Harangszó, 1926
1926-12-12 / 50. szám
1926. december 12. HARANQSZÓ. 421 felénk hangzó karácsonyi üdvözléseket. A Kr. e. 8. század derekán, ama tekoabeli pásztor Ámos az elsó a hosszú sorban. A természet szabad, egyszerű, de rettenthetetlen fia, aki a nagyváros féktelen mulatozásaiba, szemermetlen bűnös viselkedésébe, képmutató istentiszteletebe dörgő hangon kiáltja be a maga vétóját, Isten szavaként, s hirdeti a mementot az örvény szélére állt könnyelmű nép számára. De miközben szent haraggal hirdeti a nép számára a pusztulást, a megsemmisítő ítéletet, a messza jövőben vigasztalóbb képet is lát. A reménység nem hagyja el egészen s szói id őröl, amikor Dávid leomlott sátorát felemeli az Úr, kijavítja repedezéseit, felemeli omladékáit és megépíti, mint volt hajdanában, amikor majd ott éri a szántó az aratót, a szőlőtaposó a magvetőt, és a hegyek musttól csepegnek, a halmok pedig megáradnak (9 . n, 13.) Amikor az Úr haragja megenyhül s a megtért nép maradékát kegyelemmel öleli magához és szeretetének gazdag áldását nyújtja számára. A kép, amelyet a messiási jövendőből Iát, még külsőleges, érzékies színekkel megrajzolt. De a későbbi próféciák lényege a Messiás koráról rajzolt összes képek közös vonása már itt is észrevehető: Isten szeretete. Isten megbocsátó kegyelmének hirdetése. íme már az első hang az ó-szövetség távolságából, amely a betlehemi angyali szózat alaphangjával egyezik: hirdetek néktek nagy örömöt. (Folyt, köv.) Dr. Zolenka Lajos a tiszai egyházkor, felügyelője. OLVASSUK A BIBLIÁT! Az öröm. Dec. 13. Az öröm nélkülözhetetlensége. 23. Zsoltár. — Mennyi öröm van e sorokban. Ilyen egyszerű, természetesnek mondható örömöt mindnyájunknak készít az Úr jósága Vegyük csak észre I Jól tudja O, hogy örömre van szükségünk. Ezt az isteni gondolatot érezte meg a költő is, amikor így énekelt: nincsen olyan puszta, ínség, hogy magának benne a halandó egy tenyérnyi zöld virányt ne lelne. Dec. 14 A munka öröme. Prédikátor könyve 3.22. Thessalónikabeliekhez írott első levél 4.11. Az apostol nagyon határozott formában szól itt a munkáról. Kö- tessége is az a keresztyén embernek 8 épen azért mert isteni törvény, nem lehet nekünk kellemetlen teher, hanem gyönyörűség Isten gyönyörködik a munkájában, Jézus örömmel teljesíti hivatását, az apostolok ihletett lelkű emberek mind örömüket találják benne. Milyen más a munka, ha Isten akaratát látom benne és örömmel végzem Dec. 15. A barátság öröme. Példabeszédek könyve 17.17. Milyen kellemes érzés az, mikor tudjuk, hogy örömünkben bánatunkban melletlünk dobog egy szív, a barátnak a szive Nagy kincs az igazi barátság. Milyen rideg annak az embernek az élete, akinek nincs egyetlen barátja. Hálát adok neked Atyám, hogy igaz barátokat adtál nekem 1 Dec. 16. A jóltevés öröme. Korinthus- béliekhez irt II. levél 8.1—s A macedóniai g> ülekezet tagjai szegénységük mellett is bőven adakoztak. Az apostol látja ennek a lelkűkre való visszahatását; érzik ők is. Ki ne érezte volna, milyen kellemes érzés jót cselekedni 1 Mennyire nemesítila lelket, mennyi áldás jár a nyomában. Érzi-e a lelked a jóltevés örömét? Dec. 17. Mások örömében való részvétel. Lukács 15.4—e. Rómabeliekhez Írott levél 12. is* A keresztyén ember igaz szívvel vegyen részt felebarátai örömebén.lNe legyünk önzők az örömben. Milyen jólesik látnunk, ha embertársaink tudnak részt venni az örömeinkben. Milyen jó nevelő eszköz az önzés ellen, ha gyakorlom magam abban, hogy másnak az örömében részt vegyek. Dec. 18. A család. Józsué 24. is. Milyen felségesen kedves a családi kör, milyen édes örömöket készített ott Isten a mi számunkra ; de mégse feledjük, csak ott van igazi öröm a családi körben, ahol a családi hajlék nemcsak a szeretet szentélye, de az Isten temploma, ahol van áhitat és van imádság. Dec. 19. Jézus által való öröm. Lukács IO.20. Ne feledjük el, hogy