Harangszó, 1927
1927-07-10 / 28. szám
XVIII. évfolyam. 1927. július 10. 28. szám. Alapítón« KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonoa: i Dialntdll Lattur-SiOíítiíj.' Jut OmigO. I.ather-8iB»e4 ■ég klTatalea lapja. Kéalralok, alőfixetéil dijak 6m reklamáolók a HARAMGSZO aaerkaaati- kladóhi vauiénak Saentgotthárdra (Vasvm.) küldendők. Előfizetőst elfogad minden erang. lelkén és tanító. MeoJBlenik minden vasárnap. A földi sors bármerre vet, Nem tagadom meg hitemet. SawtaeaM-kladóUTaUl: BZENTOOTTHÁRD. Vas vármegye. nőkkladóhlTatal .Luther-TArauág* kőnyv- kereskedése Bndapeet, VDI., Szentklrályl-u. ti/*. A „HARAJVH8Z0“ előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 f (16.000 korona). Félévre 2 P 401 (30.000 K). Csoportos küldéssel IOVmis kedvezmény. Amerlkiba egész évre X doll ér ; u utódállamokba V« évre 1 P 60 f (20.000 K). H gonosz ítélkezés. Lukács ev. 6.87. „Ne Ítéljetek és nem ítéltettek ; ne kárhoztassatok és nem kárhoztattok ; megbocsássatok, nék- tek Is m^bocsáttatik.“ A Krisztus követőjének irgalmassága lakja a szívét, és ne a gonosz ítélkezésnek szelleme 1... Életünk csak akkor lesz áldás önmagunkra és felebarátainkra nézve, ha eddigi kedvenc foglalkozásunkat : egymás megítélését és kárhoztatását, a jövőben egészen elhagyjuk és megtagadjuk... Az emberek megítélése vagy elitélése egészen az Isten dolga. Micsoda gőgös, elbizakodott ember hát az, aki bele mer szólni Istennek a dolgába, és ítéletet akar tartani embertársai felett. Oh pedig hányszor erőt vesz rajtunk az a farizeusi lélek, amely szegény vámszedő felebarátjára csak megvetéssel tud tekinteni. Még a hívőket is hányszor elragadja a gonosz Ítélkezésnek és kárhoztatásnak szelleme. Ne csudálkozzunk hát azon, hogy a hitetlenek sokszor minden közösséget megtagadnak a hívőkkel, azokkal a hívőkkel, akik kárhoztató bíráik akarnak lenni. Hisz ugye bírójával és kárhoztatójával senki sem találkozik szívesen, tehát mindaddig, amíg ki nem szakad belőlünk az önkényes, gonosz ítélkezésnek szelleme, amely mindig másokat vádol, másnak bűneit hánytorgatja, másnak szégyenét adja szájról-szájra, és mások gonoszsága felett tör pálcát — mindaddig inkább átok az életünk, mint áldás, magunkra nézve pedig kár és szégyen lesz az életünk. Persze mi magunk nem akarunk elitéltek és kárhoztatottak lenni, mi Isten kegyelmével vigasztaljuk magunkat, és azt reméljük, hogy bűneink eltöröltetnek... csak másokra mondunk kárhoztatást!... Isten ítélete pedig azokra fog szállni oda fönn, akik itt alant nem ismertek kegyelmet és könyörületet bűnös felebarátjaikkal szemben. Ők fognak megitéltetni ott fenn, mert gonosz lélekkel Ítélkeztek itt alant: őreájuk vár a kárhoztatás, mert kárhoztatták embertársaikat1 Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek... Milyen nagy áldás, mekkora kitüntetés keresztyénnek lenni! Megbocsátani azoknak, akik megbántottak, és bocsánatért, kegyelemért könyörögni azok számára, akik Isten ellen vétkeztek!... Annak az örök nagy előretörésnek, sürgő-forgó munkának, ami a világmindenséget jelenti, központjában az ember áll. Az ember a világegyetem ünnepelt hőse, neki szolgál, az ő céljait mozdítja elő minden s an/agot ád a teremtés koronájának a nagy művésznek kezeibe, aki aztán a maga értelmi és szellemi erejével alkotni, teremteni és építeni tud. Méltán vetődik fel bennünk a kérdés: miben nyilvánul meg az az ismeretlen erő, amely új és új lehetőségek felé vezeti a föld nyughatatlan vándorát? Az alkotni akarás és tudás két alakban jelentkezik az embernél. Az egyik az isteni szikla, a géni, kiváltságosak adománya, amely ezernyi akadályon át kibontakozik s művészi vagy más nagy szellemi alkotásokban nyilatkozik meg. *) Felolvasta a szerző a vasi közép ev. egyházmegye gyámintézeti ünnepségén Szentgotthárdon 1927. jún. 28-án. „Te hozzám mindennap Kegyelmes vagy Istenem; S én ne lennék-e az, Ahhoz, ki vét ellenem ? Ne szeressem-e azt, Kinek te Atyja vagy, Akihez jóvoltod, Mint énhozzám oly nagyi * » * ítélet napján az Nem lel irgalmasságot, Ki máshoz nem mutat Szíves hajlandóságot. Oh szeretet Atyja, Áld meg oly lélekkel, Mely örömest tesz jót Minden emberekkel!“ Ámen. « A zseni alkotásában Isten szava szól az emberhez, munkája az egész emberiségnek szól s a földöntúli sugallat, amely tettre készteti, nélkülöz minden előre megfontolt célt, de kikivánkozik belőle, hogy művében tovább éljen, sok évszázadok nemzedékeinek emlékében. Mert hisz egy Platói gondolat, egy Madáchi eszme, egy Rem- brandti ecsetvonás, egy Edisoni villamosszikra viszhangzik a lelkekben, műélvezetet nyújt és világít az új technikai lehetőségek után kutató embernek még akkor is, amikor már rég az enyészeté a földi porhüvelye annak a szellemnek, amely mindezeket életrehívta. A másik kutforrása az ember produktív erejének egy ösztönön alapuló őstulajdonság, az „én“ kultusza, amely minden kétséget kizárólag fennáll s az ember lelki összetételétől függ, vájjon mennyire enged szabad folyást veleszületett ösztöneinek s vájjon megtalálja-e Krisztus és az ember.*) Irta: Dr. Ajkay István.
