Harangszó, 1926

1926-07-11 / 28. szám

236

HARANÖSZO.

1926. jtilibs 11

Apológiát 1659. évi január hó 28-án. “

Lelkészekké ekkor a képesítő vizsgálat után nem csak 22—24 éves fiatal jelölteket, hanem érettkorú férfiakat is avattak tel, akik előbb a tanítói pályán állották meg a próbát. így például Borhidainak szomszédja és gályarab társa, Edvi Illés Gergely malomsoki lelkész, már 40 éves volt, mikor lelkésszé felavatták.

A Gyöngyös patak mellett épült Szentkirályon (Szombathely közelében) már a XVI. században volt evang. gyülekezetünk. Átmenetileg 16l8-ig református lelkészeket is találunk itt, de azután ismét az ágostai hitvalláshoz tért vissza a gyülekezet. Jászkai Péter, Légrádi Mihály, Horváth György, Büki alias Miskolczi Mihály és Borhidai Miklós evang. lelkészek hirdették itt egymás után az igét. Még“ 1661-ben is evang. anyagyülekezet volt Szentkirály. Valószínűleg 1673-ban űzték el a lelkészét. Borhidairól nem tudjuk, hogy mennyi ideig lelkipásztorkodott Szentkirályon. De innen hívták meg a telekesi Törökök védelme alatt virágzó ősi gyülekezetbe, Rábaszentandrásra. Szenczi Fekete István püspök egyházlátogató nagy kőrútjában 1669-ben már bizonyára itt találta őt.

Szentandrás is a XVI. századból való gyülekezetünk. Az Enyingi Törökök birtoka veit. Úgy 1620 óta pedig Telekesi Török János és felesége, a buzgó evang. Gersei Pethő Margit voltak a földesurai. A közel lakó Marcaltői Miklós is, kinek az első felesége Zay Anna, a második pedig Telekesi Török Erzsébet volt, buzgón támogatta egyházunkat. A szentandrási lelkészeket 1600 óta ismerjük s név- szerint ezek voltak: Kóla János, Musich Pál, Bathai Pál, Tarcsáni Jakab, Szeredi István, Laurentiades Márton, Eőri György, ismét Szeredi, 1654-ben Némethi István és a gyászos évtized elején Borhidai Mtklós.

Borhidait Széchenyi György győri püspök már a pozsonyi idéztetés előtt kiűzte S2entandrásról, valamint Edvi Illés Gergely lelkészt is Malomsokról. Ez utóbbi már a gályarabság előtt is fogságot szenvedett Kapuvárott s valószínűleg ebben is társa volt Borhidai. Mind a ketten tehát már mint számkivetett lelkészek jelentek meg Pozsonyban 1674. márc. 5-én és anélkül, hogy bármiben is vétkesek lettek volna, háláira ítélték őket. Nem a

rebellió, hanem a religió volt bűnök, amint ezt magok panaszolták. S maga Széchenyi püspök is bevallotta, hogy mi célból fonták ezt a bizonyos kötelet.

Borhidai és Edvi Illés, jóllehet felségsértés vádjával fenyegették őket, mégsem írták alá a reverzá- list. Nem mondtak le hivatalukról. Ezért vitték őket 1674. május havában Lipótvárra fogságba, ahol Kellio Miklós jezsuita és Bene János, a helybeli sánta tanító kínozta őket a legkegyetlenebbül. Még a telet is itt töltötték. Borhidainak negyedmagával egy deszkákból összetákolt fabódé volt a szállása. Illés Gergely malomsoki, Masznyik Tóbiás illavai lelkészek és Paulo- vics Mihály turócszentmártoni tanító voltak a társai. A zord Boreas, amint a szemtanú Kocsi Csergő Bálint pápai rektor leírja, majd szétszedte a deszkasátort, a szelek és a hideg miatt majd megfagytak. S a legfeketébb kenyéren és vizen kellett itt élniök.