e világ örömrózsái között az a legszebb, mely az Isten szivéből nyílott ki: a Jézus Krisztus. Az O hívása, a Vele való élete a legmagaszto sabb öröm. Ez átkisér az örökkévalóságba is. Ő által jegyeztetett fel a mi nevünk a mennyekben. Marcsck j&nes. nyesegesse, gyomlálja az ő fácskáit, mint ahogy Tarczali ápo'gatta a maga csemetéit. Embert akart nevelni mindegyikből, a szó igazi értelmében vett embert. Előtte, a nagy emberismerő előtt, nyitott könyv volt mindegyik tanítványának jelleme, s biztos kézzel irtotta hibáikat, befolyásolta gondoko- dásmódjukat, fejlesztette tehetségéiket. Senki nálánál a szerény érdemet meg nem becsülte, de gyűlöletes volt előtte az alattomos hízelgés, s aminek legjobban sietett nyakát szegni, az a kényes kis tanuló urfiak otthonról hozott nyegle gőgje volt. A legnehezebb kérdéseket — mi tagadás benne — mindig ezek kapták, s nagy élvezettel ültette ilyenkor a bársonyszékes kis nagyságos ivadék helyébe a foltos könyökű parasztfiút, hogy bebizonyítsa, miszerint legalább az iskolában nem számit semmit az előkelő név csengése, az élet aztán úgyse mindig érdem szerint klasszi- fikál I Mert a szegény fiúk voltak mégis a tanár úr titkos kedvencei, — azok a vásott ruhájú buksi gyerekek, akiknek fényes szeme olyan mohó tudásvággyal lesi minden szavát, míg fiatal gyomruk meg-megkordul az éhségtől. Azok a kis vadócok, akik egyelőre még illendően köszönni se tudnak, de bezzeg kis ujjúkban van a deklináció, akik jönnek az iskolába virgonc kedvvel, napbarnított arccal, s megkomolyodnak idő nap előtt, belesápadnak, elsatnyulnak a sok nélkülözésbe, s nagy szíve mélységes szánalmat érzett a sors e mostoha- gyermekei iránt, kiket olykor a géniusz csókolt homlokon, de a sors megtagadja tőlük a darab kenyeret, — akiket egy szép jövendő ábrándképe csalogat és nem sejtik meg, hogy ami reájuk vár, az a lemondás, megaláztatások és nélkülözések végtelen sorozata lesz, hogy úgy kell kierőszakolni minden talpalatnyi tért, s ökölbe szorult kézzel félreállni gyakran a léha Uresfejűség előtt, akit szerencséje vagy születése fölébe emelt. S ha egyik-másik néha, kiváló tehetséggel, vasakarattal mégis érvényesül, vájjon boldog lesz-e igazán a néki idegen világban hova őt becsvágya sarkalta, s nem vágyik titkon vérei közé, kik a napsütötte rónán kötik kévébe az arany kalászt, s míg munkájukra homlokuk verejtéke hull, örülnek a mának, Istenre bízzák a holnapot, s boldogok és megelégedettek, pedig — vagy talán éppen mivel — egész gondolatviláguk nem terjed tovább, mint a látóhatár, mert nem ittak örök szomjúságot a tudomány kelyhéből. Ezeket szerette mindenekfelett az öreg úr és mindenképen igyekezett megkönnyíteni életüket, lealább amíg az ő hatásköréből ki nem kerültek. Megható volt az a sok furfang és csalafintaság, amiket kieszelt, hogy meg ne sértse a fiúk önérzetét s a világért se mint alamizsna, csak mint értékes szolgálatok jól megérdemelt jutalma tűnjenek föl jótéteményei. Szép nagy gyümölcsös kertje volt a városon kívül, melyben egész sereg kis nebulót tudott foglalkoztatni szabad délutánokon egész éven át. Nem maradt ott egy fatörzs meszeletlen, egy hernyófészek le- szedetlen, víg tülekedés közben szedték az almát, verték a diót, — nem természetes-e, hogy ennyi fáradságért bőséges ozsonna járta, s hogy ók osztozkodtak a termés oroszlán részén, kezdve a cseresznyén s végezve a csábitó szölőfürtökön ? 1 Csodálatos sok másolni való is akadt a tanár úr körül, jegyzetek, kivonatok egész serege — egy-egy jóírású kis suhanc boldogan körmölgette azokat, tudva, hogy most egyideig nem lesz hijján a költő-pénznek. Az öreg úr gazdag könyvtára is hihetetlen sok rendezésre szorult, majdnem minden évben át lett az rakosgatva, osztályozva más és más rendszer és vezérelvek szerint. Ha egy-egy sápadt fiatal legénykét nagyon kezdett már görnyeszteni a sok
