Harangszó, 1926
1926-08-22 / 33-34. szám
278 HARANQSZO 1926. augusztus iS. Nem a napi politikára gondolok... Nekem, mint lelkésznek, egészen más természetit dolgok ragadják meg a figyelmemet, még pedig olyanok, amelyek nagy aggodalommal töltenek el. Valami bomlási, szétmállási folyamat ernyeszti a mi népünket. Majdnem azt mondhatnám, hogy rothadási folyamat. Négy-öt évvel ezelőtt még csak a „bűnös főváros “-t emlegettük, de ma már igen jól lehet látni, hogy a vidék erkölcsi élete is igen rossz lábon áll. Nem elég, hogy nagy városainkban sok az elzüllött ember, hanem már kint, a vidéken is kétségbe lehet esni az emberek életén és cselekedetein. Ahogy ki-ki nézegetek ablakomon, alig múlik el nap, hogy ne látnék csendőrök által kísért, megláncolt kezű, falusi ruhás férfiakat, sőt nőket is. A férfiak lopásért, rablásért, több esetben gyikosságért kerülnek rabláncra, a nők pedig még ennél is rettenetesebb s borzasztóbb bűnért, gyermekgyilkosságért! S ami a legmegdöbbentőbb, majdnem mind fiatalok: 18—28 évesek! Milyen lehet a mai fiatalság erkölcsi élete, ha annyi közöttük, aki törvény kezére kerül! A városi kórházak női osztálya tele van megtévedt cselédleányokkal, kik, hazulról hozott laza erkölcsi gondolkodással belevetik magukat a bűnbe s mikor a kórházból kikerülnek, szégyenük jelét — azaz hogy sokan nem is igen szégyenük magukat — a kis ártatlan, törvénytelen fattyut dajkaságba adják, ahol a kis sajnálnivaló a legtöbb esetben elpusztul, ők maguk pedig, mintha mi sem történt volna, tovább élik könnyelmű életüket. Mikor aztán hazamennek a faluba, nem is nagyon takargatják a dolgot, hanem úgy veszik, mint valami véletlen balesetet, amit szépen el lehet felejteni. Bezzeg azelőtt, ha nagy ritkán előfordult ilyen eset, a bűnös leányzónak nem volt otthon maradása, mert kiseprüzték a faluból. Nem csoda aztán, ha ma már faluhelyen is elvált házasfelekkel találkozunk! Igaz, hogy e tekintetben a fiatal férfiak is hibáztatandók, akik sok esetben nem méltók arra, hogy családot alapítsanak s egy családi életet rendesen kormányozzanak. Sok-sok ehhez hasonló népbűnre lehet még rámutatni, pl. a részegeskedésre s következményeire, a káromkodásra, a túlságos haszonlesésre. Az is borzasztó dolog, hogy igen sok helyen csak egy gyermek van. Az meg egyenesen nevetséges, ha szomorú nem volna, hogy a jómódú falusi gazda akárhányszor jobban lenézi a zsellért, meg a szegényt, mint a gróf a nem grófot. És például a kényeskedö lányát oda nem adná a derék, igyekvő szolgalegényhez semmiért, máskor meg a jómódú legény el nem venne mást, csak nagygazda-lányt. Hát az nem sírnivaló-e, hogy a mi magyar népünk a régi egyszerű erkölcsökkel együtt eldobja magától régi szép magyari szokásait, majmolja a városiakat, eldobja és szé- gyenli apái szép viseletét. Nem becsüü meg nemzeti dalait s az aratásból este hazamenők ajkáról nem a mélabús, vagy ropogós magyar nóta, hanem mindenféle hülye városi, nyakatekert „kupié“ hangzik uccahosszat. Szerencse még, hogy mindenütt akadnak derék, a régi, rendes élethez ragaszkodó öregek, akik a maguk módja és ereje szerint féket tesznek a mai nemzedék nekilódult erkölcseire. Már ahol hallgatnak rájuk. Micsoda emberfölötti munkát kell végeznie az így élő nép között templomnak, iskolának, lelkésznek, tanítónak, hogy ki ne vetkőzzön a hívek serege a régi jó erkölcsnek legalább a maradványaiból! Azaz hogy ilt is baj van. Innen-onnan kapok híreket arról, hogy faluhelyen üres az istenháza! Vasárnaponkint a délelőtti istentiszteleten három-négy ember lézeng a templomban! Nincs kinek hirdetni Isten igéjét! Hallottam ilyen lehetetlenül hangzó hírt úgy evangélikus, mint katho- likus és református falvakról. Ez már aztán betetőzése minden rossznak. Ahol egyszer már a templom is üres, ott nincs mit keresni! Ahol az öregek rossz példát adnak a fiataloknak, a fiatalok nem tanulnak semmi jót az öregektől : ott üres a lélek, kihalt a szív. Nincs más ott hátra, minthogy egy hatalmas nyári zivatar közben belecsapjon az Úristen haragos villáma az elhagyottan álló templomba, melyet az apák oly nagy hittel, áldozatkészséggel emeltek, de amelyhez a fiák oly csúfosan hűtlenek lettek! Mert hogy a világon bűnös emberek élnek, ez régi dolog. De azelőtt legalább a bűnbánatuk elvitte őket Isten színe elé. Hanem, hogy most már bűnbánat sincs az emberekben és az Isten kegyelme után való vágy sem vonzza őket a templom nyitott ajtaja felé, az már a legmegdöbbentőbb jelenség s a telkeknek olyan mély sötétségét jelenti, amelybe belenézni is szédület! És milyen semmi ürügyeket hoznak fel a templomkerülésre! Egyik azt mondja, hogy a lelkészre neheztel (mintha a lelkész háza és nem Isten háza volna az a templom); a másikat a soknak talált egyházi adó idegenítette el (de „Mely igen szerelmetesek a te hajlékaid, óh seregeknek Ura.“ A szentgotthárdi evang. templom a Rába partján.
