Harangszó, 1927

1927-04-17 / 16. szám

126

HARANQSZO.

1927. április 17.

mással nem állnak ellentétben ; élhetünk a legmélyebb, a legtisztább vallásos meggyőződés mellett és az egyház keretei között anélkül, hogy bármit fel kelljen adnunk jóértelem- ben vett modernségünkből Rámutatott a vallásos világnézet űj elméleti és gyakorlati vonatkozásaira, főképp a szociális feladatokra és pedig úgy az egyes embert, mint a nagy közösségeket illetőleg.

— Igazi prófétai lélek volt, ki amellett, hogy szeme kozmikus távolságokat hasított át, rendületlenül bízott az emberiség sorsában. Akarta, hogy mindenki átlássa az ember magasabb rendeltetését Az isteni gondviselés irányította Prohászka Ottókár tekintetét az ember bűneire, ostorozta is ezeket, de leikét mindvégig végtelen keresztyén optimizmus ragyogta be, mindennek ellenére is. Aszkéta jellemnek és példátlan önfegyelmező- nek hirdették Írásai és szónoklatai, a lemondás, a maga-megtagadás, ezenkívül pedig a hallatlan erkölcsi bátorság és a bizakodás szuggeráiő nagymesterének.

Raffay Sándor a bányai egyház- kerület püspöke a P. H. rendelkezésére bocsátott nyilatkozatában többek között a következőket mondja:

Megrendüléssel vettem tudomásul, hogy a magyar közélet egyik legkiválóbb alakját és egyik legnagyobb értékét ezentúl a valóságban nélkülözni leszünk kénytelenek. Emlékezésünk értékőrzői kincstárában viszont alighanem még csak ezentúl jut igazi értékeléshez. Meg fogjuk róla állapítani, hogy szelíd volt és alázatos szívű, ezért is talált nyugodalmat a tulajdon lelke és ezért volt képes annyi tétovázó és háborgó embert megnyugtatni. Meg fogjuk róla állapítani, hogy ő nemcsak megkapóaa hirdette, hanem lenyűgöző erővel át is élte a jésusi igazságokat. Már most is világos mindenki előtt, hogy az egész egyéni és papi élete a legutolsó pillanatig maga volt a legrokouszen- vesebb és legmegnyerőbb prédikáció. Nekem nem egyszer volt vele igen bizalmas beszélgetésem és minden egyes találkozás után növekedett bennem az iránta érzett tiszteletem és becsülésem Mert nemcsak a feje volt világos, hanem a szíve is meleg és szándékai is tiszták.

— S ha az emberek értékének emberi mérője az, hogy mit, hogyan és miért akar elérni vagy megvalósítani, akkor Prohászka púspök értéke közönséges mérlegen meg sem mérhető, mert mindig a jót és a szépet,

Sántha Károly, ev. egyházunk élő büszkesége, akinek dalos lelke ott él minden gyülekezetben, ahol zeng az ének, cseng az ének szent fala* közt ég felé.

mindig nemes útakon és sohasem a maga egyéni érdekeiből munkálta és kereste. Éu e mai, rohamosan romló korszakban pótolhatlan veszteségnek érzem az ő elhunytét, mert a magyar éjszakában ó nemcsak fénnyel ragyogó csillag volt, hanem természeti csoda: északi fény, mely láthatatlan napok világosságát vetíti a sötétségbe öltözött világra.

Lesz még feltámadás.

Irta: Szombath Ernő.

A legénység még javában aludt, amikor Szabó Gábor már talpon volt. De hát hogy is ne I Hiszen arról volt szó, hogy húsvéti szabadságra megy haza. Ma szerda van. Ma indul s nagypéntekre haza is ér s a szent ünnepeket odahaza tölti. Nem csoda hát, ha már hajnalban ébren volt, pedig az éjjel is ugyancsak keveset aludt. Az öröm nem hagyta nyugodni.

Meggyújtotta a mécset és végignézett társain.

Mély csend volt a tágas földalatti helyiségben. Az emberek egyenletes pihegése hallatszott s csak itf-ott zavarta a csendet némi horkolás, egy- egy elnyomott tompa nyögés.

Szabó Gábor szívére valami ólomsúly nehezedett. Halkan felsóhajtott.

— Istenem 1 Most még itt vannak mind A nap kelte felébreszti őket. De hány nem fogja megérni a nyugtát?! Mennyivel szerencsésebb vagyok én 1 Haza megyek, haza. a feleségemhez, a két apró gyermekemhez, akiket ép egy éve nem láttam már. Óh Isten, hála neked, hogy eddig velem voltál, hogy eddig megsegítettél 1 Oh, vezérelj szerencsésen haza is. S aztán? Aztán vissza is... igen, vissza kell jönnöm ide a társaimhoz, ha ugyan még együtt lesznek mind ...

A szeme tele lett könnyel s nehéz sóhaj fakadt fel a kebléből. Szinte elernyedt, elcsüggedt a nehéz gondolattól s egy pillanatig még gondolkodni sem tudott.

De aztán magához tért. Szeme előtt megjelent a falu képe, ax ismerős arcok, a családi ház, a feleség, a gyermekek, akik nem is sejtik, hogy ó már haza készül. S ez egyszeribe visszaadta lelke rugékonysagát s a szíve megtelt a túláradó érzéstől.

Sietve kapkodta magára a ruháját s aztán kiment a fedezékből, hogy megnézze az időt.

Az árok mentén az őrrel találkozott.

Az feszesen tisztelgett.

— Szakaszvezető urnák alásan jelentem, nincs semmi újság.

Szabó Gábor egy marék cigarettát vett elő.

— Nesze Józsi, tedd el.

Az szabadkozott.

— A szakaszvezető urnák is szüksége van rá.

Szabó legyintett a kezével.

— Csak tedd el Józsi. Van elég. Különben is hazamegyek szabadságra. Hát csak vedd át.

Az őr átvette.

— Köszönöm alásan.

— Milyen az idő.

— Szép. Az egész éjjel csillagos volt. A nap már kel.

Csakugyan, keleten az ég már világosodott.

— És a muszkák? Alusznak?

— Csend van odaát is.

Szabó a maszkák tábora felé nézett.

— Úgy látszik, ők is megszentelik a nagyhetet. Eddig csend volt odaát, nem háborgattak minket. Szép tőlük, hogy e szent héten fgy viselik magukat s bár úgy lenne, hogy a húsvéti szent ünnepeket is zavartalan békességben tölthetnénk el.

Az őr ráhagyta.

— Bizony rank férne a feltámadás ünnepén egy kis békesség.

Szabó újból az őrhöz fordult.