Harangszó, 1927
1927-04-03 / 14. szám
108 HARANÖSZŐ. 1927. április 3. nem, hogy mit szól hozzá a világ, melynek Ítélete becsesebb előttünk, mint saját lelkünk nyugalma, mit szól hozzá a divat, melynek zsarnoki hatalma előtt az egészségnek, a takarékosságnak, sőt nem ritkán még az erkölcsiség követelményeinek is be kell hódolniok. Mikor pedig közéleti szerepkörünkben valami nyilatkozatra vagy cselekedetre kell magunkat elhatároznunk, hányszor esünk ennek a kérdésnek hatalmába, hogy mit mond rólunk a világ, különösen pedig azok az egyének, akik részünkről az ő érdekeik szolgálatát várják. Hiszen az bizonyos, hogy nem helyesen cselekszik, aki a külvilág álláspontjával, a közvéleménnyel mereven szembeszáll. Csak a rendkívüli nagy szellemeknek jelölte ki a gondviselés azt a hivatást, hogy a közvéleményt fölvilágosítsák, tanítsák és irányítsák. Az ember társas lény és a társadalom összhangzatos nyugalma követeli, hogy az egyes a nagy egésznek érzés és gondolatvilágával egyetértésben éljen, miként az úszó nem az ár ellen törekszik, hanem annak irányát követi. A társaságban élő ember nem önmagáé, — mondja Kölcsey. Sokat áldoz az egyes naponként a közérdeknek. Nem szabad azonban e mellett soha elfeledni, hogy a mennyei Atya az embert szabadságra, uralkodásra teremtette, de nem szolgaságra. „Ti szabadságra Addig oltsd a tüzet, amig lobbot nem vet! Tolstoj után: Kiss Samu. Egy faluban lakott egyszer egy Scser- bakov Iván nevű földmives. Meglehetős anyagi viszonyok között élt; teljes erejében lévő férfi volt, a legmunkásabb az egész községben s három fia volt: az egyik házas, a másik éppen vőlegény, a harmadik is elég nagy már ahhoz, hogy a gazdaságban segítsen. Ivánnak a felesége okos, jó gazdaasszony volt, a menye is szelíd és dolgos. Egész családi életük egyetértő és békés volt. Tétlenkedő nem akadt a házban senki, Ivánnak hét év óta tüdőbajban szenvedő öreg apján kivül. Volt Ivánnak mindene: három lova, egy csikaja, egy borja8 tehene s tizenöt juha. Az asszonyok varrtak a férfiakra s dolgoztak a mezőn; a férfiak pedig a gazdaságnak néztek utána. A termésük egyik évtől kitartott a másikig. A zabból futotta az adóra s egyéb napi szükségletekre. Iván nyugodtan, boldogan élhetett volna a gyermekeivel. Hanem volt egy tőszomszédja: a sánta Gavril, a Gor- gyej fia. Közte és Iván között kitört az ellenségeskedés. hivottattok Atyámfiái“ mondja Pál apostol (Gál. 5.13.). Ezzel a hivatással nem lehet összeegyeztetni azt a szolgai érzületet, amely a divatnak, vagy egyesek véleményének rabjául szegődve minden kimondott szónál, minden cselekedetnél egyedül azt tartja szem előtt, hogy mit szól hozzá a világ. És vajon mit értünk ez alatt a szó alatt „világ“? Vajon gondolunk-e arra, hogy amit közvéleménynek tartunk, azt a mi ismeretségi körünknek is csak egy résíe vallja, míg a másik és talán a nagyobb rész épen ellenkező elveknek hódol. Meggondoljuk-e, hogy ez a függetlenség mily gyakran csábítja az embert cselekedetekre, amelyek sem a józanság, sem az erkölcsiség, sem a takarékosság Ítélete előtt nem állhatnak meg. Ellenben hányszor megakadályoz oly cselekedetek véghezvitelében, amelyek a léleknek üdülésére s megnyugtatására szolgálnának. A protestáns egyház híve mindenekelőtt a végetlen hatalommal, az Istenséggel óhajt a kibékültség viszonyába jutni. Az ő lelki élete ennélfogva nem a külvilágra, hanem főképen saját bensejére irányul. Felebaráti szeretete a közös Atya iránti gyermeki szeretetben és tiszteletben gyökerezik és annál- fogva gondolatainak és minden cselekedetének rugóját nem külső viszonyok és