Harangszó, 1926
1926-02-21 / 8. szám
1926. február 21. HARANÜSZÖ 59 a ml Babikunk, nem szólt, csak gondolt Lutherre, hogy az Ördög neki is szép jövőt Ígért, neki is szólt mézesmázos szavakkal, fényes pályát varázsolt eléje... azután nyugodtan felelt: Beszélt nekünk erről is a mi vallástanárunk I Próbálja meg ön is: egy esztendeig félrevonulni az emberek elől, egyedül élni I Mélyedjen el a komoly tudományban, nem lesznek-e kísértései? Kiállja-e a próbát? Luther kiállotta! Éppen azért van meg a tintafolt, hogy bizonyítson Luther ereje mellett, hogy a rosszra csábító Sátánt is legyőzte... Meg hogy Krisztust nem becsülte ? Nem tetszett akkor az ő írásaiból egyet sem látni, hisz’ mindegyiket annak nevével kezdte meg... A beszélgetés eredménye az lett, hogy a tanonc hallgatók érdeklődni kezdtek Babik hittanórái iránt; egyesek talán azzal a céllal, hogy majd visszaadják, belekötnek ók meg az evangélikus vallástanárba, mások azonban azért, mert az evangéliom lelke megfogta a szívüket. Szuchovszky Gyula. A sárvári magyar diák Wittenbergában. (Korrajz Luther idejéből,) Irta: Dr. Szigethy Lajos. 6) Insulanusban az egymásután következő hónapok csak erősítették az első benyomás villámszerű hatását. Leg- rajongóbb tanítványa lett Luthernek. De a többi tanárt is szorgalmasan hallgatta, különösen Melanchtont. dezi az ostoba golyó: kinek hány árvája marad, azoktól, kiket eltalál. Mindez nem használt semmit s végül is ott maradt. Néhány napi pihenő után egy este újból a harcvonalba kerültünk. Másnap már korán reggel megkezdődött az ellenséges támadás s rövid megszakításokkal többször megismétlődött. S habár katonáink mindenképpen takarékoskodtak a lőszerrel, délutánra már csak néhány darab maradt náluk s egyetlen egy szakasz a század- parancsnokságnál. Négy órakor délután igen heves géppuska- és puskatűzzel kezdődött egy újabb ellenséges roham. Jól ismerve az oláhokat, nyugodtan húzódtunk meg a hevenyében földbe ásott fedezékeinkben s csendesen vártunk, amíg állásainkhoz egészen közel érnek, hogy csak akkor nyissuk meg a tüzelést. S ebben az itéletes puskatüzben egyszerre csak megjelenik fedezékem előtt Balázs honvéd s tőle telhetőleg katonásan tisztelegve kér, hogy adjak töltényt, mert odakünn bizony „mán igen fogytán van*. „Ugorjék be azonnal ide a fedezékbe, ma élni* Fáj Fáj ma élni, fáj nagyon — Látva-íátni: borzalom . . . Zord valóság . , . torz fejek — Rád riasztó, vérfagyasztó Kép mered . . . Fáj ma élni, fáj nagyon — Vaksötét kor átka nyom . . , Mindenütt kin, s könnyözön Szenvedések Óceánján Nincs öröm , . . Fáj ma élni, fáj nagyon — Templomoltár: puszta rom . , . Bukva: bálvány — veszve: hit, — Ördög oltja 'Zesfaszüzek Lángjait . . . Fáj ma élni, fáj nagyon — Nincs gyöngének oltalom . . . Földi léted : száz pokol — Szennyes, sáros emberhufíám Elsodor . , , * Mutatóba a költőnek most megjelent verses kötetéből. Fáj ma élni, fáj nagyon — Elborongsz a múltakon . . . Kósza lelked fenn virraszt, S tűnt időktől — haj I hiába Kérsz vigaszt I . ., Fáj ma élni, fáj nagyon — Bűn burjánzik utadon . . . Talmi, csalfa fény