Harangszó, 1926
1926-12-26 / 52. szám
442 HARANQSZÓ. 1926. december 26. számára más okok volnának, az ő hite lehet igaz, de az igazság az ö eretneksége. Hangsúlyozta ezután, hogy a világ igazi nagyhatalmasságai — Anglia, Amerika, Németország — melyek protestáns országok, csak akkor érdeklődhetnek őszintén a magyar sors iránt, ha Magyarorszá</ a protestáns hagyományokhoz hű marad. Nincs nagyobb dicsőség, mint végigküzdeni a protestantizmus érvényesüléséért való harcot. Kétezer év óta hív bennünket a Megváltó szava, csak meg kell hallanunk... Olvassátok tehát a bibliát! .. . Gyóni Géza emlékezete. A gyóni papiak nagy szülöttjét 1927-ben országszerte ünnepelni fogják halála tízéves évfordulója alkalmából. Megkezdte az Uránia-film- szfnház a műit héten egy alkalmi betéttel. Folytatják középiskoláink s a társadalom. A tavasszal Qyónon, az évfordulón, jűn. 25-én Szarvason lesz emléktábíaleleplezés. A nyomtatott megemlékezések közOtt már eddig láttuk dr. Szolár Ferenc ünnepi megemlékezéseit a Luther- és Prot. Családi Naptárban s most jelentjük olvasóinknak két nagyobb mű közeli megjelenését. 1. Balogh István: Gyóni Géza szibériai életrajza. (Megrendelhető szerzőnél 50.00* K ért; Budapest, VII, Peterdi-u. 29.) 2. Dr. Boross István: »Gyóni Géza« irodalomtört. tanulmány. (Kapható: Dr. B. I. ref. gimn. tanár, szerzőnél Mezőtúron, 25.000 K-ért) Mostan. Oly csodaterhes furcsa a Minden Valaki benne titkosan libben. Megejtő zenét hangol a járta, Ahogy rálép sok ezer virágra. Glóriájától pirul az alkony. Füzek bókolnak neki a parton. Az ég szeplői mind tova tűnnek Mindent a jóság harmata ül meg. Némaságba full a nesz is mostan, Hallani a mély szive, hogy dobban... Mig ős igézet leng a táj felett, Bennem a Sátán úgy vacog, remeg, Mert ahol a sok hangulat-patak Az örök harmóniába szakad Kilép belőle a nagy Valaki És benyit szivem szent csarnokába, Hol perzselő léptei zajára Felszöknek a bűnök bús rabjai, A romlatlan gyermeki imádságok. Szemükből újra friss tüzek dobnak. Aranyszirmú, boldog fény — virágot Holt bűnökre — akik letiportak. BAKÓ JÓZSEF. R fák regevilága. az emberi élet viszonyaihoz leginkább az élőfa hasonlítható. A földből sarjadó hajtás a kisded, a nemesítésre váró csemete a gyermek, a kifejlődött fa a férfikor s e korhadó fa a megélemedett kor jelképe. Viszont a tavasszal rügyet fakasztó iá egy űj élet születését, a virággal borított fa az ifjú élet örömeit, a gyümölccsel megrakott fa a szorgalom áldásait, a tél zuzmarás fája pedig a lemondást jelképezi. A fa épúgy küzd az élettel, mint az. A vihar tomboló ereje ott zúg el mindegyik feje fölött Sok derékben ketté törve, sok gyökerestől kitépve terül el, sok küzd bajjal, betegséggel s idő előtt elhal, akárcsak az ember. Az ember már az ősrégi idők óta szeretettel viseltetett a fa iránt s ép ez az oka, hogy az emberi érzelmek egész láncolata fűződik hozzájuk. Már maga a természet is más és más jelképet öntött mindegyik fába, mást mond mindegyik s már a külsejéről is más és más érzelem tükröződik vissza s eme tulajdonságok jelentősége mélyen belevésődött az emberi köztudatba. így pl. a pálma a győzelem, a babér az elismerés, az olajfa a béke, a tölgy az erő, a cédrus a hatalom, a fenyő a szeretet, a mirtusz az ártatlanság diadalát