Harangszó, 1926

1926-06-06 / 23. szám

1926. június 6 HARANCISZO. 197 tötte a templomot és sok embert elgondolkoztatott azon, hogy ho­gyan is tartom én meg a konfir­mációi fogadalmamat! Ezentúl min­den esztendőben lesz Ózdon ezüst­konfirmáció. Wágner Qusztáv Adolf, újver- bászi evangélikus esperes, egyház­kerületi elnök, aki az úgynevezett „vajdasági“ evangélikusoknak püs­pökjelöltje, váratlanul megbetege­dett. Szélütés érte. Állapota súlyos. OLVASSUK A BIBLIÁT! Kölcsönös segítés. Perzsa rege szerint apró kövei telt lá­dára bukkant egy ember s azokat a tenger fölött kóválygó sirályokra dobálta. Csak egy darabot vitt haza. Otthon tudta meg, hogy drágakövek voltak azok. De már hiába kesergett. A kölcsönös segités alkal­mai értéktelen kavicsoknak látszanak, de ha balga-módra magadtól el nem dobod, drágakövekké válnak, melyek életedet gaz­dagítják. Június 7. Jó példával. II. Kor. IX. 2. Panaszkodol talán, hogy szegény vagy és nélkülözöl, hogyan segíthetnél máson? Nézd, az apostol nemcsak önmagát, de a korinthusiakat is eléd állítja, mint akiknek buzgósága sokakat magával ragadott. Nem­csak a rossz, a jó példa is ragadós, csak oly keveset látni ebből. Milyen példát mu­tat életed? Június 8. Szeretettel. Kol. III. 12. Ez az egyetlen tartozásunk egymás iránt: Rom. III. 8. A könyörületes szfv nincs kötve gazdagsághoz, sőt minden áldozat és gaz­dagság hiábavaló, ha szeretet nincsen benne I. Kor. XIII. E világnak legnagyobb nyo­morúsága, hogy oly ritka benne a szelíd és könyörületes szív. Betegnek egy szál virág, szomorkodónak egy vigasztaló szó bearanyozza sötét perceit. Mindent szere- tetből 1 Június 9, MegbocsájtássaL Kol. III. 13. így is segíthetünk egymáson? Emlékezz a vad népek vérbosszújára, mint pusztít el családokat, néptörzseket I A modern ember, a mai magyar is hasonlókép tesz kérlel- hetlen haragjával. Ám aki elfogadta Krisztus megbocsájtó kegyelmét, maga is meg tud bocsájtani haragosának, megsértőjének. Ha megbocsájtani nem tudsz, nem vagy Krisz­tus híve. Máté XVIII. 34-35. Június 10. Imádsággal. Ef. VI. 18—19. Rádiónál is fenségesebb összeköttetést is­mer az apostol. Missziói nagy munkáját, melyet csodálva szemlélünk, imádságos szívén hordozta. Jézus is imádkozott övéi­ért és esedezik ma is érettünk a mennyei Atyánál. Imádkozol-e másokért, egyházadért és hazádért? Június 11. Tanítással. Gal. VI. 1—8. Hányszor segítettél máson útbaigazítva azt, de a keresztyén lelki életben gyakorlód-e ezt? Közelében lakom a vakok intézetének. Sok száz eset közül egyszer esett meg, hogy egy férfi dacosan visszautasította se­gítő készségemet, midőn sűrű kocsijárás közepett az út másik felére akartam átve­zetni. Hány ember szívesen venné azonban lelkiekben segítséged, ha nem szégyelnéd a Krisztus evangéliomát Dán. XII. 3. Június 12. Buzdítással. Ézs. XXXV. 4-6. Meglankadnak még a legerősebbek is. Bá­torítással mennyi csüggedt lelket felegye- nesithetünk. Előkelő urinő szól arról lelké­szének, hogy szívesen lenne egész sziwel Isten gyermekévé, de fél attól, hogy még „bolondnak“ nézi a világ. Erre a lelkész: .Asszonyom, egyszer okvetlen bolondokká leszünk, vagy azoknak tartanak. Vagy most a világ szemében, hogy az Úrban bölcsek lehessünk, vagy egykor az örökkévalóság­ban, ahol szörnyű lesz az ébredés: oh en bolond, eltévesztettem az utat.