Harangszó, 1926
1926-02-14 / 7. szám
1926. február 14. HARANOSZÖ. 53 Benedek Yince és Horetzky Béla barátaimhoz. Kedves barátaim! A „Harangszó“ ezévi 5. számában közzétett felhivástokat a legnagyobb örömmel olvastam és fogadtam, mert magam is összejövetelünk, találkozásunk érdekében ugyanezen eljárást akartam — egypár hónappal később — követni. Bizony nagy idő 50—52 év! Tudom, hogy ezen hosszú idő alatt — sokan közülünk csak a Másvilágon adnak egymásnak találkozót. Mi, akiket a jóságos Isten áldó kegyelme, még a régi gárdából megtartott, illő, hogy ezen kegyelemért, ott, ahol ugyanezen jóságos Istennek oltalmába ajánlva bocsátottak nehéz, de nemescélú pályánkra, együttesen adjunk hálát Illő, hogy Egyházkerületünk által nagy áldozatok árán létesített és most is fenntartott Almamaterünknek, vele kapcsolatosan a Fenntartónak köszönetét mondjunk. Illő, hogy ifjú lelkünk fogadalmáról, melyet kibocsátásunk alkalmával nemes hévvel, az ifjúság szent hevületével cselekedtünk, most őszbeborult fejjel, megnyugodott szívvel számot adjunk. Illő, hogy számot adjunk arról, ami akkor reánk bízatott. Hogy elmondhassuk nemes önérzettel: íme, kiket reánk biztatok, — egy sem veszett el közülök! . De, hogy ezen találkozásunk nyom nélkül ne múljék el, hogy az utánunk-jövők necsak egy szép ünnepélyt lássanak benne; — amely múlandó, — már eleve is felhívom figyelmeteket arra, hogy gondoskodjatok arról, miképen örökíthetnénk meg cselekedetekkel is e szép ünnepet? A találkozás idejét illetőleg: figyelmetekbe ajánlom, hogy olyan időpontra tegyétek, mikor már az iskolai év teljesen befejeződött, vagyis: mikor tanító és tanítvány teljesen szabad, úgy július 6—7-ére. A találkozót annak idején tegyétek közzé a napilapokban is. — Isten szent nevében üdvözöl Benneteket Horvátnádalján, 1926. február hóban szerető barátotok M. Nagy Bálint nyug. tanító. Angliában egy év alatt tízmillió bibliát adtak el. W. E. Smith londoni lelkész nemrégiben a sajtó munkásai eló'tt nyilatkozva, kijelentette, hogy a keresztény világot egy új, mély vallásos hangulat árasztja el. A világháború rettenetes zűrzavarai után — mondotta a lelkész — az emberiség kezd ismét magához térni és kezd ismét belezökkenni a régi, normális kerékvágásba. Érdekesnek tartom megemlíteni, hogy Angliában egy esztendő alatt tízmillió bibliát adtak el. Ez mindennél jobban bizonyítja a megállapításom helyes voltát. Az emberek ismét kezdik olvasni a bibliát és egyre többen vannak olyanok, akik szükségét érzik annak, hogy a szent könyvet olvassák. OLVASSUK A BIBLIÁT! A boldogság egyetlen útja. Febr. 15. Miben keressük a boldogságot? Márk. 10. 42—45. A világi gondolkodás szerint a boldogság az uralkodásban, a hatalomban van. A keresztyén ember mások boldogításában találja meg boldogságát. Az önző szív mindig csak csalódásra, elégedetlenségre talál, minél többje van. annál többre vágyik. Az önfeláldozó, másokért fáradó élet telve van örömökkel. Nem csalódhatnak, ha nem a magunk érdekét tartjuk a legfontosabbnak. Életünk annyit ér, amennyi jót tettünk. Febr. 16. Szeressük egymást! I. Ján. 4. 16—21. Kinek ne telnék meg a 82ive hálával és szeretettel, ha meglátja és megérzi Isten csodálatos szeretetét, aki az ő egyszülött Fiát adta miérettünk? Az Isten iránti szeretettel megtelt szívből eltűnik a gyűlölet, ott embertársa iránt sem lakozhat más csak szeretet. Febr. 17. Szolgáljunk egymásnak. Máté 25. 31-46. Isten csodálatos kegyelme az Ő tiszteletét látja mindenben, amit az ö nevében felebarátainknak teszünk. A legkisebb szolgálat sem kicsi az Ő szemében, ha szeretetből fakad. De ha elmulasztunk egy jó szót, egy jó cselekedetet, amellyel valakinek szolgálhattunk volna, bűnt követünk el. Ne gondoljuk vétkes könnyelműséggel, hogy nincsen semmi közünk felebarátaink bajaihoz, küzdelmeihez. „Aki tudna jót cselekedni és nem teszi, bűne az annak, (jak. 4. íz.) Febr. 18 Adakozás. II. Kor. 9.6-s. Földi javainkat úgy tekintsük, mint az Istentől reánk bízott tálenfumokat, melyeknek csak ideiglenes sáfárai vagyunk. Nem a mi vágyaink kielégítésére valók azok elsősorban, hanem hogy könnyeket szárítsunk velük és az Isten országának nemes céljait mozdítsuk elő. Örömünket le' jük az adakozásban. Febr. 19. Megbocsátás. Kol. 3. 