Harangszó, 1927
1927-05-01 / 18. szám
148 HARANQSZŐ. 1927. május 1. Az ember — különösen fiatal korában — sokszor ingadozik, botorkál és meggondolatlanságában gyakran követ el enyhébb — súlyosabb elbírálás alá eső ballépéseket. A könnyelműségének rendszerint áldozata lesz és viseli annak kellemetlen következményeit. A legtöbb ember azonban ennek dacára sem vész el teljesen, mert idővel a szerzett tapasztalatok, a jó hatások és kedvező életkörülmények folytán nemesebb érzelmek keletkeznek lelkében, magába száll, szakít a bűnös múlttal és nemes önbizalommal megindult Isten nevében a helyes úton az Ígéret földjére. Testben és lélekben megerősödik élet- és munkakedve visszatér. A sok rossz gondolat és erkölcstelen cselekedet következtében elhervadt, eltorzult arca örvendetesen megváltozik és bizalomgerjesztővé válik. A szem fénysugara visszanyeri régi, csillogó fényét: a lélek uralma visszatért. Ez a gyönyörű testi és lelki átalakulás sokszor lassan észrevétlenül következik be. A gyarló ember esetről-esetre meggyőződik, hogy minden bajnak az istentelen, becstelen és tétlen élet az oka és minden bölcseségnek és erénynek az istenfélelem és a munkásság a kezdete. Ez a tudat aztán éleszti benne a vágyat, hogy ezt a tevékeny, áldásos életet folytassa. Talál nehézséget, de nem leküzdhetetlent, érez fáradtságot, de nem elviselhetetlent. Nem esik kétségbe és nem Talizmán. Irta: Irányi Kamilláé. A tágas ebédlő barátságos meleget árasztó kályhája mellett üldögéltünk mi, mamák, s onnan nézegettük bizony-bizony néha fejcsóválva azt a furcsa ki-betekert lábakkal hajlodozó fiatalságot Hát ez is tánc ? ... Kérdi, mintegy helyeselve kérdésével a mi halogatásunkat Imre bácsi. Nézze csak kedves komámasszony a Laci fiát, mióta csak rajta van a szemem, pedig már jó egy pár perce nézem, mindig a sarka hegvén, a talpát mintegy tükröt, forgatva, csesze^- csoszog, forgolódik, no most míg ugrik is, hogy közbe egyik lábát a másik elé k*pja ... Nohat — vakarja meg fejét az öreg úr — ha az én időmben én ezt így tudtam volna csinálni a kenyeremet is megkereshettem volna valamelyik cirkuszban vele. Hátha nem tudta, mikor fiatal volt, próbálja meg most Imre bácsi, tanulni sohsem késő.... pajzánkodtunk az .öreg úrral. Amint Így beszélgetünk egyszerre csak ijedt arccal fut felénk egyik kis barna leány. Jaj néni kérem nem látták az amulettem valahol? Leesett a nyakamból 8 csügged el az esetleges újabb megpróbáltatások idején, hanem bizalommal, nyugodt lélekkel néz a jövő fejleményei elé. Isten nevében indul meg és így az Ő segítségével bátran, a biztos győzelem tudatában folytatja a harcot a test és a lélek ellenségeivel: a helytelen szokásokkal, a bűnös gondolatokkal és a rosszrakészítő - vágyakkal szemben. Az észheztérés némelykor valami szívet megindító, lelket megrázó módon, valami fontosabb esemény megrendítő hatása alatt következik be. Saulusból Paulusz lesz. A megtért most már a sátánnak minden csalogatása és csábítgatása, minden felmerülő nehézség dacára — hozzátartozóinak legnagyobb örömére és boldogságára — halad erős hittel, szilárd akarattal és megingathatatlan kitarlással azon egyetlen helyes irány felé, melyet minden igazi keresztyénnek követnie kell ebben az elégedetlenkedők és zú- golódók morajától, jajveszélésétől és sopánkodásától visszhangzó siralomvölgyben. Közülünk sokan — rózsaszínű szemüvegen szemlélve a világot — örömök, gyönyörök és szórakozások után futkosnak s így hasonlítanak ama