Kollonics Lipót püspök intézkedésére 1675. márc. 18-án indították el őket Nápoly felé. Morvaország, Ausztria, Schottwien, a Semmering, Grác, Marburg, Laibach és Trieszt volt az útirány. Vérző, sebes lábukkal sokszor festették pirosra a sziklás hegyi utakat. Triesztben a hajófenékbe zsúfolták össze őket s a tengeren át jutottak el Pescara olasz városba. Innen ismét gyalog hajtották őket Nápoly felé. Ebben a menetben 41 volt az elszánt, végig hű gályarab. Egy másik szállítmányt 20 gályarabbal a kapuvári és sárvári börtönökből később indítottak útnak Buccari felé.

Borhidai fogolytársai közül az olasz földön is többen kidőltek és meghaltak a sok verés és nélkülözés miatt. Hű barátja és szomszédja Edvi Illés Gergely, akit félholtan ültettek szamár hátára, egy meredek sziklás utón lebukott és szörnyet halt. Temetetlenül hagyták ott az utón. így járt Gócs Mihály, a nógrádkálnói testvér is. Borhidai már csak harmincadmagával érkezett meg Nápolyba 1675. május 7-én. Másnap őt is mint társait fejenként 50 aranyon adták el. Sok pénz volt ez. Krisztus Urunkat csak 30 ezüstpénzért árulta el Judás. Az evezőpadokhoz láncolva és a parton is kegyetlen munkára kényszerítve szenvedtek itt a forró napsütés alatt. Hetet közülük Sicilia szigetére is elvittek. Ezek közt volt Zsédenyi

István, a dörgicsei lelkész, akit a hajón agyhártyagyuladás ért és már a tengerbe akarták vetni, de mégis életben maradt. Társa, Mazári Dániel nógrádtamási lelkész Zsédenyi szeme láttára halt meg Szirakuzá- ban.

Borhidai Nápolyban maradt, de már nem sokáig bírta a pokoli gyötrelmeket. Rabtársa, Kocsi Csergő Bálint írja róla mint szemtanú, hogy a nápolyi kikötőben halt meg ő is. „Kitartó volt az imádkozásban, írja Kocsi Csergő, sok verést és egyéb kínokat szenvedett. A nyomorúságok terhe alatt összeroskadva veszedelmes betegségbe esett. Egyszer még megkönnyebbült, de visszaesett; a re- cidiva erejét már nem bírta ki s ott Nápolyban adta vissza lelkét Istennek 1675. augusztus havában.“ (Lampe—Ember 829., 894. Adattár

I. 179.)

Reá nézve tehát már későn jött Ruyter Mihály holland tengernagy szabadító hajója. Borhidaival együtt halt meg Nápolyban lipótvári lakótársa Paulovics Mihály rektor, Tin- kovics János lesti ev. lelkész, Szil- vási István császári és Füleld István gömörnaprágyi ref. lelkész. Ezeket vagy a tengerbe vetették, vagy ha jó szerencséjük volt, akkor a törökök és más jövevény rabszolgák temetőhelyén földelték el. Borhidairól sem tudjuk tehát, hogy a tenger hulláma, vagy a nápolyi föld adott-e néki sírhelyet. Ráillett ezekre az utón, útfélen elhalt szegény gályarabokra is a költő Zrínyi Miklós verse:

Befed ez a kék ég, ha nem fed koporsó, Öröm, tisztesség is csak legyen utolsó; Akár farkas, akár emésszen meg holló, Mindenütt feljül ég, a föld leszen alsó.

Az olasz földet járó sok magyar utazó közül is bizonyára kevés gondol arra, hogy Nápolyban, a- melynek piacán Konradin, az utolsó Hohenstaufen vérzett el Róma ellen való küzdelmében, egyszersmind öt magyar gályarab lelkész és tanító is vértanuságot szenvedett hitéért.

Borhidai vértanusága megtermékenyítette Szentandrás egyházi életét. Itt és a szomszéd Egyed és Sobor falvakban volt bőkezű pat- rónusa és lelkes hitvallója evang. egyházának Telekesi Török István, a kuruc huszárezredes, II. Rákóczi Ferenc kormánytanácsosa. Temetési zászlóját a szentandrásiak ün.