Harangszó, 1926
1926-06-13 / 24. szám
204 HA^ANöSfÖ. 1926. jdnius 13 Gondolkozóba ejtő, megszívlelendő felirat; önkéntelen is belevésődik a lélekbe. Rövid gyaloglás után jelzőoszlopokhoz érkeztünk. Azok mutatják, hogy mennyit nyírt le Hazánkból a hűtlen és hálátlan szomszéd: az osztrák részére, az osztó igazságtalanság. A kövek legnagyobb része letörve, vagy tőből kifordítva hever, mintegy bizonyságul, hogy ilyen osztályba nem nyugodhat bele a magyar. E lelket lehangoló úton haladva értünk a kitűzött célhoz: az írott- kőre, honnét derült időben gyönyörű kilátás nyílik messze vidékre. Előlünk azonban eltakarta a kilátást az újra összeverődött, gomolygó őszi köd. Tán jobb is volt, hogy nem tekinthettük át, amit e szép vidékből is elveszítettünk. Nem soká időztünk a hegyormon, visszaindultunk. A társaság a rövidebb útat választotta; e sorok írója a hosszabbat, mert ez vezet a kőszegi hegyvidék egyik legszebb pontja: a Hétforrás felé. Nem bántam meg, hogy erre vettem útamat. Nemcsak a valóban gyönyörű hely látása kárpótolt, hol a mély völgyben csobogva szakad egy medencébe a magyar vezérekről elnevezett, hét bővizű kútfő és ringatva sodorta tovább a belehulló, változatos színű őszi lombot, hanem oly jelenet, melynek leírásáért vettem tulajdonképen kezembe a tollat. Hogy leírjam most, mikor a komor ősz és zord tél után ismét megjelentek az erdő dalos lakói, melyek nem ismernek trianoni határt és zengő daluk betölti az akkor oly csendes hegyvidéket, hol már „a nap csókjára minden ágon fakad virág és lomblevél.“ Alighogy elindultam a forrásoktól, a város felé vivő úton: dal hangjai ütötték meg fülemet. Amint a nótázó közeledett, tisztán felismertem a dalt. A háború, illetve a határrablások után termett ez a nóta, mely a le nem győzött, de mégis háborút vesztett magyar Haza katona fiának bánatos és mégis reménykedő hangulatát oly szépen fejezi ki és így szól: „Nincsen nekem puskám, azolasznak adtam, Amikor a harcot siratva feladtam. Katonaruhámat az osztrák letépte, Pedig a két karom a hazáját védte ... Lesz még nekem puskám, fényes szurony [rajta, Felhangzik még egyszer: rajta magyar [rajta!...« A hangból is kivehettem, hogy gyermek énekel, ki a dalt átérzi. Bánatosan szólt az első versszak nótája, de mintegy felcsattanva csengett a fiú hangja, mikor a második versszakot énekelte. Mintha csak gyenge vállán vinné már a puskát és hallaná már, hogy „rajta magyar rajta!“ Megálltam, hallgattam a dalt, mit többször megismételt, mely csengve-bongva verődött vissza a hegyek között. Kis vártatra előtűnt a fák közül a fiú: 14—15 éves, nyílt arcú, okos szemű gyerek. Hagyományos kékköténye és egész ruházata elárulta, hogy „benszülött“, kőszegi föld- mives családból való. Az erdőben dolgozó apjához ment, hogy a munkában segítségére legyen. Megkérdeztem, kitől tanultad a nótát? Azt mondta, hogy a tanítómtól, az iskolában. Gondoltam: áldja meg az Isten a tanítódat! Magyar dal, német anyanyelvű fiú ajkáról! itt a trianoni határ közvetlen közelében! el is feledtette velem, hogy csak pár száz lépésnyire van az a határ. Nagy örömet szerzett ez nekem nemcsak azért, mert arra gondoltam, hogy ez a fiú — ha kell — majd meghallja: „rajta magyar rajta!“ de különösen azért, mert arra gondoltam, hogy néhány évtizeddel ezelőtt ebben az erdőben még nem igen hallatszott magyar nóta, de még magyar szó sem. Magyar szó, mely mind a négy égtáj felé felállított trianoni határjelző oszlopokat legelőbb fogja kidöntögetni. Eszembe jutottak Rákosi Jenő szavai: „Mi magyarok verekedtünk tatárral, törökkel, némettel ezer esztendőn át. Ez semmi! A nyelvünk verekedett a latinon kezdve tíz annyi ellenséggel: a szlávval, a némettel, a törökkel, a civilizáció minden nyelvével és nem bukott el Európában, hanem diadalmasan fejlődött ki a saját törvényei szerint és felfalt, átalakított mindent, amit felvett, magyarrá.“ Én most már igazán hiszem, hogy „nyelvében él a nemzet!“ Dr. Masznyik Endre: Új Testámentom. A mű megrendelhető a szerzőnél Is Ercsi, (Fehér m.) A fűzött példány ára (szállítással együtt) 90, vászonkötésü 120, bőrkötésű 170 ezer kor. Püspöki egyhízlitogatás a győri egyházmegyében. (2) K api Béla püspök Tényőfaluból hosszú kocsisor és lovasbandérium kíséretében indult és haladt a következő gyülekezet, Nagybarát- falu felé. Alkonyodott már, mikor a menet a határra ért s ott fogadta a szentmártoni járás föszolgabirá- jának, dr. Lengerer Istvánnak, Veöreös Imre nagy barátfalui gyűl. felügyelőnek és Pranger György községi jegyzőnek és az elöljáróságnak lelkes köszöntését. Barátfalui lovasokkal körülvéve ért be a püspök a gyülekezetbe, hol a lelkészlak előtt gyülekezete élén Kiss Samu üdvözölte meleg köszöntéssel. Május 31-én, hétfőn történt meg az istentisztelet a lelkész, majd a püspök prédikálásával, ezután pedig a közgyűlés. Örömmel állapította meg a püspök, hogy a gyülekezet szegény ugyan anyagiakban, de annál gazdagabb a lelkiekben, buzgó hitben, fáradhatatlan áldozatkészségben s bölcs vezetőinek céltudatos irányítása mellett halad folyton előre. A püspök és kísérete a lelkészcsalád és Illés Gyula gőzmalomtulajdonos vendége volt. Sűrűn hulló esőben tette meg a püspök másnap reggel a Györságra vezető 14 kilométeres utat. Megható volt ezen kis fiókegyház öröme. Hisz eddig még sohasem érezte a püspöki egyházlátogatás felemelő, hiterősítő hatását! Presznyák Kálmán h. jegyző fogadta a püspököt, ki a zsúfolásig ev. rét., és r. kath. hívekkel megtelt iskolában tartotta meg az isteni tiszteletet és közgyűlést. Ez a maroknyi, mintegy 100 lelket számláló kis evangélikus- ság, hogy az állami iskola megszüntetését elkerülje, a református testvérekkel kezet fogva megépítette az iskolatermet és tanítólakot, mely által szerződésileg biztosította a prot. jellegű állami iskolát. A ref. testvéregyház nevében György - deák Dániel pázmándi ref. lelkész, a róm. kath. egyház és az állami iskolagondnokság részéről pedig Rest Kálmán nyug. jegyző üdvözölte a főpásztort. A gyermekek Kiss Samu, nagybarátfalui lelkész kérdésére adtak szép feleleteket vallástanból. Hogy örömét ezzel is kifejezze a gyülekezet s minél tovább együtt lehessen püspökével, arra kérte, hogy fogadja el vendég
