Harangszó, 1927
1927-07-10 / 28. szám
1927 július 10 HARANQSZO. 239 e szavak elhangzottak és mi keressük, óhajtjuk az első beteljesülését és milyen messze vagyunk a másodiktól, amelynek megvalósulását sokan utópiának tartják. Ennek a sokat akaró és tudó embernek meg kell értenie végre, hogy a kattogó gépek zajában nem szabad elvesznie a Krisztus szavának. Mert minden csoda, amit emberi A férfi pislogva nézett egy darabig az anyjára. Aztán rántott egyet a vállán s kiment a konyhába. Kati is utána ment, elébe rakta az ételt, aztán visszament a szobába, leült a székre és zokogva borult a párnákra. Az anyja egyik kezét rátette a leány fejére, nem szólt semmit, de az ő könnyei is megeredtek és némán peregtek alá. István egy-kettőre végzett az evéssel, aztán se szó, se beszéd, bevágta maga után az ajtót s visszament a kocsmába, ahol javában folyt a mulatság. Lassan bealkonyodott. Kati megmozdult, hogy világot gyújtson. De az anyja visszatartotta. — Maradj így édes leányom. Én így is látok, sőt már sokat is látok. Érzem, ez az utolsó éjszakám itt. A leány hangosan felzokogott. — Ne sírj kis lányom, jól van ez így. Isten akarata, hát bele kell nyugodnunk. Lásd, jó apád is itthagyott minket már öt éve. Most rajtam a sor. Elmegyek utána. S majd ti is eljöttök egykor utánunk. Hát ne sírj, ne fájjon oly nagyon a szived, nem örökre búcsúzunk, hanem csak egy időre. elme alkotott, csak akkor lesz érték, ha van erős, megizmosult társadalom, amely azt felszívja, ha van szorosabb kapocs ember és ember között, ha van közszellem, ha van morál, amely alkalmas annak értékesítésére. Sokszor halljuk korunkra értve ezt a kitételt: a „beteg társadalom“. És tapasztalhatjuk tényleg mindenütt azokat a szociális bajokat, De mielőtt elmennék, valamit szeretnék még mondani Szerettem volna, ha István is hallja, de hát neki előbbre való az ital, szegénynek. Hát erről akarok veled beszélni. Te jó gyermek vagy, és istenfélő, te rád hagyom a bátyád gondozását. Vigyázz rá, viseld gondját s légy rajta, hogy egy jóra- való feleséget kapjon, aki majd aztán a jó útra vezeti s gondját viseli továbbra. ígérd meg leányom, hogy így fogsz cselekedni? A leány zokogva felelte. — Úgy fogok édes jó anyám. A beteg tovább folytatta. — Az Isten meg is áld érette leányom. S bármit hozzon is reád az élet, róla soha meg ne feledkezzél. S hiszem és tudom, hogy te nem is fogsz, mert hiszen oly igen szereted azt a nagy bibliát olvasgatni s aki abból merit erőt és vigaszt, az csüggedni nem fog soha, az a jó útról letérni nem fog soha. Azért is hagytam rád végrende- letileg azt a könyvet. Én is az anyámtól kaptam, az meg az övétől. Már régen a birtokunkban van, lehet pár száz éves is. Elődeim magyarul még nem tudtak, de nem is tudhattak, mert hiszen Németországból amelyek az utóbbi évtizedek alatt szinte nemzeti különbség nélkül szenvednek át a világ népei. Általános elégületlenség jelei mutatkoznak, forradalmak, vagy forradalmi kísérletek ütik fel hol itt, hol ott fejüket mindmegannyi fel-felszakadozó sebhely a beteg társadalom testén. A kultúra mindent adott az embernek, ami testi és szellemi szükségleteit a legmagasabb fokon kielégítette és ezzel kétségkívül fokozta igényeit. Azzal viszont, hogy a gépipar minél szélesebb körben való elterjedésével, illetve az emberi kéz munkájának géppel való pótlásával a munkaalkalmakat mindjobban redukálja, a társadalom sok rétegének megélhetését, illetve felfokozott igényeinek kielégítését kétségessé teszi. Az emberiség előretörekvésében visszafejlődést nem ismerhet, illetve nem szabad akarnia a haladó elmének, viszont a világkultúra csődjét jelenti, ahányszor a helyüket nem találó társadalmi rétegek elé- gületlenségük eszeveszett őrületében beletemetik önmagukat s embertársaikat évszázadok lerombolt alkotásainak romjaiba. S ahogy logikusan gondolkodva elnézzük ezeket a fel-fellobbanó s mindent elégetni akaró tüzeket, arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy két évezreddel születése után jobban mint valaha lét és nem lét kérdése a Krisztus az önmagával viaskodó embernek. Milyen csodálatos nagy jövőt ígérne a XX. század emberének vándoroltak ide be s onnan hozták magukkal ezt a német bibliát. Te is tudsz németül, tehát érted és haszonnal forgathatod. Igaz, régi portéka már, ilyent ma már nem is készítenek. De én mégis szerettem olvasgatni belőle még öregkoromban is, mert azokat a nagy betűket tisztán tudtam látni. Hát ezt rád hagyom leányom. A ház közös, a harminc hold föld is a kettőtöké. Ezt foglalta írásba a jegyző úr 8 ha majd meghalok, a végrendeletet tőle megkapjátok. A sok beszéd nagyon kimerítette a beteget. Nehéz verítékcseppek gyöngyöztek a homlokán 8 a melle is nehezen emelkedett. A leány újból mécset akart gyújtani, de a beteg nem engedte. Érezte, hogy a vége felé közeledik, hát nem akarta, ,hogy a leánya lássa az utolsó küzdelmét. Úgy maradtak hát a sötétben egymásra borulva. Egyszer csak megszólalt az esti harangszó. A leány észrevette, hogy anyja a Mi- atyánkot suttogja. Összekulcsolta egyik kezét az anyjáéval 8 ő is vele rebegte az imát — — — — * (Folytatjuk.)
