Harangszó, 1926
1926-02-14 / 7. szám
SÓ BARANÖS2Ő 1926. február 14 keserves könnye árán szereztük meg; ha a társadalom és a nemzet életében a bajokat észrevesszük, a sebeket gyógyítgatjuk, de vakok és siketek vagyunk éppen azokkal szemben, kik szívünkhöz-lelkünk- höz legközelebb állanak; ha a társadalomban önző érdekből álarcot viselünk, de családi szentélyünkben pogány mivoltunkban szerepelünk; ha melegséget és világosságot árasztunk mindenfelé, csak éppen ott nem, ahol erre a legnagyobb szükség lenne: családunk körében. Elvitázhatatlan és megdönthetetlen igazság, hogy az általános erkölcsi fejlődés nem annyira a tudósoktól, nem a hadvezérektől, nem a közéleti szereplőktől és politikai nagyságoktól, mint inkább a kötelességeiket ismerő és lelki- ismeretesen teljesítő, csendes, de jelentőségteljes munkát végző édesanyáktól és édesapáktól függ. Ezek csodákat míveltek a múltban és nemzeti létünknek jóformán egyedüli fenntartó tényezői a jövőben. Édesanyákra, édesapákra van szükség. A mentőmunkálat elsősorban ezt kívánja, ezt követeli, mert a szülők tervszerű és egyöntetű nevelőmunkája által remélhető csak az erkölcsi züllés megakadályozása, a lelkek szanálása. Jól mondja Smiles: „Hol szeretet és kötelesség lelke hatja át az otthont, hol a szív és az ész egyet- értőleg bölcsen kormányoz, hol a családi ügyek intézésénél szívélyes szeretet érezhető: bizony csak az A «sors. Igaz történet. Irta: Vakarcs Kálmán. Nyugat-Magyarország egyik falucskájában éldegélt Bús Pál gazda ifjú feleségével és két kis gyermekével együtt. Kis nád- födeles házikóban laktak, jobban mondva: kínlódtak az élettel, mert bizony a szerencse nem igen mosolygott reájuk. Hiszen az élet nem mindenkinek szokott kedvezni. Ok is a sors mostoha gyermekei voltak. Pedig Pál gazda és neje igen szorgalmasak voltak. Szántottak, vetettek, törték az ugart, éjjelnappal dolgoztak, de a munkájuknak nem volt meg a kellő sikere. De azért nem zúgolódtak Is bíztak, reméltek. A vallásba, a hitbe vetették minden reménységüket. Hallották a költő igéit is, hogy szegénynek drága kincs a hit... tűrni és remélni megtanít. Töprengtek, gondolkoztak, hogyan segítsenek helyzetükön. A szegény asszony, aki máskülönben jóságos szívű és istenfélő asszony volt, igen sajnálta gyermekeit is, hogy ezek oly korán megizlelik az élet keserűségeit, már életük hajnalán nélkülöznek, amikor más gyermekeknek örömben, boldogságban van bőven részük. Napok, hetek, hónapok múlnak, mig végtére gondolt nagyot és merészet Bús Pál gazda. Ameriily házakból várhatunk olyan derék, közhasznú és boldog lényeket, kik kellő erőre jutva, szüleik nyomdokain tiszta lélekkel haladhatnak s magukat is bölcsen kormányozhatván, környezetük jólétére hasznosan működhetnek közre“. Kapi Béla püspök az egyéni és nemzeti becsületről. Többnapos konferenciát rendezett legutóbb a Magyar Evangéliumi Keresztény Diákszövetség, amelyen többek között Képi Béla dunántúli evangélikus püspök is beszélt és pedig az egyes ember és a nemzet becsületéről. Kifejtette a becsület, mint erkölcsi értékmérő lényegét és jelentőségét, majd így folytatta: Igaza van Paulsennek: a becsület az önfenntartás sajátságos megnyilatkozása. A német Ehre-szó eredetileg fényt jelent, a kifejezés gyökere ugyanaz, mint az Eisen-nél: valami határozottat, acélkeményt, hajthatatlanul szilárdság fogalmát jelenti. A görög kifejezés az erkölcsi érték leméréséí jelzi azzal a fogalommal, amit mi becsületnek mondunk. Eszerint a becsület ez ember egyéniségének legállandóbb kisugárzása. Minden érzés, amely cselekedetté érlelődik, mondotta költői beszédében a püspök, egy-egy szálat sző, dolgoz bele az aranypalástba, a lélek ruhájába. Oiyanféle folyamat ez, mint amikor a pók önmagából veri- tékezi ki a háló anyagát. Rendkívül kába kellene