12—15. Mindnyájan telve vagyunk gyarlóságokkal, amelyekkel egymás életét gyakran nehezítjük és keserítjük. Tanuljunk meg elnézéssel lenni egymás hibái iránt: amennyit mi tűrünk másnak, mások ugyanannyit tűrnek nekünk. Ne gondoljuk, kivált ha gyermekeink, alárendeltjeink vannak, hogy minden kis hibát rögtön szóvá kell tennünk. S ha figyelmeztetnünk kell, csak a szeretet hangján tegyük azt. Febr. 20. Áldozat. Róm. 14. 14—21. Bármit szólunk vagy teszünk, mindennel hatással vagyunk másokra. Vigyázzunk, hogy ez a hatás ne legyen romboló, de építő. Szórakozásainkat, kedvteléseinket úgy válasszuk meg, hogy azok mások lelki vagy testi kárára ne legyenek. Lehet egy élvezet mértékkel ártatlan, de mértéken túl veszedelmes. Inkább mondjunk le magunk is az ilyenről, mintsem hogy példánk gyengébb akaratú testvéreinket bűnre kísértse. Febr. 21. Megértés. Fii. 2. 2—5. Emberi gyengeség, hogy a magunk véleményét, a magunk cselekedeteit tartjuk a legjobbnak. Keressük mindenkiben a jót, a jó akaratot és igyekezzünk mindent jóra magyarázni. Minden lélek máskép érez és gondolkozik, ezért megértéssel kell egymáshoz közelednünk. A Krisztus jóindulata,, szeretete legyen a mi szivünkben is. Ó hány család volna boldogabb, és szegény hazánk sorsa mennyivel jobbra fordulna, ha minden magyar megszívlelné az apostol emez intéseit. M&rcsek János. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. A bányai evangélikus egyházkerület belmissziói elnöksége „A belmisszió legegyszerűbb eszközei“ címmel egy füzetet adott ki. A füzet részletesen ismerteti és tárgyalja azokat a kérdéseket, amelyek a manapság annyira hangzatos belmissziói munka fogalmától elválaszthatatlanok. így természetesen a harmadik részben „ Egyházunk és a sajtó“ címen érinti az evangélikus sajtó kérdését is. Itt aztán a többek között a következőket mondja: Ma nincs evangélikus sajtó. Mert ami van, az majdnem a semmivel azonos. Őszintén szólva, bennünket rendkívül meglepett ez a súlyos kritika. Mert mi eddig abban a kellemetes hitben ringattuk magunkat, hogy a füzet szavaival élve az evangéliom realizálása körül hál’ Istennek mi is csak tettünk valamit. Hogy az a sajtó, amely mögött egy 16 éves tiszta múlt áll, mely a legnehezebb időkben derekasan állotta meg helyét, valamilyes egyházépítő, egyházvédelmezö munkát mégis csak végzett. Hogy az a sajtó, amely közelebbről csak az 1924-ik évben 142 millió, az 1925-ik évben 156 millió értékben gondozta egész éven át hétről-hétre ingyen példányok küldésével a szórványban lakó, általában szegény sorsban levő evangélikus hitiestvéreinket, hivatásának magaslatán áll, s ha dicséretet nem is érdemel, mert bár itt is állnak az írás szavai, ha mindeneket elvégeztünk is, csak haszontalan szolgák vagyunk, de ekkora negligálást talán mégsem érdemel akkor, mikor nagyon illetékes helyen a magyar keresztyén heti sajtó sorában az evangélikus sajtó, közelebbről lapunk is, nagyon tiszteletreméltó helyet foglal el. Ha a mai evangélikus sajtó semmi, ez a semmi legfeljebb mégis csak olyan valami: melyből eddig is csak áldás és üdv fakadt az egyházra, a hazára. Ne feledjük el, hogy alig vagyunk félmilliónyian. Ne akarjunk szárnya- szegetten nagyon is magasan repülni. Ne tegyünk folyton különbséget e téren városi és falusi gyülekezetek között. Végre is „Egy a test, egy a lélek. .. egy az Ur, egy a hit, egy a keresztség.“ , Ha azt akarjuk, hogy mások megbecsüljék munkánkat, úgy :• először értéküljük azt mi magunk. Nem az evangélikus ember szenved könyvi
