Harangszó, 1926
1926-12-26 / 52. szám
1926. december 26 HARANOSZÖ. 437 Karácsonyi üzenet. N e féljetek, mert imé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész nép* nek öröme lészen I Mert ma szBletett néktek a Megváltó, az Ür Jézus Krisztus I Boldogságodat kereső asszonytestvérem, te bánatos, kesergő, te fáradt és közönyös, te földi javakban dds- lakodó, s te eltévelyedett, bűnös úton járó, imé haljad a karácsonyi üzenetet melyet az angyal hozott az égből 1 S ha az örömhír hallatára megcsendül ajkadon a hálaének. >A magasságban dicsőség Istennek, békeség legyen földön embereknek és jóakarat mindenféle népnek és nemzetségnek !< óh megnyitod e ajkaddal együtt a szívedet is, hogy a ma született, a Megváltó beköltö zön oda ? Te szomorú, kétségbeesett, kedvesedet sirató, elárvult, s csak könnyeket hullató, bánatos asszonytestvérem, milyen más is lesz a te életed ezután, ha meghallod az üzenetet, s kitárod szívedet az ajtaján kopogtató Jézus előtt, s beengeded öt. Ha ezt teszed csak akkor tudod meg igazán, milyen öröm, mennyi béke költözött a te zaklatott szívedbe! Te munkában, az élet robotjában elfáradt, a kenyéren kívül minden egyéb iránt köiömbös, az élet ezer apró gondjaival bajlódó, azokon aggódó, s kicsinyeskedő asszonytestvérem, hiszed-e, hogy te erős, vidám s gondtalan leszel, ha meghallod a karácsonyi üzenetet ? I Ha megismered és megszereted a Názáreti Jézust, lelkűén hátbaütögetett, s mert egyelőre inkább ciak jelekkel érintkez'ünk, — beintegetett a szóbába s ott mindenféle régi képeket mutogatott, hogy szórakoztasson. Egészben véve jószívű asszony volt, — rendesen varrt, mosott reám, cifra bögrékben kávét adott, nagy pampuskákkat kinált és nem sajnálta volna tőlem szokatlan Ízű kotyvalékait se, amelyeket egyelőre sehogy se vett be a természetem, s csak annál kívánatosabbnak tűnt föl előttem az édes anyám finom, Ízletes főztje. Nem tudtam megszokni az arcát se, mely mindig a mesék vasorrú-bábájára emlékeztetett, esténkint mikor együtt ültünk az asztal mellett egy fagg\ú-gyertya fényénél, ő valami durva harisnyát kötött én a leckémet tanultam, felve piilantgattam reá, — ejjel pedig minduntalan fölriadoz- tam álmomból éktelen horkolására, mert csak egy szobája volt, attól én a dívánon aludtam. Az iskolai élet némileg szórakoztatott; tanáraim megszerettek, mert jámbor kötelességtudó fiúcska voltam, de a honvágyammal csak nem bírtam megküzdeni, és senkit se irigveltem annyira, mint azokat a fiúkat, akiknek a szülei közelben laktak és egyik vagy másik csak fölrándult néhá-néha Zlormann Lajos soproni lelkész, az eayetomoí gyám- Intézet egyházi elnöke. aki előbb ismert, előbb szeretett téged, mint te Öt Most újra eljött hozzád testvérem, s attól függ, hogy befogadod e Őt a szívedbe, hogy ezután boldog, vidám s reménykedő lélek légy 1 Te fényben, gazdagságban fürdő, az életnek csak a napsugaras oldalát ismerő asszonytestvórem vájjon valóban boldog vagy-e te? Igen, ha meghallottad a karácsonyi üzenetet, mert akkor te is meghallod a jajszót, letörlőd a könnyet, felemeled az elesetutána nézni kis kamasz fianak. Hí más nem, a vásárra jött falusiak hoztak re<ik hirt hazulról, egyiknek másiknak kis zsákba kötve még elemózsiát is. Hűségesen el- ácsorogtam én is hetivásárok alkalmával a vásárálláson, mintha nekem is hozhatott volna hirt valaki olyan nagy messziségből. írogattam haza a keserves