényi Jenó egyhm. felügyelő és Scholtz Ödön esperes elnöklete alatt. A Sopronból s a szomszédos falvak' ból szép számmal összesereglett hívek a harkai gyülekezeti tagokkal együtt egészen megtöltötték a csinosan renovált nagy templomot 8 érdeklődéssel hallgatták az esperesi jelentést s a tanügyi, meg a pénzügyi bizottság referádáját. Az egyházmegyei leikészi és tanító egyesületi jegyzőkönyvek tá gyalása kapcsán több fontos ügyet tárgyalt le a közgyűlés. így Hanzmann Károly soproni lelkész e laborátuma alapján teljesen újjászervezte az egyházmegyei gyámoldát, s behatóan foglalkoztak a Oráf Samu soproni el. iskolai igazgató és Neubauer János soproni tanító által szerkesztett német nyelvű tankönyvkérdéssel. Az egész gyűlés másfél óra alatt véget ért. Az egyházmegyei közgyűlés után a templomtéren a soproni ifjúsági egyleti harsonakar játszott szebbnél szebb korálokat Mühl Aladár tanító vezetésével, s 5 órakor már ismét a szép templomba hívták a hívek nagy seregét a harangok gyámintézeti ünnepélyre, amelyre ép úgy mint a Sopronból érkező vendégek fogadására kivonultak Harka daliás levenPetőfl Sándor. 1849. július 31-én, az örök emlékezetű segesvári csata napján elmúlt egy lingszavú magyar ember: Petőfi Sándor, a költő és honvédőrnagy. A maroknyi, szabadságért küzdő honvédcsapat felbomlása nyomán eredt zűrzavarban tűnt fel olyan kifürkészhetetlen módon, mint amilyen az ő lelke volt. Csatamezőn halt meg, a magyar szabadságért és senki sem tudja hol alussza a névtelen hősök tömegsírjában örök álmát. — A dacos büszkeség lutheri lelke senkiben sem élhetett volna jobban — írja Petőfiről Szigethy Lajos Luther lelke című müvének II. kötetében — mint Petőfiben élt. , téi saját zenekaruk játéka mellett. A liturgiás oltári szolgálatot Danielisz Róbert helyi lelkész végezte, az isten- tiszteleti beszédet Hanzmann Károly soproni lelkész mondta, Ziermann Lajos soproni lelkész viszont német- országi útjáról tartott felolvasást, közben pedig a harkai dalárda szerepelt kétszer karénekkel Peiler Rezső harkai kántortanító vezetése mellett. Ezt követóleg az egyház- megyei gyámintézeti elnök, Danielisz Róbert beiktatta az egyhangúlag világi elnökké megválasztott ifjú Klausz Lajos nagykereskedőt, az ehin. gyámintézet eddigi fáradhatatlan pénztárosát, s egyúttal felolvasta évi jelentését, amelyből a felvirágzás örvendetes tényei csendültek ki. Egyházmegyei gyámintézeti pénztárossá Púm Qéza soproni nagykereskedőt választották meg; az egyh. kér. gyámint. világi állásnál virtsologi Rupprecht Olivérre adták szavazatukat. Az ünnepély az esperes imájával s áldással valamint >Erős várunk elének- lésével ért véget. Az ünnepély után a harkai levente zenekar a vendégek tiszteletére térzenét adott, amely után társas vacsora következett s a sok vendég autóbuszokon és kocsikon hazafelé vették útjokat egy felemelő egyházépítő munkában lefolyt szép délután felejthetetlen emlékével szívükben. Lapunk legközelebbi 32— 33. szama nyomda technikai okokból augusztus 14-én jelenik meg. DunaföldYár hármas ünnepe. Bensőségteljes, gyönyőrüszép és magasztos ünnepélyt ült Dunaföldvár evang. egyház maroknyi népe július 10-én. Ekkor ünnepelte anyaegyházzá alakulásának 100 szél. Az út pora sebesen felhőzik utána. Látom, hogy bújik a bürü alá, csak a két lába meredik az ég felé mezítelenül. Előhúz valamit és robog visszafelé. Hát egy malom a kezében, mutatja mesziről. Na ebből baj lesz. Mert amint mutatja s nézi, hogy megcsodálom-e, megbotlik s göm- bölyödik a porban hármat is. Szeretne bőgni, de látja, hogy nagyon nevetem, hát savanyún, kelletlenül vihog egyet-egyet. A malom persze ahány darabból, annyifelé gurult a porban. Megyünk, ő megint elől botorkál, bo- corog, mert folyton engem bámul. Előttünk a falu, gidres-gödrös, az egyik sor ház a magasból néz a másikra. Középén a patak folydogál. Rozzant hidon megyünk keresztül, arra amerre a kölyök mutatja az utat. — Itt vajunk I — jelenti ki egyszercsak s rámutat egy fehérremeszelt fák körül kandikáló házra. Csinos a ház, a porta takaros, tiszta, minden a helyén rendesen. A bíró a pitvarban. Már ismerem. Járt az irodában párszor. Fekete ez is, mint a szurok, a bajsza huszáros, fiatalos. Maga is fiatal, az élet derekát tipró, zömök, magyar fajta. No nem csoda ha fekete a gyerek. De a szeme ? — Agyon Isten biró uram 1 — köszöntöm falusiasán, mert szebben hangzik néki így, mint az úri köszöntések. — Hozta Isten jegző uram I — adja vissza barátságosan. Kezetrázunk s utána tessékel befelé. Hát amint lépek, a pitvarba nyílik a konyhaajtó. Fiatalos asszonyka a küszöbön. Megnézem, szinte rábámulok. Mert az asszony fehér, akár a liliom. Soha ilyen szőke fehér asszonyt falun nem láttam, gondolom hirtelen Pirospozsgás valamennyi. Ha szőke is barnára égeti a napsugár. Ez meg fehér mint a tej. Arca üde, rózsás. No most értem a gyermek szemét, mert az asszonyé is kék, mint az égbolt. — Jó napot biróné asszonyom 1 — nyújtom a kezem, — jó napot 1 Mosolyog s szorítja a kezem szívesen. — Jú nápot 1 — köszön furcsán — jú nápot jegyzé zúr. Meglepetve hallom. No a bírónak tán Tótországban tetszett meg a menyecske, onnan kerítette ide az Isten hátamögé. Nem értem. A bíróra nézek. Ragyogó arccal pödör- geti a bajuszát. Mert látja a hatást rajtam. Vág egyet a szemeszögletéből az asszonyra s tessékel mosolyogva a szobába. Hát bemegyünk, hallom még, hogy az asszony leckézteti a gyereket — Nú Jáni I hún csávárugsz mindig ? Furdal a kíváncsiság, hogy kiféle, miféle lehet az asszony, mert látom, hogy a biró szörnyen büszke rá. A szoba is ragyog a tisztaságtól. Az ágyak majd a plafonig tiszta, hatalmas dunnákkal. A napfény végig aranyozza a szobát. Egy-két öregasszony, vénember a szobában. Adót törlesztgetnek, fizetgetnek, roBzkedvüen, sustorogva. Nem természete a magyarnak az adófizetés, különösen ilyen nyári időben. Se gabona még, se más, mibül „csikortálla kü* az ember a pénzmagot ? Fizetgetnek, elsustorognak, némelyik keserűen tréfálja a nyomorúságát. Nem igen figyelem őket, dolgozom s közben a liliomfehér arcú asszony motoszkál a fejemben. És a bírónak a büszke öntudatos mosolya. Hogyan keveredhetett ez az asz- szony ebbe a csöpp magyar faluba. (Folyt. kSv.)
