Harangszó, 1927

1927-04-10 / 15. szám

A. „Hf;rengs?ó“ htisvéii meliékleie.

HÚSVÉTI ÜDVÖZLET!

©oooo<x>oooooooooo<><x><x<<>o<>o<x>c>oo<>ooc>oc<>o^

Jézus él! Ő az enyém,

S én övé vagyok egészen; Mi sem rémít, érzem én. Hogyha szívem tiszta lészen. Csak Uramnak öt valljam,

Ez az én bizodalmám.

Jézus él! Oh nincs kétség : Nem szakaszthat el őtöle Sem magasság, sem mélység. Sem szerencse, sem Ibiin tőre. ö erőm és oltalmam :

Ez az én bizodaimam.

Márk evangéliumának 16. része 14. verse :

„Azután, mikor asztalnál ülnek vala, megjelenek magának a tizenegynek és szemökre hányd az ő hitetlenségüket és keményszivüségöket, hogy azoknak, akik őt feltámadva látták vala, nem hívének.“

Ha az ember a nagypénteki gyász után el akarná képzelni a viszontlátást Jézus és a tanítványok között, mindenre inkább gondolna, mint egy ilyen jelenetre, amilyet a fenti igék leírnak. A tanítványoknál az öröm kitörő ujjongásait várnók s helyette a zavarodottság csendje fogad, felvillanó szemek helyett lehorgasztott fejek s Jézus ajakéról is a távolság nyomasztó érzése alól felszabadult szeretet édes ömlengése helyett kemény, dorgáló s fájdalmas szavak hangzanak. Jézus érzéseit a szentirás ez igével fejezi ki: „Szemökre hányá.“ A szemrehányásban mindig több a fájdalom, mint az indulat, több a megsértett szeretet, mint a haragba lobbanó önérzet. Valami kimondhatatlanul fájdalmas érzés ez, nemes, másokat boldogítani akaró lelkek szomorú kiváltsága. A szeretteikben való szörnyű csalódás váltja ki belőlük a szemrehányás fájdalmát.

Ezzel az érzéssel néz Jézus, a feltámadott, a tanítványaira, akik nem akarták elhinni a húsvéti eseményt.

Megértjük a tanítványokat. A feltámadás olyan szokatlan, rendkívüli, természetellenes, egyedül álló esemény, annyira kiüt az átlagos ember tapasztalati élet- és világfelfogásából, hogy nem is lehet oly nagyon csodálkozni, ha a tanítványok kételkedve fogadták.

De meg kell értenünk Jézust is. A tanítványoknak is volt valami joguk a kételkedésre, de Jézusnak sokkal több joga volt arra, hogy szemökre hányja a kételkedésöket. Hiszen megmondta nékik előre, hogy fel fog támadni. (Máté 12:40, 16:21, János 2:19.) Olyan világosan beszélt róla, hogy még ellenségei is felfigyeltek reá s az eltemetése után ép erre hivatkozva kérték a sírnak katonák által való őrzését, hogy megakadályozzák a feltámadását. (Máté 27:62—66.)

Jézusnak fájt a tanítványok kételkedése, mert bizalmatlanság volt az, az ő igazmondásával szemben, holott együttlétük alatt meggyőződhettek szavainak feltétlen megbizhatóságáról. Bizalmatlanság volt azokkal szemben is, akik látták Jézust, a feltámadottat..., akikkel együtt éltek Jézus követésében és imádatos szerelmében s akikről igy meg lehettek volna győződve, hogy nem vezetik félre az azonos lelküeket, kbzös bánatuk sorsosait. Fájt ez a bizalmatlanság Jézusnak, mert hiszen egész életében azon fáradozott, hogy olyan lelkületre nevelje a tanítványokat, amely bizalommal néz