Harangszó, 1926
1926-12-26 / 52. szám
■5 [ I Azért is szól oly mélabűsan a hárfái és oly szomorúan a tilinkó. A bánkódó ember fája a szomoró \ fűz; él, zöldéi az is, akárcsak a többi, de azért mégis csak szomorú mindég. A legenda szerint Judás fűzfán végezte be életét Hogy a régi népek, de meg a keresztények is mily nagy tisztelettel és szeretettel viseltettek a fák iránt, jellemzi ezt az a sok legenda, ami majdnem minden egyes fához fűződik. Ezek közül kiemelem az alábbiakat. Mikor Gábor angyal megjövendölte Máriának az üdvözítő születését, a Dávid nemzetségben ifjak egy- egy almafa ágat vittek a templomba, hogy a kinek kivirágzik a vesszője, annak jegyese legyen Mária. És József vesszője virágzott ki. E hagyomány alapján festik Józsefet ki virág- vesszővel a kezében. Mikor József Máriával Egyiptomba menekült, egy jegenyefa alatt akartak megpihenni. A fa azonban semmi árnyékot nem adott. Fáradtan mentek hát tovább s végre egy terebélyes almafa árnyékában pihentek meg. Ezért van aztán, hogy a jegenyefa gyümölcsöt nem terem, viszont az almafa elvesztette az átkot, amely az első emberpár bűnbeesése folytán ránehezedett s azóta ismét bőven termi a gyümölcsét. Jézus szüleit Herődes katonái ülwdőzték s ők egy fügefa sűrűjében ^húzódtak meg Annak nyílását egy pók hálóval vonta be s az üldözök tovább mentek. A póknak a hátán kereszt támadt a fügefa gyümölcse pedig a legédesebb lett. Mikor Jézust halálra keresték egy nyárfa alatt vonta meg magát. Ám a fa folyton suttogott, zizegett, mintha csak figyelmeztetni akarta volna az üldözőket. Jézus megátkozta a fát s azóta nincs nyugta a fának, zúg-búg szomorúan még szélcsendben is. Innen egy fenyőfa alá ment Jézus. Az eltakarta beárnyékolta s az Üdvözítő édes álomba merült. Mikor aztán felébredt, megáldotta a fát. Azóta télen-nyáron zöld és keresztben nő minden ága és pompás fenyő illattal árasztja el tavasszal a levegőt. Azóta lett a fenyőfa a szeretet, a reménység és a halhatatlanság fája. Kivált a keresztyénség későbbi századaiban nyert jelentőséget, midőn a hívek annak emlékére, hogy Krisztus születésekor a fák kizöldeltek s virágba borultak a karácsonyi szent estén, ez egyedüli zöldelő fa lombjaival díszítették fel szobáikat s azóta is, meg a jövőben is jelenteni fogja zöld színe a reményt s a szeretet estéjén ráhalmozott szeretet visszattükrözi örökkétig a Krisztus szent életével járó halhatatlanságot. Homo. Karácsony. Régmúlt karácsonyok fehérlő tájain, bolyong képzeletem. Kicsi tanltóház gyermek szobájában, pihen meg a lelkem. Pici karácsonyfa, sok-sok aranydió, , sok-sok apró gyertya, És a cipőcskékbe telt-e ajándékot az a jó, angyalka ? Sohasem csalódtunk ... Áldott szülőkezek vezetgették léptünk. Krisztus szeretete mint napsugár csókja, melengette lelkünk. Eltűnt az álomkép .. . Benned való hittel én édes Jézusom, áhítattal várlak Karácsonyi öröm szelíd boldogságát, meleg otthonomat Tenéked köszönöm s mindörökké áldlakl STOLLNÉ HUDY ILONA. Pista karácsonya. Irta: Novák Rezsőné. Már lehullt a hő. Nagy fehér takarója alatt szunnyadt az egész vidék. A gyermekek vígan készítették hő- gólyóikat. Repültek a szánok és az egész falut kimondhatatlan, tiszta, örömteljes karácsonyvárás töltötte el. Pista és Feri apró szánkókon, iskolából hazafelé menő gyermekeket egy hid alatt húzódó árok innnenső partjáról a túlsóra röpítettek át. Minden gyermekajk kacagott, sikoltott a fölséges örömtől, a nagy élvezettől, amelyet az átrepülés váltott ki be-