leveleket, hogy jöjjenek értem, mert én itt ki nem állom, egyszer aztán válasz is érkezett az édesanyámtól, — nem voliak ám az akkori asszonyok olyan jártasak a betűvetésben mint a mostaniak. Nyilván az apam sugalmazta a levelet, mert a leghatározottabb tagadást tartalmazta a hazamenetelt illetőleg és váltig biztatott, hogy csak keményítsem meg a szívemet, nem illik férfiemberhez e sopánkodás. Azt is megírta, hogy Pista öcsémnek már kibújt a két első fogacskája, a kis zsebkésemet, amit még a tavasszal elvesztettem és annyira sajnáltam most, hogy a csalitot gereblyélte a kertben megtalálta az öreg mii denes, meg hogy a Szellő lovunknak gyönyörű kis csikója lett, csi lag van a homlokán, azon fogok én majd lovagolni tanulni, majd ha kissé megnövönk, ez is, én is. A zöld ládámon ülve, hej 1 de sokszor elolvastam ezt a levelet, — meg is emberéltem magamat amennyire tőlem tellett, tét, s tudsz vigasztalni. Ha minden órának, napnak, évnek ezer és ezer feléd kínálkozó alkalmából megérzed a te külön isteni küldetésed, s örömmel teljesíted hivatásodat, akkor valóban boldog vagy, mert megszületett a te szívedben is a Názáreti Jézus! És te ledér, az életet csak köny- nyelmü játéknak tekintő asszonytest- verem, vájjon meghallod e a karácsonyi üzenetet? E jössz-e legalább szent karácsony napján az Istenházába ? Bizonyára el I Hiszen gyermekkorod legelső emlékezetes szent karácsonyának, Jézuska várásának a csodás, varázsos, áhitatos emléke ott van, ott szunyadoz a szívedben, s az elhoz téged legalább ma az Istenházába. És te szegény, eltévelyedett úton járó asszonyiestvérem, te talán nem akarnál boldog lenni már itt a földön? Ne mondd, kihívóan, hogy: annak érzed magad. Hiszen megvo- naglik az ajkad, s szemedből alágördül a nehéz, forró könnycsepp amikor énekled te is az ájtatos hívekkel együtt, »ha a bűn terhes keresztje nyom, óh térj be hozzám JézusomI« Szeretnéd úgye, ha könnyeid zápora neme ak az arcod hamis pirosságát mosná le, de megfürdetné a szíved is minden szennytől, rá tapadt salaktól ? Tudod jól, hogy a Jézus tiszta, s ha csak arra a pár percre is, míg bűnbánó könnyeid hullanak, elfog a vágy téged is úgye, hogy hozzá menekülj ? Megérzed a közelségét, érzed, hogy nálad is zörget. Tisztítsd meg hát magad testvérem a durvaságoktól a ledérség, s a bűnös indulatokmígnem a karácsonyi sündo elerkeztéve1 újúlt erővel rohant meg a honvágy. A vidéki fiuk — jobbára közelből valók — majnem kivétel nélkül megszéledtek. Csengős szánokon jöttek értük, — nevető arcok integettek búcsút az apjuk prémes bundájákól. Csak én értem nem jött senki, csak én nem kaptam semmit karácsony estéjén 1 Pedig néhány nappal később az én számomra is hozott ám egy ládikát telve karácsonyi meglepetésekkel azédes anyámtól a hóban fönnakadt postakocsi — micsoda összeköttetés volt az akkor! Azon a estén azonban nem hatott el hozzám az enyéim részéről a szeretetnek semmi jele és kimondhatatlan ethagyatott- ság érzete vett erőt raitam, amint egyedül gubbasztottam a szegényes szobában. A „Fra-Mám* teat főzött, aszalt körtével és máko-kalác a1 kínait, sőt egy naranccsal is megajand kozott, de én nem nyútain semmihez, úgy fojtogatta a torkomat valami. Aztán lefeküdt az öregasszony, mert még aludni akart eevet minekelötte az éjféli misére menne. (Papista volt az istenadta I) az asztalra kikészítette imádságos könyvét és viasztekercsét, és pár perc alatt
