Harangszó, 1927
1927-06-05 / 23. szám
192 HAR AN QSZO. tanítónak és az egész gyülekezetnek a tapasztaltak felett. Rendkívül meleg és szeretetteljes volt fogadtatása a virágzó és erős váraljai leányegyházban, ahol a református hívek szeretetét és együttérzését Jánossy György ref. lelkész tolmácsolta. Győré leányegyházközség után Izményt látogatta meg a püspök. Szabó János lelkész, Hildebrand Miksa tanító bölcs vezetésében e gyülekezet is evangélikus Sionunk- nak erős vára. Nagy örömmel fogadták a püspököt Mekényesen. A járás határán Forray Valér a sásdi járás íőszolga- birája, a község határán Henek S. főjegyző, a templom előtt Büki Jenő lelkész fogadták. A püspök itt is céltudatos és eredményes munkát látott úgy az iskola, mint a gyülekezet életében. Ezután Mekényes fejlődő filiáját, Nagyliajmást tisztelte meg látogatásával a püspök, mely községben evangélikus püspök még nem járt. Szeretettel köszöntötte itt a nyugalomba készülő öreg tanítót, Klenner Teofilt, kit munkás életének elismeréséül ez alkalommal az igazgatói címmel tüntetett ki. Másnap Ráckozár üdvözölhette falai között a püspököt, ahol is a községi elöljáróság és a gyülekezet élén Wagner Adám lelkész köszöntötte a főpásztort. A gyülekezet történetéből és jelentéséből örömmel állapította meg a gyülekezet folytonos fejlődését és erősödését. Bikái leányegyházközség szép fehér templomában nagy áhítattal hallgatták a ságos, fényes csillagokkal. .. S a szíve mint öntudatlan báb, összeomolva lüktetett keble alatt. S amin a messze távolban merengett, egyszer csak édes ... andalító tilinkószó ütötte meg fülét... csengő dal... „Kis furulyám szomorúfüz ága“... s a szíve... az elzsibbadt parányi szív ... felfigyelt reája ... Új és új dal... s a legszebb... a legszebb közöttük, ami újra könnyeket csalt a szemébe: „Csak egy csillag ragyog az ég peremén, Mint a csillag olyan árva vagyok én I Az árvának minek vagyon palota ... Kis kunyhóból nem vágyom én el oda .. .* Könnye még jobban hullott... s a tilinkósdalra kelt ajkán tovább hangzott a nóta: Szegény leány gazdag legényt szereti Azzal magát bizony el is veteti... Mért kell néki cifra szoknya kaláris Biz’ megveti majd az egész viág is .... No ezt már nem birta Ki... fekete haja könnyekben ázott... mélységes két szeme ragyogott az izgalomtól... s vergődő szive nagyon- nagyon szenvedett!... S az éjszakából fénysugár támadt... S ott állt előtte a tilinkós Hosszú Jóska ... templomot zsúfolásig megtöltő hívek az élet Igéjét az aranyszáju főpásztor ajakáról. Május 29-én az utolsó állomás Tófű leányegyház következett, ahol örömmel értesült a gyülekezet buzgóságáról, békes- ségszeretetéről, s egyházlátogatási munkáját be is fejezte. Tófűn Müller Róbert alesperes, az egyházmegye, ennek elnöksége s a meglátogatott gyülekezetek nevében meleg szavakkal mondott köszönetét a püspöknek köztük végzett nagy munkájáról. A püspök utalva arra a sok lelki örömre, melyet neki ezen körútja is szerzett, hálát adva Istennek az erőért, melyet munkájának elvégzéséhez adott, szeretettel mondott búcsút az egyházmegyének, fáradhatatlan elnökségének, a híveknek, rájuk még egyszer Istennek gazdag áldását kérve még aznap délután Budapestre utazott, ahol is május 30-án az egyet, egyház elnökségi értekezletén vett részt. Gyóni Géza emléke. A világháború magyar énekesének, Gyóni Gézának, aki dalaival hónapokon keresztül tüzelte ellenállásra Prsetcysl hós vódősaregét: kegyeletes emlékünnepet szentelt a Petőfi Társaság annak tizedik évfordulója alkalmából, hogy a köitó testben és lélekben összetörve, ott pihen Szibéria havas szemfödele alatt. Pékár Gyula elnök az Akadémia szinültig megtelt felolvasó termében mondotta a megnyitót, két kezével megfogta a leány remegő kezeit s a gyenge remegő leányt erős karjaival magához vonta és megcsókolta... s azt súgta a fülébe: — Most légy hát a gazdag legény babája 1 — S ezzel futott... futott ő is ... mintha űzték, hajtották volna. És a leány csak azt érezte, hogy elrabolták tőle jegyesi hűségét... sírva ... sikongva futott szobájába, ahol tépetten, gyűrötten ... lázálomban vergődött. De Jóska sem birt magával. 