Harangszó, 1926
1926-02-14 / 7. szám
HARANQSZO. 1926. február 14. adakozók között foglalnak helyet: Péterffy Báthory István országbíró és felesége Homonnai Drugoth Frusina, Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem, Homonnai Drugoth István, Mágócsi Gáspár s a különböző rendű-rangú névteleneknek egész serege. Károli Gáspár Bibliájának megjelenése után két esztendőre, 1592 január 3-án halt el. Szerető hívei a gönci templom mellé temették el. Sírkövére e szavakat vésték: „E nagy férfit adá Károly, neveié Viteberga, Papszéket s temetőt Gönc fala nyújtanak.“ A jezsuiták azonban nem hagyták békén nyugodni Károlit, egy munkás élet fáradalmai után a sir- ban. Három évre rá Károlit sírjából kiásták, emlékét meggyalázták s Károli sírjába egy kivégzett gonosztevőt hántolták el. Az evangélikus és református testvér egyház a vizsolyi biblia háromszázados évfordulója alkalmából, 1890-ben közadakozásból díszes szobrot emelt Károknak Gönc városában. Az igaznak emléke áldott! _ 52 __________________________ A sárvári magyar diák Wittenbergában. (Korrajz Luther idejéből.) Irta : Dr. Szigethy Lajos. 5) Másnap reggel a Luther háza nagy előadótermében valami félezer diák szorongott s félszáz nyelven zsongott a társalgás. De belőle ki kihangzott a Luther neve. Végre halotti csend lett. Belépett jóleső vonzalommal kezdenek viselkedni s itt az idegenben valóságos mentőangyaluknak tekintik őt. A nemesszívü nő magával viszi a gyermekeket és harmadik napon vonatra szállanak. Nap-nap után nagy területeket hagynak maguk uián a gőzparipán. Közelebb és közelebb érnek az édes hazai határokhoz. Eljön a várva-várt perc, amikor Magyarország határán vannak és Gyana- falvához jutnak. Itt az állomáson kiszállanak és a hamburgi hölgy információt kér a kérdéses falu felöl. Vonaton mennek még egy darabig ... Majd a vonatból kocsira szállnak és kocsin utaznak be a kis hiúba. Felkeresik az ősz apát... A nagyapa csak hallgat... hallja a szót, de nem tudja megérteni, hogyan kerülnek haza az ő unokái apa és anya nélkül egy idegen nő társaságában. Mikor aztán megérti a gyönge lelkű hamburgi nő remegő szavaiból, hogy immáron nincsen leánya és nincsen veje, mert mindketten pihennek már künn az idegenben a halottak csendes országában, reszkető kezekkel, könnyező szemekkel átöleli három kis unokáját és felsóhajt: »Istenem, legyen meg a Te akaratod!“ Luther. Büszkén hátraszegett fejével még erőteljesebbnek látszott, mint amilyen a valóságban volt. »Ejnye — gondolta Insulanus — nem Csontos Szigfrid lépett be, a Niebelungok hőse, akiről Sopronban került a kezembe egy német versezet ? De mégsem ? Hiszen Luther barna. Inkább Kinizsy Pál ő, a nagyvázsonyi várűr, akinek arcképét sokszor láttam Sár- várott a palotában. Vagy akár a sárvár-újszigeti öregbiró is lehetne. Oiyan jó, magyaros arca van. Hát ezért vitatta az este Makárius Józsi, igaz hogy a kedélyes rész vége felé, hogy Luthernek leányágon magyar őse is volt, valamelyik hadifogoly, aki a merseburgi csata után idekünn szorult.