Harangszó, 1926

1926-09-26 / 39. szám

Ifié szeptember 26 flARANOSZO. dukai Takách Sámuelné szül. Pfeiffer Jozefa, a kest ily adományozója. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. Amint azt az Amerikai Magyar Reformátusok Lapja legutóbbi szá­mában írja, az egyik csikágói város, izzig-vérig amerikai egyháznagyának indítványára elhatározta, hogy tem­plomot épít a napközben elhagyott gyermekek részére. Mert ugyan hol is lehetnének jobb helyen a gyermekek, mint az Isten házában ? De nehogy a gyermekek megunják, állandóan csendben, vagy imádkozva tölteni az időt, szórakoztatásukról is kell gondoskodni. Még pedig ktadósan. Úszómedencét, színházat kell építeni a templomban! A templom építése háromszázezer dollárba kerül s alap­kövét már le is tették. Állítólag a kitűnő egyháztag őszintén sajnálja: az összegyűlt csekély összegből nem futotta, hogy mozit, cirkuszt, futball- pályát és más hasonló dolgot is építhettek volna. Pedig a gyermekek ebben az esetben mennyivel élvezete­sebben szórakozhattak volna — a templomban. Bizony, bizony mondom néktek, bolond világot élünk!. . . Egy jobb családból való fiú. aki 4 kö­zépiskolát végzett, jóforgalmú rőfös üzletbe teljes ellátásra tanoncnak ajánlkozik. Cim megtudható a „Harangszó“ kiadóhivatalá­ban. 1—8 Keresek 5 és 11 éves leányaim mellé mielóbbre megbízható katholikus, németül perfekt beszélő kisasszonyt, aki takarítást is végez. Varrni tudók előnyben. Dr. Vass Istvánná Barcs. Somogy m. 1—3 325 Én Istenem .... Én Isfenem ároa lelkem Ajánlom a kezedbe. l?a megélek, kegyelmedből legadj be a mennyekbe. ftepersémnál bús, zekegó Enyéimet oigasztald. Nem neszeit el, boldogul az, A kit szent jebb kezed tart. A síromban csendben perié, l>ío szolgádon könyörülj. Oltalmazz meg hü kareddal, Mig a nagy nap felderül. Mayer Pál. Melyik országba tartozol? Nagy Prigyes porosz királyt egy alkalommal az iskolásgyermekek üd­vözölték egyik faluban. A király egy almát mutatott fel és megkérdd: »Hová tartozik ez?« »A növényor­szágba«, — volt a felelet Majd az aranyra mutatott: »Hát ez hová tar­tozik?« »Az ásváuyországba«, felelte egy kisleány. »Hát én hová tarto­zom ?« — kérdé most a király. »A mennyek országába«, — szólt a kérdezett. A király szeme könnybe lábadt és megcsókolta a gyermeket. Hát te hová tartozol? Eucken Rudolf f Eucken Rudolf, korunk egyik leg­nagyobb filozófusa, a jénai egyetem tanára 81 éves korában elhalt. Régi hithű protestáns családból szárma­zott, ahol mindig nagyon komolyan vették a .vallás problémáit. A szülői házból magával hozott vallásosság rányomta bélyegét egész filozófiai gondolkozására, bölcselkedésére. Eucken az ő bölcseleti munkáiban mindig arra törekedett, hogy a hit és vallás követelményeit összeegyez­tesse a modern tudományok hala­dásával. Munkáiban gyönyörűen elemezte Krisz'us nyújtotta keresztyén világfelfogás nagy értékeit Nálunk Az élet értékéről, és a vallásfilozó­fia problémáit taglaló művét fordí­tották le magyar nyelvre. Eucken filozófiájával foglalkozott többek kö­zött behatóbban D. dr. Pröhle Károly a soproni theologiai fakultás ezidei dékánja, az ő értékes doktori érte­kezésében. Néhai dukai Takách Sámuel, a répcelaki gyülekezet hosszú időn át volt felügyelője, aki életében kifejezte amaz óhaját, hogy kastélya a család kihalása esetén kisdedóvó céljára a répcelaki egyházközségnek ajándékoztassék. HETI KRÓNIKA. A magyar politikában újabban a kul­tuszminiszternek rendelete a numerus clau­sus értelmezéséről vert nagyobb hullámo­kat. — A budapesti polgármester válasz­tás is erősen izgatja a fővárosi közvéle­ményt — A salgótarjáni bányászok kivál­tak a szociáldemokrata pártból. A német és francia külügyminiszter bi­zalmas tanácskozásokat tartottak Genfben. összhangba akarják hozni a két állam min­den néven nevezendő érdekeit. A francia kormány, tekintettel az olasz lapok folytonos uszítására, megerősítette határait az olasz határon. Olaszország és Spanyolország Föld­közi-tengeri érdek szövetséget kötött. Olaszország halállal bünteti azt, aki hazáját külföldön megrágalmazza. A vatikán állítólag magyar—osztrák— cseh szövetség megalakításán fáradozik.— Nemkülönben egy olasz—spanyol—francia —délamerikai szövetséget akar összehozni Anglia ellen. Spanyolországban a diktátor tábornok felszólította a királyt, mondjon le a ki­rályné javára. Kínában a japán konzulátus ellen bombamerényletet követtek el. A nép­indulat úgylátszik az összes európaiak és japánok ellen fordul. EGYRŐL-MÁSRÓL. A mindennapi életből. Egyketörvény a magyar faj védelmére. Tolnavármegye törvény- hatósága a mai időkhöz képest pá­ratlan törvényjavaslat indítványozá­sával fordult a többi valamennyi magyar törvényhatósághoz. Azt in-

Next

/
Thumbnails
Contents