Harangszó, 1926
1926-12-12 / 50. szám
^ 420 HARANQSZÓ. 1926. december 12. Karácsonyi üzenetek az ó-szövetségböl. Irta: dr. Kiss Jenő egyet. rk. tanár. q szelíd, csendes ádventi napok újból bekOszöntóttek. Krisztus várás komoly ideje újból elérkezett a Megváltó intésével: Tartsd meg amid van, hogy senki el ne vegye a te koronádat! Legnagyobb kincsünkre, romolhatatlan értékünké figyelmeztetnek. A küszöbön álló karácsony ünnepére, karácsony ünnepének évről évre felkínált nagy ajándékára, a számunkra is megszületett Messiásra mutatnak. És amint egy-egy féltve Őrzött családi ereklye értéke, annál nagyobbnak tűnik fel, minél messzebbre, régibb időre tudjuk eredetét felvinni; amint az évek számával fokozatosan nő az időt álló emlék jelentősége, úgy vagyunk itt is. Büszkén, öntudatosan mondhatjuk, hogy az évszázadok hosszú-hosszú sora emelte folyton folyvást annak értékét, amft számunkra karácsony jelent; sőt az idők teljességében testi formát öltő Megváltó megjelenése előtt évszázadokkal róla szól a választott nép körén belül Isten embereinek legszebb éneke, legmeghatóbb próféciája. Ezt tegyük az alábbiakban épülésünk tárgyává. Hogy szemtanúi legyünk annak, milyen csodás előrelátással, gondossággal, végtelen szeretettel irányította, készítette elő a bölcs Isten kegyelme azt, aminek mi, a jelen emberei örülhetünk akkor, Karácsonyi történet. Irta: Farkas Mlhályné. Tarczali Ádám professzor úr a latinnyelv és történelem tanára volt annak idejében a kis vidéki város gimnáziumában. Mélyreható, alapos tudása híressé tévé az iskolát, feddhetetlen egyénisége elismerést és tiszteletet biztosított számára a közélet minden terén. 0 volt az egyetlen a tanárok között, akire nem ragadt semmi gúnynév a pajzán nebulók révén, pedig haj 1 — nyílt titok mindnyájunk előtt — milyen találékony az ifjúi elme, valamelyes kUlsö fogyatkozás, egy kis félszegség, egy nyelvbotlás és készen van a gúnyneve, nemzedékről-nem- zedékre szálló, élete fogytáig a szegény tanárnak. Némelyiket bántja, ha tudomására jut és szigorúan nyomozni kezdi keletkezését, ámde ép annyi sikerrel kutathatná a pajkos szellő-sodorta falevél eredetét és irányát — a másik mosolyogva vállat von, megemlékezvén a saját ifjúkoráról. Közbe- vetöleg legyen mondva, sokkal szebb és tökéletesebb volna ennek a világnak a képe, ha az öregek, minekelötte könyörtelen pálcát törnének a fiatalok hibái fölött — nem sajnálnák visszahelyezni magukat amikor karácsonyi harangszó templomba hívó hangjára ünneplő ruhában s ünneplő érzéssel gyülekezünk Isten házába. Karácsonyi üzeneteket szólaltassunk meg az ó-szövetségből. Az ádventi próféták hosszú sorát vonultathatjuk fel előttünk, akik az idők teljességére vonatkozó próféciákkal ami szírünket is fogékonnyabbá igyekeznek tenni, a nagy karácsony ünnepe méltó megünneplésére; jelen értékünk becsének felismerésére. Csodás dolog az, amit itt látunk; amit, ha figyelő szemekkel nézünk, hála telt szívvel kell leborulnunk ami Istenünk előtt, aki úgy szeretett minket, hogy megváltásunkra évszázadok hosszú során készítette elő a világot. Különböző, egymást nem ismerő próféták tér és idő által egymástól elválasztva, amikor megnyitják ajkukat, hogy az Úr igéjét hirdessék a választott nép számára, a múlt tanúbizonysága, a jelennek szóló ítéletek mellé odaállítják a jövendő ígéretét. Különböző korokban, különböző helyekről különböző formában, de mind a Krisztus felé mutatnak, Krisztus az igehirdetésük tárgya, reménységük szilárd alapja. Csodálatos dolog ez I Akinek szívét a hit világossága még nem érintette meg, arra nézve érthetetlen rejtély ez, amit megmagyarázni nem tud, vagy nem akar, de aki szívét megnyitotta az Úr igéje számára, az hála könnyekkel szemében mond köszönetét ezért, mert Isten iránt való végtelen szeretetének bizonyságát