vakít, S láthatían kéz szétzilálja Álmaid , . . Fáj ma élni, fáj nagyon — Ádáz harc dúl szilajon . . . Űzött vad vagy — Vérebek S orvadászok tartják számon Léptedet . . . Fáj ma élni, fáj nagyon — Egy örök vágy karja von : Menni, menni, menni már Föld alá, vagy égbe bár — hol Béke vári... vAlyi nagy Géza. Levelei vitték haza hónaponként a hírét a sikereinek, miket űj körében aratott. Erzsiké sokszor nem is látta örömkönnyeitől a betűket, úrnője kivette a kezéből s maga olvasta végig a levelet. Insulanus kitüntetéssel letette a magiszteri, vagyis bölcsészet-doktori vizsgálatot. Melanchton nagyon megdicsérte a görög dolgozatát. Dévai hazatávozásával, Briccius indítványára a magyar diákok egyhangúlag megválasztották szenioruknak, elnöküknek. hiszen lehetetlen, hogy baj ne érje ebben a golyózáporban állva !* „Alázatosan jelentem, ne tessék engem félteni, nem lőnek engem meg.“ „Ugorjék be, ha mondom, még ideje van rá!“ De ő csak állt mozdulatlanul. Restelve a lyukból beszélgetni vele, kedvetlenül magam is előléptem. Hanem azt az ijedtséget, azt a könyörgést !... „Ne tessék kérem kiállani ide, hiszen meglövik hadnagy urat!“ „Hát magát nem ?“ „Engem nem kérem ?“ „No hát különös bőre lehet magának, hogy úgy bizik a sérthetetlenségében!“ Végül is közös megegyezéssel bevonszoltuk a töltényes ládát a fedezékbe, ott aztán szépen átolvasta a töltények felét sátorlapjába, kiemelte a fedezékből, nagy gondosan összecsavargatta a sátorlap négy sarkát, vállára vetette s „re bene geste“ visszaballagott vele szakaszához. • És mindig ilyen bátran viselte magát. Egyszer aztán kitüntették kisezüsttel. Hej! Elment tisztelegni az új választmánnyal Lutherhez. Pompás üdvözlő beszédet »vágott ki«. Németül kezdte, latinul, majd görögül folytatta és egy »beresic boró« féle héber idézettel fejezte be. Bugenhagen is ott volt s annyira megtetszett neki az ifjú szónok, hogy meghívta vizkereszt ünnepére prédikálni a városi templomba. Zsúfolásig megtelt a templom a népszerű magyar szenior prédikációjára. Luther maga is idejött aznap isten- tiszteletre. minő öröme telt benne!... Nyomban megírta haza az örömhírt s aztán le nem vette volna melléről semmi kincsért a kisezüstöt, pedig az esetleges elfogatásnál ez rossz bizonyítvány lehetett volna számára. De nem fogták el; hanem egy délelőtt mégis csak egy pillanatra felmondta a szolgálatot a sérthetetlenség. S pedig nem is ütközetben. Fekete kávét főzögetett néhány lépésnyire az állások mögött az erdőben, amikor egy odatévedt srapnellgolyó a fején találta. Jól láttam, amint a fejéhez kapott s azonnal hozzá siettem. Megnézve a sebet, láttam, hogy nem veszedelmes, mert a golyó csak a fejbőrét hántolta le jó darabon, de a koponyacsontot nem törte át. Megnyugtattam, hogy a sebe nem veszélyes s miután jól-rosszul bekötöztük, illedelmesen megköszönve fáradozásunkat, Balázs csak annyit mondott — „már-már azt hittem, hogy elhagyott az Isten 1“ Nem, Balázs honvédet, míg ott volt közöttünk, nem hagyta el az Isten, de ő sem az Istent. Istenkáromlás, bolond, ocs- mány beszéd soha sem hallatszott az ő szájából.