jelenti. A pálma a szépnek, a győzelemnek, a diadalmak jelképe. Egyike a legáldásosabb növényeknek, mert e fa ád az ott lakóknak kenyeret, italt, ruházatot, lakóházat. Az arab közmondás azt mondja róla: szeresd a pálmát, mint a szüléidét. A rómaiak is igen nagyra becsülték. De maguk a zsidók is, hiszen ezzel hódoltak a Jeruzsálembe vonuló Jézusnak. S a mérsékelt égőv alatti lakosok a pálma helyett, mivel ez itt nem díszük, a fűz barkáit, ágait használják helyette. A babérfa az értelem és az elismerés fája, nagy becsben állott a régi népeknél, épúgy a borostyán is, mely az elragadtatás, de egyben a múlandó dicsőséget is jelképezte. A hősöket, a nagy tetteket véghez vitt egyének homlokát a régi görögök és rómaiak babér és borostyánból font koszorúval övezték körül. S az elismerés és hála koszorúja mai nap is a két örökzöld, mert a mi népünk is szeretettel ülteti kedveseik sirhalmára s tényleg, a temető legszebb dísze e két növény. Az olajfa a jólétnek, a békének a fája. Olajággal Noé galambja hirdette először a békét s a kereszteken a régi keresztyének gyakran alkalmazták az olajágat tartó galambot De már a régi pogány népek életében is fontos szerepet játszott e fa. Az olym- piai játékok győztesére a legnagyobb kitüntetés az olajfagalyakból font koszorú volt. A legyőzött nép olajfaág- gal kért békét, az elitéit olajfaággal kért kegyelmet, a győztes hadvezér előtt a heroid olajfaágot hordott. Majdnem minden népnek, nemzetnek megvan a maga kedvelt fája. így pl. a görögöké az olajfa, a rómaiké a tölgy volt; szláv fajé a hárs, a dáné a bükk, az északi népeké a fenyőfa, a magyaré a tölgy és a diófa. A tölgy az erő és a dicsőség fája. A magyar nép kivált szered e fát s katonáink előszeretettel tűzdelik a levelét a sapkájukra. A hárs a határ jele, kivált nálunk. Régente kizárólag hársfát ültettek a határ mentére. A szláv népeknél meg a szeretet és a hitvesi hűséget jelképezte. mert ott telték a leány fejére a menyasszonyi koszorút, e fa alatt ünnepelték a gyermekek születését, ott lépett fegyverbe az ifjú, a fa alatt ültek tort, tehát sok örömöt, sok könnyet látott a fa. Talán azért is olyan a hárs virága, mintha csupa könnycseppekből volna összetéve. A nyárfa az aggodalom, a bizonytalanság fája s ha látjuk azok leveleinek apró rezgését, önkéntelenül is az emberi szív aggodalmait látjuk benne kifejezésre jutni. Szép legenda fűződik a levelek rezgéséhez. Ugyanis, amikoz a Megváltót halálra Ítélték, elmentek, hogy alkalmas fát keressenek a kereszt elkészítéséhez. Először a tölgyhöz mentek, de az erősen tartotta magát, a fűzfa jobbra balra hajladozott, a fenyő szarával védekezett, tehát egyiket sem tudták kivágni. Ekkor a nyárfához mentek, az nem tudott védekezni, csak remegett, hát kivágták azt, abból készítették az Üdvözítő keresztjét és azóta rezeg minden levele, mert azt hiszi, megint keresztet csinálnak belőle. A mirtus a szerelem és az ártatlanság jele. A legenda szerint Ádám akkor, amikor kiűzték a keltből, egy mirtus ágat tört le emlékül arról a lugasról, ahol Évának szerelmet vallott. A mir- tust menyasszonyi koszorúba fonják. A nyárfát maguk a fák is lenézték. Sokat bánkódott ezért a fa, mígnem egy költő megszánta és hárfát készített belőle, a pásztorfiú meg furulyát.
