Harangszó, 1926
1926-05-30 / 22. szám
188 HARANdSZO. 1926. május 30 Betegek vagyunk, de meg fogunk gyógyulni. Van orvossága az elfásúlt kétségbeesett lelkeknek és a súlyos csapásokkal sújtott magyar nemzetnek: a hit remény és szeretet. A Krisztus evangélioma. A hit, az élet forrása, melyből a keresztényi tökéletesség után vágyakozó lélek mindenkor hatalmas erőt merít. A hit a forró sivatagban levő oázis, mely az eltikkadt, elalélt szíveket felüdíti és feleleveníti. A hit, a havasok között feltalálható menedékház, mely a megdermedt és elfáradt lelkeket feléleszti. A hit az élet tengerének egyetlen kikötője, mely a megelégedettség és boldogság paradicsomát, az Ígéret földjét tárja fel előttünk. A remény, mely állandóan biztat édes mindnyájunkat minden szépre, jóra és nemesre. A remény, mely vigasztaló és serkentő szavával magasztos elhatározásokra kitartó erőkifejtésekre és erős akarásokra késztet bennünket, megszabadít a kishitűségtől és visszatart minden meggondolatlan és könnyelmű lépéstől. Az a remény, mely a képzeletünk csappongó szárnyalását a józan ész által fékezteti és vágyainkat létünk adott feltételeivel összeegyezteti. A szeretet mely keblére öleli az árvát, az éhezőt, a nyomorban, a betegségben sínylődöt és a bűn mocsara mellé tévedt szerencsétlent. A szeretet, mely megkönnyíti munkánkat és béketűrést, enyhülést ad a szenvedések és fájdalmak óráiban. Az a szeretet, mely a bölcsőtől a sírig kisér: ott altató dalt zengedez, itt fölöttünk hullatja a részvét megható könnyeit. . . Kinek szívéből hiányzik a hit, remény és szeretet fénylő világa, az kárós sötétségben tévelyeg, az első csapás lesújtja, elcsüggeszti, megbénítja; míg kinek keblében él a hit, virul a remény és gyökeret vert a szeretet, az nem ros- kad össze a fájdalom, a szenvedés súlya alatt, az nem tecsérli el életét örökös sopánkodás között, hanem erejének fokozottabb igénybevételével törekszik eloszlatni a feje fölött tornyosult sötét felhőket és igyekszik a saját és mások sorsán enyhíteni, az önmagával és másokkal szembeni kötelességének megfelelni. Hit, remény és szeretet lakozzék tehát a szülők szivében, mert csak igy lehet a család az erények melegágya. „Bűnös vagyok!” Az emberek különböző pártállás szerint szeretik, vagy gyűlölik a volt országos főkapitányt, Nádosy Imrét, a frankpör egyik fő vádlottját. Azonban gyűlölje, vagy szeresse valaki Nádosy Imrét, azt kénytelen elismerni, hogy Nádosy Imre, a bűnbe esett ember, mindvégig úgy viselkedett, amint azt a szent Isten a bűnös embertől megvárja minden alkalommal. Mi valahogy úgy érezzük, mintha Nádosy Imre lelkében folyvást a gyónás alkalmával templomainkban oly sokszor elhangzó bűnbánó imának szavai zsongnának: „Hódolattal borulok le és feltárom töredelmes szívemet előtted, nagy Isten; vallást teszek bűneimről, elismerem, hogy ellened gondolatban, szóban és cselekedetben sokszor vétettem . . . vétkeimmel bírói széked előtt csak büntetést érdemiek“. . . Amikor az utolsó főtárgyalási napon Töreky elnök felhívta a vádlottakat, hogy ha kívánnak valamit védelmükre előadni, azt mondják el, majd hozzáfűzte: „Ná- dosyt külön figyelmeztetem arra, hogy a bíróság a 203. §-ba ütköző cselekményt esetleg súlyosabban minősítheti, mint a vád,“ Nádosy felállt és nyugodt hangon jelentette ki: — „Nem kívánok ezzel a joggal élni.“ Ezután egy lépéssel előrement az emelvényig, felemelte a fejét és az elnök szemébe nézve szilárd, erős hangon mondta: — „Tekintetes királyi törvényszék, méltóságos elnök úr! Érzem, sőt állítom, hogy bűnös vagyok. Érzem, sőt állítom, hogy a királyi ügyész úr által felhívott szakaszokba ütköző bűncselekményeket elkövettem. Érzem felelősségem teljes súlyát. Azért mégis teljes lelkinyugalommal állok a bíróság előtt és várom az ítéletet. Mégis szükséges, hogy a saját érdekemben kéréssel járuljak a bíróság elé. A főtárgyalás adataiból meggyőződtem arról, hogy vádlott társaim főként azért vállalkoztak a vád tárgyává tett bűn- cselekmények elkövetésére, mert meghallották, hogy az akció élén én állok. Bennem bíztak és ezért adták magukat oda az ügynek. Arra kérem a tekintetes törvényszéket, méltóztassék ezt a körülményt figyelembe venni. Én elbírom azt az Ítéletet, amely reám vár, keresztyéni alázattal és türelemmel, de azt az ítéletet, azt a súlyos Ítéletet, amely vádlott társaimat érné, nem bírnám el, abban tönkremenne testem és lelkem. Tekintetes bíróság, méltóságos elnök úr, méltóztassék a védőm által felhozott jogi érveket, amelyekkel teljes mértékben azonosítom magam, elfogadni és ne a királyi ügyész úr által felhozott jogi alapon, hanem az általa előadottak alapján meghozni az Ítéletet.“ És Nádosy volt országos főkapitány felett elhangzott az Ítélet. Gerhardt Pál életéből s énekeiről. A Harangszó pünkösdi számában röviden megemlékeztünk már Gerhardt Pálról, erről a legnagyobb evangélikus énekköltőről. Élete történetéből szükségesnek véljük halálának 250 éves évfordulója alkalmából még a következőket feleleveníteni. Született 1607 március 12-én Grefenhainichenben, hol édesatyja polgármester volt. Gerhardt Pál már ifjú korában sok-sok megpróbáltatáson ment keresztül. Miként a harmincéves háború ez időtájt Közép-Európát egész pusztasággá tarolta, úgy az ő élete is 11 éves korától részesévé lett a harmincéves háború vészzivatarának. 1628-ban a wittenbergi egyetemen találjuk, ahol a lelkészi pályára készül. Azonban lelkészi állást egész 46 éves koráig nem kap. Végre is egy kisebb helyre megválasztják, majd innen 1657-ben már Berlinbe hívják meg lelkésznek. 10 évi munkálkodás után azonban itt lemond lelkészi állásáról, mert a választófejedelemnek egyik rendelete sérti lelkiismeretének szabadságát. Gerhardt Pál élete ezután is telve nélkülözéssel, csapásokkal, tragédiákkal. összes gyermekeit egy kivételével elveszti, hűséges felesége is elhal. Sok megpróbáltatás után Lübdenben kap újból lelkészi állást és itt is hal meg 1676 június 7-én. Szebbnél-szebb énekeit az élet keserű megpróbáltatásai közepette nagy nyomorúságban írta ezer és ezer lélek vigasztalására. Ő írta: Hagyjad a jó Istenre . . .; Légy csendes szívvel, légy békével. . . stb. szép énekeket. Gerhardt Pál énekei, miként a történelem feljegyző, a keserű meg