mesebeli királyfihoz, ki a tündért hegyen-völgyön, vizen és szárazon üldözi, de sohasem éri el. Előbb-utóbb azonban a keserves csalódások és kínos kiábrándulások után mindenki rájön arra, hogy az örömök folytonos hajszolása a délinem találom sehol. Vége az én szerencsémnek, boldogságomnak ha nem lesz meg, mert az volt az én talizmánom 1... siránkozott a kis lány. Itt hozom a szerencséjét, a boldogságát Piroska, s kezében kis aranyláncon függő szent-képet lóbálva, kifogástalan tánclépés- ben siklott oda a végszóra az előbb csodált Laci fiú, s átadta a megkerült drága kincset a szepegö lánykának. Hogy-hogy nem, egyszerre csak azon vettük észre, hogy az egész társaság együtt ül s élénk vita folyik a körül, hogy kinek- kinek mi a talizmánja, s melyik a legcso- dásabb, a legbiztosabb erejű ... Egy kis leány azt erösitgette, hogy egyedüli biztos az ami neki van a nyakába akasztva. Megmutatta. Vékony fekete zsinóron ezüst ér- mecske volt, rajta Mária képpel... Egy fiúnak a zsebéből szőke hajfürt került elő, a másikéból női arckép ... Komoly deres hajú férfi lyukas tárcáját mutatta, mely azóta lett talizmánja, hogy a harctéren megmentette az életét, mert felfogta a gyilkos golyó ütését... Az én talizmánom nincs arany láncon, sem zsinóron a nyakamra függesztve sem pedig féltékenyen valami biztos helyre éltévé. Kézzel meg sem fogható, szemnek nem mutatós. Pénzen nem is vehető drágabáb csalóka játéka csupán, mely nagyon messze van a valóságtól, az igazi boldogságtól, melyet csak erős testi és lelki küzdelmek, fájdalmak és szenvedések árán lehet elérni. „Kél és száll a szív viharja, mint a tenger [vésze. Fájdalom a boldogságnak egyik alkatrésze. Az örömnek levegőjét megtisztítja bánat, A kizajlott búfelhökön szép szivárvány [támad.“ Ének. Úgy szerelnék zekegoa sírni, Elődbe hullni Istenem Én bűnöméi Néked feltárni, ípegy megbocsásd kegyelmesen, fegyelmeddel ölelj Te át, § nyerjem meg a menny otthonát! Ne légy, Atyám, én |ezzám kemény! Bár pétkeztem sokat nagyon, piszén gyarlónak születtem én, # nálad kegyelem is nagyon, fegyelmeddel ölelj Te át, § nyerjem meg a menny otthonát! Szenoedtem is, tudod, Te, Atyám, Ne bontsad ki rám ostorod 1 0§, hallgasd meg csengő imám! Ne öntsd ki rám bús haragod! \ fegyelmeddel ölelj Te át, § nyerjem meg a menny otthonát! SZABÓ LAJOS. ság, mert az én talizmánom csak pár szó csupán, de mióta a szivemben hordom, az élet minden szenvedéseiben megsegít, felemel, erőt ad. Csöndes, halk hangon mondta ezeket a kis „Hamupipőke*. így hivluk egymás közt ezt a kis idegen asszonykát, aki nemrégen került csak közénk. Olyan is volt ő mint a mesebeli Hamupipőke a mindig egyhangú szürkés-feketés ruháiban, simán hátra fésült hamvas-szőke hajával. Sokszor olyan ijedten nézett, vagy kapta föl a fejét, mintha a gonosz mostoha durva hangját hallotta volna. Vájjon mi lehet az a csodás talizmán? Hogy jutott hozzá? Mesélje el. kértük őt, s 6 kedves mosollyal jelezte, hogy szívesen enged kérésünknek. Nem is olyan régen, nem is olyan messze, — kezdte a kis Hamupipőke — történt velem az a nem is rendkívüli eset, hogy egy reggel úgy ébredtem fel a leg- bo dogabb családi fészek koidusszegénnyé kifosztott romjain, mint az útszéli koldus kemény kőpárnáján, piszkos rongyaiban, gyönyörű álmából, ahol finom ruhákban, dúsan terített asztalnál élvezte az élet gyönyöreit, boldog családja körében. Az élet napsugaras melegéből, szinte pillanat alatt zuhantam bele a kétségek, s nehéz lelki-