0, aki lány és asszonyszíveket eddig szívrebbenés nélkül hódított meg és hagyott el, szerelmes lett ebbe a lányba ... ennek a megfizetett bérencnek szíve a szerelem rabja lett. A leány könnye égette arcát és lehel- lete, mint kísérteties, fagyos lehellet üldözte folyton, s nem tudott pihenni, folyton a Fekete Annusra gondolt, ö is szeretett, de félve, rettegve, kínlódva, mint aki szerelmet rabolt... Szégyenérzet ült arcára, hogy képes volt száz ezüst pengőért a legaljasabb dologra, a boldogság-rablásra. És másnap visszaküldte Petinének az ötven ezüst pengőt. És mégsem tudott mcgny ugodni. A szíve űzte, hajtotta esténként a faluba s minden este .. . búbánatos szívvel ott tilinkózott a leány ablaka alatt. 1^27. június 5. jelezve, hogy a társaság immár hozzáfog ama régebbi határozata végrehajtásához, hogy a költó hamvait hazahozzák. Különös figyelemmel hallgatták dr. Raffay Sándor ev. püspök, a társaság tiszteletbeli tagjának tartalmas és poélikus emlékbeszédét Gyóni Gézáról. Érdekesen festette le a költó életét, aki 19 éves korában öngyilkos kísérletet is követett el, egy leányért vívott amerikai párbaj következtében. Emiatt hagyta el a papi pályát, amelyre eredetileg készült s lett újságíróvá, majd a nagy háború halhatatlan dalnokává. A tudós püspököt zajos taps ünnepelte. Magyar Pünkösd. Mint sűrű köd a hervadt őszi tájon, Ránk nehezül a tétlen tespedés, Feledve könnynek-vérnek óceánja, Gálád üldözés, megfeszíttetés, Ezer esztendő örök igazságát Nem hangoztatjuk, — pipolyák vágjunk, Megcsonkított hazánk feltámadását Ki higyje el, ha nem hisszük magunk? Egész világgal meg nem küzdhetünk I Megáll udlunk ... dacolni sem merünk I Küldd ránk Lelkedet, nagyhatalmú Isten Piros píinkö?dnek áldott ünnepén, Tűzként lobogjon minden magyar szívben Erő, akarat, buzgóság remény. * Félénk csüggedés bátorsággá vá’jon Ne aggasszon, hogy sorsunk mostoha, A zsarnokság füléig gyakran szálljon Tiltakozásunk : „nem, nem, soha 1“ Rabnemzet, mely bilincsét zörgeti, A szebb jövő kapuját döngeti 1 Az elbukást tán meg is érdemeltük? Hitünk, erkölcsünk durván meglazult. Az aranyborjút Istenné emeltük, A szittyavér szivünkben elfajult. S benn a lány sírva hallgatta a szomorú nótákat. Annus nem szerette Jóskát, de a tilinkó édes-bús szavát oly szívesen hallgatta és mégis érezte, tudta, hogy bűnt követett el, amikor Jóskától meghagyta magát csókolni, érezte, tudta, hogy bűnt követ el akkor, amikor a pásztor tilinkójá- nak szerelmes szavát meghallgatja. Kétkedés, gyötrődés lett osztályrésze. S Péter mindennap eljött. Mindennap látta a leány halavány, hervadó arcát és mindennap megkérdezte tőle, készül-e a boldog esküvőre? — Ki tudja mikor lesz az ? — Ki tudja megérem-e azt ? — felelt sírva Annus. — Péter... Péter, úgy-e szeretsz ? úgy-e nem vetsz meg ? ... hisz oly nyomorult bűnös vagyok .. . Úgy-e ha meghalok kijössz minden évben a síromhoz? és pipacsvirág bokrétával feldíszíted az én síromat. Tied vagyok Péter és mégsem lehetek a tied — s odaboiult Péter vállára. És Péter ott állt, mint élő szomorú kérdés, hogy miért is ne nyerhetné el az élet boldogságát? Érezte, tudta beborul a lelke... s együ.t sírt,zokogott a leánynyal ... Boldogságukat siratták ... Folyt. köv. ———<30-------------
