Harangszó, 1926
1926-02-21 / 8. szám
XVII. évfolyam. 1926. február 21. 8. szám. * - ■ -Alapította KAPI BÉLA 1810-ban. Lapíulajdonoa: i Duníntüli Latíer-SsövetsÉQ. Ai OmiAgo* liBtber-SiÖTet- tér hlT»Ul#» lapja. Kóxlratok, «lőBioíésl díjak is reklámidők a HARANGSZŐ sierkesztőkiaűóhivatalának Szentgotthárdra (Vasvm.) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. Megjelenik minden vasárnap. § Bánkódjatok keresztyének, Búsan zengjen most az ének. Sxerkeextó-kladóhlTatal: SZENTOOTTHÄRD. Vas vármegye. riókkladóhlTatal .Luther-Társaság" kőnyr- kereskedése Budapest, VIII., Szentklrályi-u. 51/a. A „IIARANQSZÓ* előfizotósi ára: az elsó negyedévre 16.000 korona. Félévre 30.000 korona. Csoportos küldéssel 10°/*-ob kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba az I. negyedre 20.000 K. Jeruzsálem felé ... Lukács 18.31. Jézus maga mellé vévén a tizenkettőt, monda nékik: íme felme- gytlnk Jeruzsálembe, és beteljesedik minden az embernek Fián, amit a próféták megírtak.“ A ilág Megváltója elindul szenvedéseinek városa felé, Jeruzsálembe . . . Kísérjük el mi is . . . Mindenek előtt tanuljuk meg azt az igazi böjti könyörgést, amelyet a jerikói utón a vak koldus, Salamon templomában a vámszedő, s Golgothán az egyik haldokló gonosztevő mondott el, vagyis tanuljunk meg imádkozni Isten könyörülő kegyelméért. 'A kegyelem-keresők fohászát pedig a legmeghatóbban ez az ősrégi ének foglalja össze: „Krisztus, ártatlan bárány! Ki miértünk megholtál; A keresztfa oltárán Nagy engedelmes voltál. Viselvén bűneinket, Megváltottál minket, Irgalmazz nékünk, Oh Jézus, oh Jézus!“ . . . Azután hangoljuk át lelkünket a böjti napok szent énekeinek és dicséreteinek a dallamára... mi ezekkel kísérjük az érettünk szenvedő Krisztust a fájdalmak utjának stációin. És amint egymásután elszállnak majd a napok, egyszer- csak felérünk a Golgotha hegyére s ott leborulva töviskoronás királyunk előtt elmondhatjuk az éne- kek-énekét: „Óh fő, vérző sebekkel meggyötrött, megrakott! ..." De ne felejtsük el azt sem, hogy az igazi böjt a Krisztus követését kívánja nemcsak gondolatban, hanem valóságban, életünk minden mozzanatában. Azért hitünknek egész mélysége, szívünknek alázatossága, türelme — mind róla tegyenek bizonyságot. Szelídség és engedelmesség legyen ékességünk és mindenek felett a szeretet, hisz enélkül minden mi ünneplésünk csak zengő érc vagy pengő cimbalom . . . Hányszor panaszkodunk a mai idők könnyelmű felfogására, mely Krisztus vérehullatásának, áldozati halálának drága értékét nem tudja megérteni . . . Védelmezzük meg a keresztet és a keresztről való régi tudományt nemcsak a meggyőzésnek s az igazságnak szavaival, de védelmezzük meg elsősorban az életünkkel, amely bizonyítja, megmutatja mindeneknek, hogy a Golgotha keresztje alatt egészen más, új emberekké lettünk! . . . Mivel pedig ilyen életfolytatáshoz a saját erőm nem elégséges — add nékem óh Uram a te Szent- lelkedet, ezt a jóra vezérlő erőt, hogy kormányozza életemet! . . . „Készülj lelkem serényen, Kísérd el Uradat, A szent város felé tart, Kövesd és el ne hagyd. Kísérd szent áhítattal, Tekintsd nagy kínjait; Hordozni a keresztet Téged is megtanít..." Ámen. A pocsolya. Irta: Mayer Pál. A minap elintézni valóm volt a közeli városban. Dolgomat elvégezve, hazafelé tartottam. Az utón két iskolásleányka ért utol, akik nagy igyekezettel iparkodtak velem lépést tartani. Aprók voltak még, rendesen öltözve, kezükben palatábla, irka, könyv — fiatal éveiknek első életterhe; mindamellett hol sietve, hol futva kitartottak mellettem. Az ut mellett hosszú, mély árok húzódott, amelynek feneke tele volt esővízzel, sárral, pocsolyával. Egyszerre csak panaszos sirámra, jajgatásra, majd panaszos kiabálásra figyeltem föl. Utam azonban sürgős volt, nem nézhettem hátra. De a sirás, a jajgatás, a panaszhang nem szűnt meg, hanem inkább erősödött. Hátra fordultam s megdöbbenve láttam, hogy egyik kis követőm beleesett az árokba. A vizes sár bokán felül takarta lábait, harisnyája, ruhácskája csupa sár s hasztalan erőlködött, dagasztott a sárban: nem bírt szabadulni. Az árok mély, nem érte el peremét; az árok fala csúszós és meredek. Sírt, sírt kesesvesen, mert érezte, hogy a maga erejéből a pocsolyából szabadulni képtelen. Elveszettnek hitte magát. Megfordultam. Sáros, maszatos kezét megfogtam s egy pillanat alatt kimentettem a sárból, a maszatból. A jajgatás megszűnt, a könnyek forrása elapadt, a szemek örömtől csillogtak. Az élet utján Megváltónk nyomdokán haladunk. Hol lassan, hol sietve — gyarlóságunk, gyengeségünk miatt — de híven kitartunk mellette. Mert ő az igaz, az egyenes ut, mely célunkhoz, igazi otthonunkba bizton elvezet. Életutunk mellett ott húzódik végig a bűnnek posvánnyal, pocsitával, erkölcsi piszokkal teli árka. Egy kis vigyázatlanság, egy kis félrelépés az egyenes útról s benne vagyunk a posványbán s erkölcsi életünk, szívünk-lelkünk tisztasága be van szennyezve. A bűn árkának fala meredek és sikamlós, — nincs rá mód, hogy belőle a saját erőtlenségeddel szabadulj. A pusztulás, a tönkremenés, a kárhozat érzete vesz erőt lelkeden. Panaszos hanTámogassuk sajtónkat: a Harangszót