“ Június 13. Anyagiakkal I. Kor. XVI. 1—3. Hát mégis idejutottunk ? A pénzemet akarják 1 Ne hidd embertársam. Mindenek annak lábai alá vettettek, aki önmagát adta érted. Nyomorult garasodra nem szorul. Mik. VI. 7. Neki szíved kell. Az az ideges, összetört, békételen bűnös szív, mely az ö kezében tiszta, boldog szívvé varázsolódik át. Ha ö formáló kezeibe vehetett, nem riad vissza szived, hogy zsebed is meg­nyíljon. Jak. IV. 7. Mások ügyét fefvéve magunkat gazda­gítjuk. Kimar Janó. „Áldott minden sző, minden betű, tett és példa, melyből a magyarság erkölcsi megújhodása fakad. Áldott, mert belső béke, nyugalom és biza­kodás, erő és csönd fakad a nyo­mán. Áldott, mert egyetemes emberi életszépségek, egy megromlott világ újjászületése támad belőle.“ t\ zorványi vár ura. Irta: Szombath Ernő. 8) Másnap vasárnap volt. Varsády ép a templomból jött ki s amint befordult az uccaajtón. halk nyöszörgés ütötte meg a fülét. Odatekintett s akkor látta, hogy a kapú szögletében Sára kuporog. Odalépett hozzá s megszólította. — Mi a bajod Sára? Mit kere­sel itt? A vén asszony felemelkedett s összetett kezekkel nézett a lelkészre. — Oh tisztelendő uram, nagyon fáj itt benn a szívem. Érzem, hogy már nem sokáig bírom. Beteg va­gyok. Meghalok. A lelkész vigasztalni kezdte. — Egyszer mindnyájunknak meg kell halnunk Sára. S aki nyugodt lelkiismerettel bír, az nyugodtan néz a halál szemébe is. Az asszony jajgatni kezdett. — Igen, igen, akinek jó a lelki­ismerete. — A lelkész figyelni kezdett. — Hát neked nem nyugodt Sára ? Az asszony térdre ereszkedett s úgy rimánkodott. Nem, nem nyugodt. Oly nehéz a szívem, mert egy nagy bűn ter­heli. És én úgy félek a haláltól, úgy félek! A lelkész megfogta a kezét. — Kelj fel. Jöjj be velem s ott könnyits a telkeden. Mondj el ne­kem mindent. Az Isten szolgája vagyok, annak elmondhatod. Az asszony örömmel kelt fel. — Úgy, úgy tisztelendő úr. El­mondom s akkor talán megnyug­szom én is. A lelkész bevezette a szobájába. Leültette s maga is leült. Aztán részvéttel mondta. — És most Isten nevében kezd el. Sára reszkető ajkakkal kezdett a beszédbe. Sok-sok évvel ezelőtt, hogy meny­nyi ideje, nem is tudom, de azt tudom, hogy egy május végi napon Gáspár úrral találkoztam a zorvá­nyi erdőben s akkor rávett, hogy nevelt lányomat, a Zorkát csem­pésszem a várba dajkának. Aztán, ha ott lesz, hát két hónapra rá eressze le kötélen egy kosárban a kis urfit a Vágba. Ő ott lesz csóna­kon, abba felfogja a gyermeket. Zorka meg hazudj a azt, hogy el­szédült s a gyermek kiesett a kar­jából s beleesett a vízbe. A nem- zetes urék halálra fognak ijedni, mert azt fogják hinni, a gyermek a vízbe fulladt s akkor ő előáll s át fogja adni a gyermeket. Az asszony megállt s megtörölte izzadt homlokát. A lelkész a lélegzetét visszafojtva hallgatta a beszédet. — Csak tovább Sára. Folytasd. Az folytatta. — Én nem akartam Gáspár úr szavát elhinni s nem akartam a tervébe belemenni. Mert féltem, hogy rosszban töri a fejét s nem úgy lesz, ahogy mondja. De ekkor megesküdött, hogy úgy lesz, a gyermeket visszaadja szüleinek. így fog ő bosszút állani azért, ^ hogy bátyja véresre korbácsolta. Én ek­kor elhittem s beleegyeztem. De megfenyegettem, hogy ha még sem úgy lesz, hát én megmondom azt a nemzetes urnák. A lelkész felkelt. — És aztán mi történt? — Azt tudja már a tisztelendő úr. Zorka lebocsátotta a gyermeket. Gáspár úr 'ott várta. S a gyermeket nem adta vissza szüleinek. — És hol most a gyermek? — Azt nem tudom. Gáspár úr

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents