Harangszó, 1926

1926-09-26 / 39. szám

326 HARANdSZÖ 1926. szeptember 26. dítványozza, bogy minden törvény- hatóság követelje az örökösödési törvény átalakítását az egyke ellen. Mondassák ki, hogy egykegyermek a szülök vagyonának csak egyhermadát, két gyermek csak kétharmadát örö­kölheti, az Örökségből fenmeradott két- és egyharmadok pedig az állam tulajdonába jussanak kizárólag arra a célra, hogy az állem ezekből a háromnál többgyermekes családok gyermekeinek megélhetésének bizto­sítására fordítsa. Ez a törvényjavas­lat már régebb is fölvetődött szak­írók munkában, rendszerint a négy­ágú öröklési rendszer változatában. Francia szakírók a francia faj meg­váltásának hirdették gyakran, de a törvényhozó testületekben a franciák­nál mindig többségben voltak a négy­nél kevesebb gyermekű családapák 8 agglegények, akik mindig lesza­vazták. A mi törvényhatóságaink elé az őszi közgyűléseken kerülhet az indítvány tárgyalása és a legnagyobb érdeklődéssel várhatjuk sorsát a tör­vényhatóságoknál s esetleg majd az országgyűlésen. HARANGSZÓ. Szthároms. u. 17. vasárnap. Ep. Efez. 4.1-6. Tudjuk és tartsuk is meg, hogy egy az úr, a mi Urunk Jézus Krisztus, aki min­ket megváltott, egy a hit. melynek alapja Üdvözítő Urunk, s egy a keresztség, mely által részesei leszünk Isten kegyelmének. Pesthy Pál igazságügyminlszter Sop­ronban. Pesthy Pál igazságügyminiszter, a sárszentlőrinci és a szarvasi gyülekezet felügyelője, az országos árvaház elnöke 8zept. 18—19-én résztvett Sopronban, a soproni evangélikus templom,új harangjai­nak felavatási ünnepélven. Úgy az igaz­ságügyminisztert, mint Kapi Béla püspököt, aki a harangok felavatását végezte, nem­különben Mesterházy Ernő kér. felügyelőt meleg fogadtatásban részesítették. Bizottsági ülések. A dunántúli egy­házkerület pénzügyi bizottsága Kapi Béla püspök és szentmártoni Radó Lajos elnök­lete alatt ülését szeptember 21 én tartotta. Ugyanaznap délután a főiskolai nagvbizott- ság tartotta ülését ugyancsak Kapi Béla püsnök és dr. Mesterházy Ernő egyház- kerü'eti felügyelő elnöklete alatt. Dr. Luther Márton és mi magyarok cimen tartott előadást legutóbb Kuthy De­zső egyetemes főtitkár Drezdában a pro­testantizmus védelmére alakult világszövet­ség nyilvános főünnepélyén. Kitüntetés. A kormányzó Fernagel Mi­hályt, a pécsi gyülekezet presbiterét, a bőr­gyár előmunkását 40 éves hűséges szolgá­latának elismeréséül az I. osztályú polgári érdemkereszttel tüntette ki. Űj tanerők. A budapesti fasori gimná­zium a megüresedett tanári állásra Jánossy Zoltánt, a deáktéri polgári iskolai tanári állásra dr. Zelenka Margitot választotta meg. Nőegylet a gyógyászat szolgálatában. A győri protestáns nőszövetség kvarc lám­pát és Sollux lámpát szerzett be, ahol a szegényeket ingyen, a tehetősebbeket igen csekély díjazásban részesíti gyógykeze­lésben. Ev. sajtó köréből. A budai Luther- Szövetség tulajdonát képező „Hegyen épí­tett város“ című hetilap főszerkesztését dr. Masznyik Endre nyug. theologiai igaz­gató vette át. Le’készválasztás. A súri evang. egyház 1926. évi szept. 