Harangszó, 1927

1927-04-17 / 16. szám

1»27. április 17.

HARANQSZÖ.

127

— Hát kívánok jó békességet és sok szerencsét. Az Isten őrző kegyel* me legyen veled is.

Az őr meghatva nézett Szabóra, akit mindenki szeretett a jó modora és szelíd természete miatt.

— Az Isten őrző szeme kísérje útján szakaszvezető urat s Isten áldása legyen kedves családján.

— Köszönöm Józsi.

Szabó kezet fogott az őrrel s visz- szament a fedezékbe. Ott már ébren voltak az emberek. Néhányan már fel is keltek, mások még a földön heverésztek. A nap fénye már beszűrődött s halvány derengés terjedt el a föld alatti lakásban, úgy, hogy az emberek arca tisztán kivehető volt.

Amint Szabó belépett, az egyik ember azonnal megszólította.

De korán kelt Szabó űri

Szabó boldog mosollyal nézett rá.

— Igaza van János. Korán keltem. Azaz, hogy nem is keltem, mert jókelvén nem is aludtam. Tegnap késő este kaptam az értesítést, hogy egy heti szabadságot kaptam. Ma indulok s Isten segítségével nagypénteken odahaza leszek. Hát ez az öröm nem hagyott aludni, azért vagyok már ébren. S most búcsúzom is tőletek jó emberek. Számítás szerint csak pár napra, alig egy hétre megyek el tőletek, de Isten tudja melyikőtöktől örökre ? Az én életem egy hétig csak elég biztos, de a tietek közül melyik ? Veletek vagyok már jó ideje, kivel féléve, kivel egy éve. Együtt vagyunk néhányan még ma, de hány bajtárs dőlt már ki soraink közül ? Hát most búcsúzom s nem is kívánok nektek mast és jobbat, minthogy tartson bennetek az Isten, hogy veletek jó egészségben találkozhassam. Csak alig egy hétről van szó, de háborúban a nap hónapnak, a hét évnek számít. Hát tartson és őrizzen benneteket a jóságos Isten.

Sorra kezet fogott a szakasza embereivel s meghatottan távozott.

A végnélküli árkokban eljutott a századához, onnan a zászlóaljához, aztán az ezredéhez, ahol lejelentke zett s vagy huszadmagával nekivágott az útnak, a boldog szabadságnak s megindult hazafelé.

Estére a hadtáphoz érkeztek. Ott jelentkeztek s aludni küldték őket azzal, hogy másnap kocsi viszi majd őket a vasútállomásra.

Alig csendesedett el a nappali lárma, nagy ágyúdörgés riasztotta fel őket. Úgy látszik, valami készült a front körül.

Szabó már ledőlt, hogy pihenjen,

Ének Nagypéntekre.

Dallam: „Áldás néma hamvaidra.“

Áldás legyen szent utadon Jézus, legfőbb Jóm;

Ki vagy nekem Megváltóm, Bűnből szabadítóm.

Áldás legyen szent utadon, Szívem-lelkem Neked adom,

Édes Jézusom I

Áldás legyen a szent hegyen Melyre felmentéi,

Értem áldozat lettél Bűnből megmentettél.

Áldás I egyen a szent hegyen Szívem-lelkem Tied [egyen,

Édes Jézusom I

Áldás legyen kereszteden Isten Báránya,

Kiontott véred ára Lelkemnek váítsága.

Áldás legyen kereszteden, 5zívem-lefkem Tied legyen,

Édes Jézusom I

Áldás legyen szent sírodon Melyben nyugodtál,

Testem is ha sírba száll, Nyugodalmat taíáf,

Áldás legyen szent sírodon I Szívem-lelkem Neked adom.

Édes Jézusom I

KOVÁCS MIHÁLY

ny. ev. lelkész.

amikor a dörgések felhangzottak. A társaira gondolt s önkéntelenül is feltört ajkán a fohász.

— Oh Uram, tartsd meg őket.

Kora reggel egy őrmester lépett

be hozzájuk s kezében táviratot tartott.

Szabó Gábort hirtelen valami rossz sejtelem lepte meg. A szíve nagyot dobbant, a torkát úgy fojtogatta valami, hogy szólni sem tudott volna.

Az őrmester egész előre jött s a táviratot kezdte olvasni.

— Szabó szakaszvezető, Kis János őrvezető és Kocsis Imre közlegény,

31-ik honvéd ezredbeliek szabadsága visszavonatott, bárhol találtatnak, a frontra, az ezredhez vissza irányí- tandók.

Szabó Gáborral fordult egyet a világ. A szeme előtt összefolyt minden s ha két oldalról meg nem kapják, menten összeesett volna.

Az őrmester részvéttel lépett hozzá s vigasztalni kezdte.

Katonadolog bajtársi Ma nekem, holnap neked üt be a krach. Azért ne csüggedj. A muszka, úgy látszik, mozgolódni kezd. Az ünnepeket akarja

megzavarni, Hát visszavonták a szabadságot. Vissza kell mennetek. De lehet, hogy csak veszkődik az orosz s nincs komoly szándéka s akkor pár nap múlva indulhatsz haza. Na Isten veled. Szervusz.

Kezet fogott vele s ment a dolga után.

Szabó Gábor néhányad magával indult vissza a frontra. Estére ott is voltak.

A front elég csendes volt, de azért érezte mindenki, hogy a levegő nem tiszta. Az őröket megduplázták s egész éjjel külön őrjáratok portyáztak.

így virradt fel a nagypéntek hajnala s mire a nap alátekintett a földre, az emberek bőszült harcban állottak egymással szemben. Dörgött az ágyú, ropogott a puska, kattogott a gépfegyver.

Egyszerre általános csend támadt. Iszonyú, rémes, dermesztő nyugalom suhant végig a magyar vonalon.

Rohamot vezényeltek.

A kővetkező pillanatban kiugrottak az emberek az árkokból. Egy óriási hurrá kiáltás hangzott fel s a 31. ezred emberei rávetették magukat az ellenséges árkokra.

Rettenetes tusa támadt. Ordítás, káromkodás, jajgatás, nyögés, halál- hörgés mind összevegyült a szent napon s aztán csend lett. A magyarok elfoglalták az árkokat.

Estefelé összeszedték a sebesülteket, a haldoklókat, a holtakat.

A haldoklók között volt Szabó Gábor is. Haslövést kapott s csak percei voltak már. Papot kívánt.

A tábori lelkész megjelent.

Szabó Gábor suttogó hangon szólalt meg.

Kérem tisztelendő urat, vegye magához a nálam levő dolgokat s küldje el a feleségemnek. Az órámat, a gyűrűmet is küldje el nekik. De a képet, amin ő és gyermekeim vannak, hagyja nálam s ha megholtam, tegye a szívemre s azzal temessenek el. Hadd legyek velük odalent is, ahol már békesség és nyugalom tanyáz, írja meg nekik, hogy elestem e szent napon, amikor az én Uram Krisztusom is elesett, de aki feltámadt harmadnapon. Én is hiszem, hogy feltámadok s ott várni fogok rájuk. Az utolsó sóhajom, az utolsó áldásom feléjük száll. Utón voltam már, de nem érhettem el hozzájuk. Vissza kellett jönnöm, hogy itt haljak meg. Megnyugszom Isten szent akaratában. Csak őket, csak őket sajnálom, hogy nem ölelhetem keblemre még egyszer áldott feleségemet, ártatlan két apró