« Ahogy Luther a kathedra felé haladt »vaskos lábnyomától messze rengett« a padló. Aztán körülnézett villámló szemeivel s Insulánus fogékony magyar szívét ellenállhatatlanul meghódította egész lényéből kisugárzó két »magyar« tulajdonságával, a bátorságával és büszkeségével. Insulanus megérezte Lutherben azt a magyar embert is jellemző, szinte enyelgő, játszi bátorságot, ami a lelket a veszedelem fölé emeli. Megelevenedett lelkében, amit Lutherről hallott, hogy ez sohse volt jobbkedvű, mint mikor Wormsba ment arra a sorsdöntő kihallgatásra. Magával vitte a gitárját s a pihenő állomásokon istenes énekekkel, de egyúttal vidám nótákkal felemelte uti- társai lelkét is. Pedig mire odaért, lejárt a császári menedéklevél határideje s ő azzal a bizonysággal haladt títján, hogy Wortnsban a halálos verem várja. És jól esett Iosulanusnak, hogy Luther egész lényén láthatta azt a büszkeséget, amely a magyar embernek is jellemző tulajdonsága, akár párducbőrkscagányt, akár bárány bőrbekecset visel. Ö, a jobbágyfid, meglátta és megszerette Lutherben azt a büszke életerőt, amit paraszt őseitől örökölt, ami ezt a thüringiai tölgyet olyan érdessé tette, hogy aki neki ment jól megütötte a homlokát, még ha korona volt is a fején. Azután megragadta a leikét Luther előadása. Nem hiába bányászösök ivadéka — gondolta Insulanus, de le is száll a Római levél titkainak a legmélyebb rejtekébe s onnan hozza elő a gondolataranyakat. Előadásról hazamenet alig birt magával a lelkesedéstől, mialatt Bric- ciusnak elmondta milyen hatást tett rá Luther első látásra is. A jő Briccius vele örült s két jellemző történetet mesélt neki Luther- í ről: »Tudod-e hogyan járt vele VII. Henrik, ez a félig őrült, félig gonosz angol király ? írt, vagy íratott Luther ellen egy zagyvalék és alantjáró könyvet a hét szentség védelmére. Egyike ebben még türhetőbb kifejezéseknek: >Te Luther, te veszett farkas, folyik a véres nyálad, amint az Úr nyája körül őlálkodől.< Felelhetett e erre Luther mással, mint azzal, hogy ellenfelét asinus coronatusnak (koronás szamárnak) nevezte. Mennyire megbotránkoztak ezen Luther nagyképű ellenségei: műveiből minden erős mondást összegyűjtöttek. Jókora csokor lett belőle. Be nagy dolog I Ellenségeinek bíboros gorombaságaiból százszor akkora csokrot lehetne gyűjteni. Erős érzésű kornak erős a hangja és erősek a kifejezései is.< »Hát azt tudod e — folytatta Briccius — hogyan ijesztett rá legsilá- H nyabb ellenségére, Albert mainci ér- * sekre, aki a bűnbocsátó cédulák árul- jä tatásával akarata ellenére megindította ■ a reformációt ? I Mikor Luther Wartburgban volt, m Albert halottnak hitte és nagy bátran ereklyevásárt hirdetett székhelyén, Halléban. A hivatalos árjegyzék szerint, amit magam is láttam, kapható volt ott negyvenkét millió esztendőre szóló bűnbocsánat; az a medence amiben Pilátus megmosta a kezét, két üveggel a kánai menyegzői borból, kilenc tövis a Krisztus koronájából. Sőt Phlips uram szerint, akivel ezt a diákok hitették el: az egyiptomi sötétségből három rőfnyi, a jerichői kürtzengés kottája és Mózes három feje: egy a gyermek-, egy a férfi- és egy az öregkorból. Luther erre Wartburgból levelet írt Albertnek. Mi volt ebben? Nem tudhatjuk. Albert nem tette ki az ablakába. De meg van ennek a vá- S lasza. Luther megmutatta a minap, mikor Dévaival nála voltunk vacsorán : »Lieber Herr Doktor! Mihelyt levelét megkaptam, rögtön bezárattam az ereklyevásárt Meglássa, én leszek a legjámborabb püspök a Német- birodalomban.« »Látod kedves Insulanusom — fejezte be elbeszélését Briccius — ilyenekért szeretjük mi szókimondó magyar fiuk a bátor, büszke, tetteiben és szavaiban erőteljes Luthert.« * (Folyt, kőv.)