12-én tartott lelkészválasztó közgyűlésén egyhangúlag Bocskó Gyula volt jolsvatapolcai lelkészt, majd somogy- vámosi és később súri adminisztrátort vá­lasztotta meg lelkészéül. Munkálkodására a jó Isten áldását kérjük. Áthelyezések. Kapi Béla dunántúli püspök a szolgálat érdekében Bélák Sándor pápai segédlelkészt Vésére, Bélák János vései segédlelkészt Pápára helyezte át. — Szlovák Pál segédlelkész Salgótarjánból Vargha Gyula esperes mellett nyert elhe­lyezést Vönöckön. A kismányoki gyülekezet lelkészévé Lang János eddigi adminisztrátort választotta meg egyhangúlag. Lelkész! vizsgálatok. A pécsi Erzsé­bet-tudományegyetem soproni theol. fakul­tásán végzett lelkészjelöltek lelkészi vizsgája szept. 18-án volt Sopronban, amelyen Kapi Béla dunántúli püspök elnökölt. Majos. Vágó József osztálytanító helyére, aki egv évre ideiglenesen szabadságoltatott, Schleiffer Vilmos hívták meg helyettes ta­nítónak. Az Egyetemes Gyámintézet közgyű­lése f. évi október hó 17-én Debrecenben lesz megtartva. A közgyűlésre érkezők a debreceni egyházközség vendégei lesznek. A rendezés sima lebonyolithatása érdekében kérjük a közgyűlésen résztvenni szándéko­zókat, hogy érkezésük pontos idejét, szállás­igényüket okt. 10-ig Farkas Győző debre­ceni lelkésszel közöljék. A kedvezményes vasúti jegy váltására jogosító igazolványok lebonyoiitását Szüts Gábor kelenföldi lelkész intézi. Az igénylők jelentsék be kiinduló állomásukat, útirá­nyukat (vasúttársaságot is) okt. 5 ig S?üts Gábor lelkésznél Budapest, I., Villányi-ut 1. Elnökség. Tátrai Károly: Istenért és hazáért. Beszédvázlatok, elmélkedések. Szeged 1926. 100 lap. Ára 1 pengő. Befolyó tiszta jöve­delme a szegedi evang. templomé. Az iro­dalom terén sűrűn forgolódó fiatal szegedi evang. h. lelkész újabb könyve vallásos és hazafias érzésekben, gondolatokban és cél­kitűzésekben igen gazdag, és papjaink, tanáraink, tanítóink, diákjaink és híveink által sikerrel felhasználhatő. „Egyetlen célja a vallásos és hazafias érzés felkeltése és erősítése* mondja találóan az Előszó. 2 tanítónő és a szegedi Luther-Szövetség, az Ev. Nő- és Leányegylet támogató jósága volt a könyv megjelenésének Maecenása. Találunk benne az egyházi év minden al­kalmára magvas és építő beszédvázlatokat, amelyeknek erőssége a biblia, a történelem s az egyetemes és hazai irodalom. Nagyon olvasott és mélyen érző szerzővel van itt dolgunk. Rendületlenül hiszen evang. egy­házunk és magyar hazánk feltámadásában. Súlyos tartalmánál fogva irálya is tömött és minden szóban magyaros. Könyvéből is kitűnik, hogy fiatalsága dacára erős bel- missziói munkát végez szegedi egyházköz­ségünkben. A külsőleg is díszesen kiállított könyv a szegedi Hírlapkiadó és Nyomda­vállalat R. T. ízlését dicséri és méltán Raffay püspöknek van ajánlva. Csak a szegedi lelkészi hivatalban kapható. Mele­gen ajánljuk evang. olvasóközönségünk szíves figyelmébe és áldozatos támogatá­sába. Sz. M. Felsődőrgic8én Kovács Sándor tanítót 25 éves tanitói jubileuma alkalmából szep­tember 12-én a templomban szép ünnepel- tetésben részesítette gyülekezete és egyházi felsőbbsége. Az ünnepi beszédet Novák Elek kővágóörsi lelkész tartotta. Az egy­házmegye részéről Nagy Lajos esperes méltatta a jubiláns érdemeit, átnyújtva neki igazgatóvá történt kineveztetéséröl szóló okmányt. Tanítótársai nevében Bereczkyr Géza mencshelyi igazgató-tanító, tanítványai nevében Csabi József theologiai hallgató s néhány iskolásgyermek s az egyesült

Next

/
Thumbnails
Contents