körülmények, hanem a lelkiismeretben nyilvánuló isteni akarat indítja s vezérli. A Krisztus Amig az öreg Gorgyej élt s Ivánnak az apja vezette a gazdaságot, békében éltek egymással a szomszédok. Ha az asszonyoknak szitára, edényre, vagy a férfiaknak zsákra, szekérkerékre volt szükségük, csak átküldték a szomszédba s a legszívesebben kisegítették egymást. Ha egy borjú a másiknak a szérűjére tévedt, haza hsjtották 8 csak annyit mondtak a szomszédnak: „Vigyázzatok, mert mi még a termésünkkel széjjel vagyunk*. Hogy az egyik szomszéd a másik elöl a szérűben valamit eldugott, vagy a pajtában elzárt volna, vagy hogy éppen egymást törvény elé idézték volna, — nem fordult elő. így volt ez a két öreg idejében. De amint a fiatalok vették át a gazdaságot, egyszerre megváltozott minden. Csupa semmiségből kezdődött s keletkezett az egész. Ivánnak a menye húsvétra rakosgatta össze a tojást; nap-nap után kiment a színbe, hogy a tojást bevigye a szekérülésből. De a gyerekek egyszer megriaszthatták a tyúkot s az átrepült a sövényen s ott tojott el. A fiatal asszony hallja a kotkodácsolást; de gondolja: „ráérek még, előbb összetakarítom az ünnepre a szobát; s majd azután megyek a tojásért*. Este megy a színbe, — nincs az ülésben a tojás. igaz követőjének tehát egyik főjellemvonása az is, hogy gondolataiban és cselekedeteiben nem arra figyel legfőkép, hogy mit szól hozzá a világ; hanem arra, hogy mit szól hozzá az önmagunk, felebarátaink és Isten iránti szeretet, a józanság, a becsületérzés, szóval azok a lelki erők, amelyeknek elhatározásában megnyugszik a lelkiismeret. A budapesti ev. egyház közgyűlése. Továbbra is követelik a két felsőházi tagságot; kívánják az 1894. évi XXXII. t.-c. eltörlését. Március 25-én tartotta meg ezidei évi rendes közgyűlését a budapesti evangélikus egyházközség. Kemény Lajos imája után Tolnay Kornél néhány szóval megnyitotta a közgyűlést és utalt arra a körülményre, hogy az evangélikusokat a felsőházi reform önérzetükben és jogaikban sértette meg. Már a régi főrendiházban a lehető legkisebb volt az evangélikus társadalom képviselete és most még ezt a delegációt is megcsonkították. Mindaddig hangoztatni fogják tiltakozó álláspontjukat, amig a további két kiküldött is be nem kerül a felsóházba. Tolnay Kornél megnyitó szavai után Kemény Lajos igazgató lelkész terjesztette elő évi jelentését. A re- verzális harc elmérgesedésének megakadályozását csak úgy tartja lehetA menyecske kérdezi a kisebbik fiától, napától, hogy nem vitték-e be a tojást? „Nem — felelték — mi nem hoztuk be.“ De Taraszka, a legkisebb sógor azt mondja: „A te tyúkod a szomszédban tojott el; ott hallottam kotkodácsolni. S úgy repült onnan vissza/ A menyecske nézi a tyúkot: ott ül a kakas mellett az ülőn, már a szemét is behunyta, aludni készül. Szerette volna megkérdezni tőle, hogy hol tojott el; de feleletet úgysem kapna. Átmegy tehát a szomszédba. Éppen szembetalálkozik az öregasszonnyal. „No mi járatban vagy, lelkem ?* „Hogy mi járatban nénémasszony?' felel ő. „A tyúkom ma átrepül ide; valahol itt tojott el.* „A színét se láttam. Hála Isten, mieink már régen tojnak. Nem szorulunk a máséra. Mi telkem, nem megyünk a más portájára tojásért.* A menyecske bántva érezte magát, egy zokszót mondott, a szomszédasszony visz- szavágott kettővel s megindult a veszekedés. Ivánnak a felesége, aki a kútról jött, szintén beleelegyedett a szóváltásba. Odafut Gavril felesége is, elkezdi a szomszéd- asszonyt gyalázni, hogy: ki volt, mi volt, megtoldva azzal is, ami nem volt. S lett nagy csetepaté. Egyszerre kiabáltak mind-
