Harangszó, 1926
1926-08-22 / 33-34. szám
1926. augusztus 15 HARANQSZÖ. 279 Istennek áldását, mely napról-napra ránk árad, még nem jutott eszébe megsokalni); a harmadiknak meg az újonnan választott lelkész személye nem tetszik, mert ő másra szavazott (és most szegény, tehetetlen haragjában a jó Istenen akar bosszút állni: nem megy a templomba imádkozni!) Azt mondja egyik-másik a szemrehányásra : tudok én otthon, templom nélkül is imádkozni I Erre én meg azt mondom: nem igaz az, kedves felebarátom, mert ha templomba nem szoktál járni, nyakamat teszem rá, hogy otthon sem imádkozol (hanem káromkodsz), legföljebb akkor jut eszedbe a jó Isten, ha meg vagy ijedve, mikor a fiad halálos beteg lesz, vagy a vagyo- nodat fenyegeti veszedelem. Csakhogy az ilyen utolsó pillanatban való imádság nem imádság, hanem szalmaszálhoz való kapkodás, amiről a Mindentudó igen jól tudja, hogy nem a vallásos érzésből ered, hanem csak az ijedelem szorította ki belőled! Megfigyelhető, hogy míg a régi nyugodt időkben a városi, tanultabb ember szokott megfeledkezni a templomról, addig ma a városi templomok sokkal látogatottabbak, ellenben a falú temploma üres. (Tudom, hogy nem mindenhol.) Nem mintha a városban minden rendben volna. Sajnos, ott is megvannak a régi bűnök, újakkal tetézve. Hanem a városi emberek java, aki többet Iát, hall, tanul, többet megért, igen jól tudja s erősen érzi, hogy rendkívüli „átmeneti“ időket élünk s hogy csak úgy tudunk egy nyugodtabb, békésebb túlsó partra kivergődni, ha néha-néha meg-megerősítjük a lelkünket a vallás isteni adományával és ha Istennél keresünk az általános zűrzavarban segítséget s útbaigazítást. Azért, míg egyrészt a saját lelke szomjúságára keres üdítő italt Isten igéjében, másrészt jó példát akar adni a nála egyszerűbb, az átmeneti idők erkölcsi zűrzavarai közt hánykódó lelkek számára. Különben, ahogy most irás közben elgondolkodom, érzem, hogy mégsem lehet ilyen éles különbséget tenni városi és falusi ember között. Mert ha ruházatban, foglalkozásban és talán tudásban s világ- látottságban nem is, de lélekben, erkölcsiekben egyik olyan, mint a másik. Ezek között is vannak jók, azok között is rosszak. Ezek között Felleg-torlaszok. Szivem felett a felleg-torlaszok, nehéz gondülte, szilaj feketék: míg egymást űzik hajtják, kergetik: tarka szivárványfényre szomjazok. S éhezem Atyám szent áldásidat — a fáradt hajnal bús alkonyba dől.. . napsugár nélkül — reményeimből hogy építenék szivárványhidat ? Mit napok szülnek... oh jaj, nem bírom, tépnek-ragadnak tátongó síron ágakat-nyeső böszült viharok. Csilíagsugára; szenttüzű tenyér, míg a felleg közt szívemig elér; bús keservemben sírva fakadok. KAPCSÁNDY SÁNDOR. is léhák, azok között is komolyak. És hogy én ebben az Írásomban különösképpen mégis a falusi emberek hibáit és fogyatkozásait teszem szóvá, az onnan van, mert tudom, hogy az egész nemzet gyökere és fundamentoma a falú és annak néptömege. Már pedig, ha a gyökéren féreg rágódik, elpusztul a legszebb lombozat is a fán. Ha megroppan a fundamenton, leomlik a legdíszesebb ház. Ha megromlik a falú népe, akkor hiába vannak derék, tanult vezetők, nagy emberek, bizony tönkremegy a nemzet. És amikor aggódva szemlélem napjaink bajait, nemzetünk erkölcsi betegségeit, amikor remegve próbálok belenézmi az előttünk sötétlő jövőbe s azon gondolkodom, hogy mit hozhat ránk ez a jövő, akkor elsősorban téged féltelek, magyar falvak egyszerű népe! Féltelek az egész nemzet javáért és jövendőjéért ! Ha az „átmeneti idők“ alatt te is megfeledkezel — a „bűnös nagy városok“ módjára — a régi jó idők tisztább erkölcseiről, ha téged is magával ragad az áradat, ha te sem tudsz templomod, szép keresztyén vallásod mellett megállani, akkor össze kell roskadnia nemzetünk ezeréves, világviharoktól megtépett épületének. S ha egyszer összeroskad, maga alá temet téged is, engem is, mindent! „Átmeneti idők“-ről csak akkor beszélhetünk, ha föltesszük, hogy az elmúlt béke-világ idejéből a mai zűrzavaros idők egy sokkal szebb és jobb korba vezetnek át. Ez csak akkor lehet, ha a nemzet zöme erős lélekkel, Istenbe vetett hittel megmarad amellett, aki az Űt, Igazság, Élet. Enélkül az átmenet a pusztulásba vezet, nem a jobb korba és akkor nem is „átmeneti idő“ ez, hanem a szétzüllés és rothadás ideje! No és hát te, aki ezt olvasod, mond meg nekem, hol van és mit csinál a nemzet zöme ? Ismered magadat, ismered a körülötted élőket is, legalább nagyjából. Mit gondolsz, mi lesz és mi lehet a vége annak, amit magad körül látsz! ?... Ugy-e, te is megdöbbensz, ha elgon- dolkodol! Ugy-e, te is menekülni akarsz a gondolataidtól ? Menekülj, de az Istenhez. A templomodhoz. A Megváltódhoz. És ne feledd, hogy a nemzet jövőjére nézve terajtad is rettenetes felelősség súlya van. Te is oka lész, ha itt minden elpusztul, de az unokák a te sírodra is áldólag borulnak le, ha az „átmeneti idők“ erkölcsi zűrzavarát te is segítesz életeddel, jó példáddal legyőzni. Hz evangélikus nő a belmisszió szolgálatában. Irta: Novák Rezsőné. T^gy alkalommal bibliámmal a ke- zemben álltam kis parochiánk ablakánál és néztem a falura egy tépelődő gondolattól kisértve. Vájjon tetsző-e a Krisztus előtt, ha bel- misszióval foglalkozom, kedves-e Istennek, ha esténkint meglátogatok családokat, kik szeretik az evangéliumot s nekik a Bibliát magyarázom? És kételkedő gondolatommal küzdve kinyitom a kezemben levő bibliát és szemeim az apostolok cselekedete 18. rész 9. és 10. versében a következő igéket olvassák: „Ne félj, hanem szólj és ne hallgass, mert én veled vagyok és senki sem támad redd, hogy néked ártson; mert nékem sok népem van ebben a városban Ezt Isten mondja nekem, sóhajtottam föl boldogan s azóta nem félek. — Isten minden egyes belmissziói munkást kezénél fogva vezet és megmutatja neki az utat, hogy merre menjen és megismerteti vele a célt. A cél: az egyházat fölébreszteni mély álmából, életet vinni abba és sok-sok szeretetet. A szeretetet nélkülözi ma a világ, szeretetért küzdünk, aki pedig sokat kapott ebből a legfölségesebb