menni szerencsét próbálni. Ott csak úgy folyik be a sok dollár a munkás kéz után. Ott a jó világ! Hiszen a falubeli Nagy Tamásék is ott szereztek sok pénzt, ott, abban az idegen világban. Bezzeg most jó dolguk is van nekik. Csak úgy urasan és nyugodtan élnek itthon, a kis faluban, az Amerikában szerzett vagyonból. A vándorlási láz még most is dominált a kis községben. Próbálni kell! Hátha Pál gazdáéknak is feiderül a szerencsecsilia- guk 1... A legtöbbször szótalan és a gondok miatt egyhangú gazda egyszerre csak beszédessé válik. Megnyitnak ajkai és előadta hű feleségének nagy tervét, amely már régen nyomta a szívét. „Atvitorlázom, — mondta Pál — Amerikába és ha jó! megy dolgom és ha halomra raktam a sok dollárt, akkor édes Ágnesem, te is kijössz a gyermekekkel együtt abba az idegen világba. Magaddal hozod a kis Józsit és a kis Marist is. Hadd lássanak ők is országot, világot! Ez az én tervem!“ Az elhatározást tett követte. Pál búcsút vett ismerőseitől, rokonaitól és kis családjától... Könnyes szemmel hagyta el a falut. Hajóra szállt... Vitte az úszó város tovább-tovább a mi emberünket. Kikötött a hajó Chikágónál. Pál kiszállott a hajóból. Az újvilágban mások voltak az emberek. Ridegek, zárkóvfgasztaló tudat, hogy amint becsületet megvásárolni nem lehet, senki el sem veheti azt. A közerköicsiség ezért a legszebb és legállandóbb érvényű emberi szolidaritás. Fájdalommal kell látni, hogy mindinkább uralkodóvá válik a becsület kétféle értelmezése: politikai becsület — egyéni becsület stb. Beszéde további során Kapi püspök élesen kikelt a párbaj ellen, amelyről azt tartja, hogy a becsület reparálására >a leghaszontalanabb eszköz*. A püspök felfogása szerint nem szükséges, hogy becsületünk külső elismerését fegyverrel erőszakoljuk ki, mert — mint kijelentette — »a fegyveres elintézés egymagában még nem intézi el az igazi problémáié. Bele kell tehát vinni a társadalomba azt a tudatot, hogy a becsületet a maga pozitív erkölcsi tartalmában szeressük és keressük. Mindinkább kivész belőlünk a nemzettel szemben való felelősség érzése, elfelejtjük, hogy bűn és erény egyaránt foltot, sugarat vet a nemzetre. A nemzet becsülete az emberek lelkiismeretén emelkedik fel a nagy teljesülések magasságába. Nincs meggyőzőbb erő, mintha a nemzet szegénységében is becsületes tud maradni és nem képzelhető ennél ju cryobb visszahódító erő sem. Kap* Béla ezzel a felszólítással végezte előadását: Menjünk küzdeni a jobb társadalomért 1 Gyüjtsünk előfizetőkéi és adakozzunk a „Harangszó“ fenntartására. zottak s nem sokat beszélgettek, hanem ment mindenki a maga dolga után. Nem úgy volt itt, mint otthon a kis faluban, ahol minden szomszéd tudott valami hírt és addig nem volt nyugta, míg azt el nem mondta valakinek. Chikágóban nem volt vesztegetni való idő. Itt az volt a jelszó: Munkára fel 1 Pál gazda is beállott egy nagykéményü acélgyárba munkásnak. Kezdetben gyötörte a honvágy és a családja iránti fájdalom, de a dolog lassanként ezt is felejtette vele. Szorgalmasan dolgozott és gyűjtötte a pénzt. Haza is Írogatott egy- egy levelet, amelyben a megelégedés hangján szólott sorsáról. Körülbelül két év múlva nagy pecsétes levelet küldött haza... írás és dollár volt benne. Az Írásban azt mondja, hogy most már jöjjön az apraja, nagyja, jöjjenek mindnyájan Amerikába és együttesen keressék az élet fenntartásához szükséges pénzt. Ez volt a parancs. A kis asszonykának eleinte fájt, hogy kis falujától, gyermekkori emlékeitől elszakadjon, ott hagyja a még életben levő ősz apát... De az a jobbik gondolat, hogy ura mellett szebb jövőt teremthet az ő édes gyermekeinek, akik alig voltak 6—8 évesek, feledtető vele a múltat és a kedves emlékeket is. Hajóra szálltak, nem is gondolva arra, hogy talán egyikőjük sem fogja látni többet
