Harangszó, 1927

1927-06-12 / 24. szám

212 HARANQSZO. 1927. június 12. játszadoztak, tűz ütött ki. A tűz gyorsan tovaterjedt és tizenhárom házat pusztított el. A romok közül két felnőtt és egy kis­gyermek holttestét ásták ki. Tizen élet- veszélyes sérüléseket szenvedtek. Segédlelkészt keres a salgótarjáni evan­gélikus egyház. Fizetés: lakás, fűtés és államsegéllyel együtt klb. két millió korona. Állás azonnal elfoglalható. 1—3 Tanítói pályázat. A budapesti-budai evangélikus egyház- község elemi iskolájánál két tanítói állásra pályázatot hirdet: az I—II. egyesített fiú­osztály és az I—IV. egyesitett leányosztály részére. Javadalom törvény szerint. Pályáz­hatnak olyan evangélikus vallásu tanítók, akik a német nyelvet is szóban és Írásban birják és a kántori teendők végzésére ké­pesek. Énekkar vezetésében jártasok előny­ben részesülnek. Az állás f. évi szeptember 1-én foglalandó el. A szabályszerűen és orvosi bizonyítvánnyal is felszerelt pályá­zatok a jelen hirdetmény megjelenésétől számított 10 napon belül a lelkészi hiva­talhoz : Budapest 1. Verbőczy utca 28. küldendők. 1—2 Gyógyszertáramba feltétlen megbízható, szorgalmas fiatalembert — lehetőleg föld­műves családból — június hó 15-ikére mindenesnek keresek, teljes ellátás és havi 500.000 korona kezdő fizetéssel. — Stelnhausz Béla gyógyszerész Putnokon. (Gömör m.) 1—3 „A kaszák mind megfelelők és éppen azért, mert jók, kérek még .. .* Sárezentlőrinc, Pósa Pál Ilyen és hasonló levelek minden di­cséretnél jobban bizonyítják, hogy a „NEMESACÉL“-kasza tényleg a mai kor legjobb gyártmánya. Ezt bizonyltja az is, hogy a meg nem felelőt háromszori kikalapálás után is kicserélem. Kapható kizárólag: SALBER KÁROLY kereskedőnél 6-10 SZENTGOTTHÁRDON. Gyermekek mellé vállalkoznék gondos nevelőnőnek, aki a háztartásban is kész­séggel segédkezne, egy 22 éves intelligens hajadon. Cime válaszbélyeg ellenében a kiadóban. 3—4 Evang. iskolák évzáró ünnepélyére leg­alkalmasabbak, leghatásosabbak Csite Ká­roly, lapunk munkatársának vidám, kacag­tató, amellett vallásos irányú gyermekka­baré rovata. Megjelent eddig öt szám. 1. Mi van a kötőmben ? 2. Kincses kavics. 3 Helyre kis lány. 4. Fogóban az egér. 5. Kakuk, kakukl Meddig élek? — A kis, hatásos darabok, jelenetek mindegyike színpad nél­kül az iskolai dobogón is nagy sikerrei előadhatók. Egy-egy füzet ára 40 fillér. — Kapható szerzőnél Körmenden. 2-3 Mátis Nándor érc- és fakoporsó raktára — Beled, Fö utca. — Állandóan dús választék érc- és fakoporsőkban, ssemfedókben és sfrkoszorukban, valamint az Összes temetkezési cikkekben. 65 Piac. Gabonaárak1 Búza 32.70, rozs 28.40, árpa 23.30, köles 22.50, zab 22.40, tengeri 20.40, korpa 18.60 Pengő métermázsánkent. Felelőn nerkesitó es nadó: ozipott QÉZA Siantgotthird, Vatvirmegy*. Sierke.itőtáre: NÉMETH KÁROLY. Főmunkatársak: NAOY MIKLÓS, SZOMBATH ERNŐ, TÚRÓOZY ZOLTÁN. Kixlratokat nem adunk vissza. Nyomatott WeUisch Béla villamüzemü könyvnyom­dájában Szentgotthárdon. Felelőa nyomdavezető : Kies Kálmán. Szolid kivitelű VAS-, RÉZ- ÉS FA BÚTOROK, SODRONY ÁGYBETÉTEK beszerezhetők a gyártónál Ernst János Győr, Arany János utca 18. Telefon 732. Műhely Wennesz Jenő ut 55. Telefon 82. amm Most megjelent új könyvek Megrendelésre azonnal küldi Kis Tivadar könyvkereskedése Pápa. Vándorlantos, vígjáték 3 felvonásban, előjátékkal. Irta Sándor Pál . . Ősi rögök, irredenta színmű dalokkal, 1 felvonásban. Irta Sándor Pál . „Mind hazajönnek“, hazafias 1 felvonásos a mai magyar életből egy v hősi emlék körül játszódik le.......................................................................................i „A tölgyfa“, irredenta hazafias 1 felvonásos színjáték ...................................i „ Lesz katona fiam“, 1 felvonásos, vidéki műkedvelők kedvelt darabja > Ismeretterjesztő előadások lélektana, módszere és eszközei................................... A magyar falu társadalma................................................................................................................. Népszerű jogi útmutató.......................................................................................................................... Kisgazdaságok Bajorországban........................................................................................................ Madárvédelem a kertben, 22 képpel....................................................................................... Anya- és csecsemővédelmi útmutató . ............................................................................... C secsemővédelem falun......................................................................................................................... Isten pénzügyei... Egy lelkipásztor naplójából. Irta Tiers Elek Léleküdítő azaz szellemi kincsestár gondolatok, elmés idézetek gyűjteménye Pengő v 2.40 —.60 3 darab 1 füzetben. Ára 1 Pengő. Pengő ff ff ff n ff ff ff ff 2.— 4.— 1.— —.50 —.50 1.— —.50 1.60 6.—

Next

/
Thumbnails
Contents