látja benne, hiszen a mi néhány évtizeddel előbbi időkbe, mikor tudás és élettapasztalatok hijján, forró szívvel, szárnyas képzelettel, másképp gondolkoztak, máskép cselekedtek ők maguk is 1 »Aki mindent megért, az mindent megbocsát* — mondta egy nagy bölcselő, de jaj! — mennyit kellett addig átélnünk és küzdenünk, szenvednünk és csalódnunk, mig a tökéletesedés ama fokára eljutottunk, hol igazságos bírái lehetünk mások gyön- geségeinek. Belátom azonban, hogy nem szükség nekem összeszednem minden jószagú füvet, kínálkozó virágot, amelyek útjártomban csábítanak, mert messze eltalálok kalandozni a céltól, melyet magam elé tűztem, vissza is térek hát a tudós professzor úrhoz. Neki tehát nem nyílt alkalma se bosz- szankodásra, se elnézésre az ifjak élcelődő kedve folytán, mert annak nyilai az ő személyét kivételesen megkímélték. Még a legvásottabb nebulónak se jutott volna soha eszébe, hogy csúfolkodva utánozza biccenő járását, mert tudta mindegyik és megilletődőtt suttogással adta tovább, hogy a kufsteini várban súlyos rabbilincsbe verten eltöltött évek sanyarú emléke az. Akkor történt, mikor az elnyomott szabadság védelmére fegyvert fogott a hazának minden fia, a tudomány mezeüdvösségünket, a mi boldogságunkat készítették elő az örök, szent Isten elrendelt akaratából. A különböző, Krisztusról bizonyságot tevő próféták szavai külön- külön részletek, amelyeket összeállítva kapjuk meg az egésznek csodás, Isten végtelen bölcseségére és szeretetére valló képét. Részletek, amelyek önmagukban talán egyoldalúak, hiányosak, itt-ott érthetetlenek; egymás mellé állítva azonban maguktól megszólaló csodás bizonyságtétel Istennek Krisztus elküldése által megnyilvánuló végtelen szeretetéről. Amint a készülő háznál az összehordott téglák, kövek gerendák, csak a tervezőnek agyában megszületett forma szerint a munkások lankadatlan építő munkája által válnak kész épületté, dgy itt is a szét szőrt értékeket, elhintett drága gyöngyöket össze kell keresnünk, egymás mellé állítanunk, zavaró mellék körülményektől eltekintenünk, hogy egész erővel hassanak ránk, teljes jelentőségükben bontakozzanak ki előttünk. És amint valamely nagyobb festmény, szobor, vagy épület csak bizonyos tanulságból szemlélve bontakozik ki előttünk összefüggő, harmonikus szépségében úgy a tőlünk évezredek által elválasztott próféták írásainál is így áll a dolog. Mi, ma értékelhetjük igazán azokat, amikor a kellő távlat, a kellő arányok meg vannak. Szólaltassuk hát meg őket, hall gassuk áhitatos szívvel a nagy ádventi prófétákat az ó-szövetségből jéről a csaták tüzébe vivé tanítványait a fiatal tanár is. Lánglelkű buzdításával, vitéz példájával elől járt mindenütt — a bra- nyiszkói hősök között ott voltak ők is I Mikor pedig az igazságos ügyet lebirták egylőtlen harcban, annvi más jó hazafival egyetemben, Tarczali Ádám is a bőrtön- slnylődve töprenkedhetett, derül-e még hajnal e sötét éjszakára? Mikor aztán ha, lassan is, de elvégre megvirradt, Tarczali is újra elfoglalhatta elhagyott kathedráját ámde szigorúan utasítva lett, hogy csak a régi népek történetével foglalkozzék, az újabb idők tárgyalását kerülve kerülje. Ámde a régi Róma és Görögország történetében is van elég példája az önzetlen hazaszeretetnek, Karthágó elestéről beszélve el lehetett siratni az árva hazát s Tarczali Ádám minden szavának a saját múltja kölcsönözött súlyt és hatást. A viharos idők elmúltak, szabad már a szó, a gondolat, — az ércszavú fiatal daliából görnyedt kis öreg úr lett, aki sok jó fiat nevelt már a hazának. Magának csak egy volt Az Isten a megmondhatója, mennyire szerette, milyen mélységes fájdalommal gyászolta kora vesztét, s milyen határtalan gyöngédséget fakasztótt minden gyermek iránt szivéből e nagy fájdalom. Nincs az a kertész, ki nagyobb gonddal
