Harangszó, 1926
1926-05-23 / 21. szám
1926. május 23. val, alezredesével s egyúttal sógorával vívott győzelmeit és harci készségét festi élénken a kuruc költő. Mikor a híres vezért, Baloghot, elfogták, a kurucok is elszéledtek a dicső harcok után a Dunántúlról és bujdosókká lettek... De Bottyánnak és a többi kurucvezérnek is egekig emelő, feltflndököltető hírét, nevét is beírta a költő az örök emlékezet könyvébe... így vannak megörökítve Klió számára az epochális korszaknak emlékezetes fegyvertényei és így font örökzöld és hervadhatatlan koszorút a poézis a kuruc vezérek, hősök homloka körül a tőlük nyert fényes győzelmekért és a feltüntetett vitézi erényekért... A népköltészet hamisítatlan virágaiban a népköltési termékekben egyúttal pálcát is törnek az énekmondók az árulók felett, így pl. Ocskaynak, Rákóczi egyik híres, de megtévelyedett tábornoka felett, amikor a császáriakhoz való átpárto- lásáról és lefejeztetéséről »verseket fundáltanak a versköltők*. Az »Ocs- kay Lászlóról való ének*, az Ocskay László elfogatásáról és Németújvárban való lefejezéséről példázó modorban ad képet az Ocskay árulásról. A bús nótának az utolsó versszakaszaiban vonja le a kellő tanulságot a versíró Ocskay sorsából, amikor így zeng: „Kár, kár, kár val a Ocskay Lászlónak. Ilyen szép vitéznek — lenni árulónak! De nem kár hazáját, vérit eladónak, Szemeit kivájni, fekete hollónak!"... De az egyszerű kuruc katonai vitézségnek is markáns vonásokban hódol a kuruc népköltészet. Kit ne hatna meg Kerekes Izsák hősi halála ? Mindenki tudja, hogy Kerekes Izsákot hiába ébresztgeti apja, anyja, akkor, amikor a szebeni rácok közelednek, mert a vitéz csak nem ébred. De jó a gyönyörű mátka, akinek költögeté sére felébred a jó Kerekes Izsák és szembeszáll a szebeni rácokkal. Hősies küzdelemben hősi halált halt Kerekes Izsák, »aki kardjával levága sok rácot.* A kurucköltészet himes mezején a népköltők így váltak valódi krónikásaivá a dicső korszakban kiemelkedő vitézi erényeknek, hősi harcoknak, hazaszeretetnek, lelkesedésnek, de egyúttal az árulásnak, a megtévelyedé- seknek is. — A költői igazságszolgáltatás követelte így I... Egészséges, jóindulatú magános nö otthont találhatna, mint családtag, öreg házas- párnáli(syermektelenek), ha a házi teendőkben segédkeznék. Cim: Özv. Binder Adolfné, FelC8út, Fejér megye. 1—3 HARANQSZO. Imádság a keszthelyi ev. missziói egyházért. Hatalmas Istenünk, a Te léted örök, Kezdettől fogva vagy a mindenstg fölött. Semmiből teremtőd a roppant világot, Szóltál és az ég s föld rögtön előállott, A halandó embert képedre formáltad, Szivébe oltottál hitet s égi vágyat, Amit teremtettél, elveszni nem hagyod, A telet és nyarat bölcsen változtatod, Esővel öntözöd mező barázdáját, Atyjuknak neveznek az özvegyek, árvák, Fel van kezeidre kis madár is írva, Akaratod nélkül nem roskadunk sírba, Gondviselő Isten, Téged dicsér ajkunk, Áldásod, kegyelmed, nyugodjon meg rajtunk! Egyházunknak egykor Te adtad a létet, Az első hívekben Lelked tüze égett, Buzgó apostolok küzdtérre kiálltak, Világ haragjával bátran szembeszálltak, g irdették, hogy Jézus az ígért Messiás, az üdv forrása, ne várjunk senki mást, Sokszor ostromolták az egyház hajóját, Vészben és viharban szent kezeid óvták, Ég s föld elavulnak, csillagok lehullnak, A Te beszédeid soha el nem múlnak, Az egyház győztesen révpart felé halad, Az erény, igazság diadalmat arat, Te vagy reménységünk, Hozzád imádkozunk, Ha Te benned bízunk, meg nem csalatkozunk j Kicsiny mustármagból Te nevelsz magas fát, Melyre rászállanak fészkelő madárkák, Teremtő Istenünk, a kicsiny kezdetet, Hogyha úgy akarod, Te naggyá teheted, Áldd meg e kis nyájat, mely itten egybegyült, Szent vágytól tüzelve, egy célra egyesült, Egy új Siont óhajt Nevednek szentelni, Gyenge erejéből templomot emelni, Te add áldásodat e nagy szent munkához, Támassz buzgóságot, mely örömmel áldoz, Teremts itten hitet, mely hegyeket mozgat, Csudákat cselekszik, csüggedest eloszlat, Keszthelyi missziónk viruljon örökké, Ki nemaludjon itt hitünk lángja többé, Amit elkezdettünk, Istenünk végezd el, Hatalmas karoddal, áldó szent lelkeddel I Ámen. SZENTANTALFAI NAGY LAJOS. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. A fővárosi lapokban olvassuk: „dr. Mészáros János érseki helytartó aláírásával a budapesti templomok ajtaján újabban igen érdekes intelem olvasható, a katholikus hívekhez. A vikárius a rádiónak rohamos elterjedésével és istentiszteleti cselekményeknek rádió útján való közlésével kapcsolatban a hercegprímás engedélyével figyelmezteti a híveket arra, hogy 1. rádión közvetített szentmise hallgatásával nem lehet eleget tenni a vasár- és ünnepnapi szentmisehallgatás kötelezettségének, mert az egyház a szentmisén való személyes részvételt parancsolja. 181 2. Minthogy az anyaszentegyhdz a hit tisztaságának megőrzése céljából másvallású istentiszteleten való részvételt tiltja, másvallású istentiszteletet (prédikáció, ima) katholikus hívőnek rádión sem szabad hallgatni.“ Ezen intelem szerint tehát a más- vallás úak (értsd alatta az evangélikusokat és reformátusokat) istentisztelete és imádsága a legrosszabb valami a katholikus hívőre nézve, amit a rádión keresztül bevesz. Pedig mi másvallásúak a prédikáció alkalmával „ nem magunkat prédikáljuk, hanem a Jézus Krisztust, az Urat“ (II. Kor. 4. 5.;. Már most felvetjük szeretettel a kérdést, hogy ezekutána ildomos dolog e a másvallásúaknak elmenni a misére, a körmenetek alkalmával esetleg egyenruhában ott a külső pompát emelni ? Az Úr az én oltalmam. Irta : Haver Pál. Szegény özvegy asszony volt. Jóságos ura, hűséges hitvestársa, a ki vele az elet örömeit és bánatát, kiizködesét és fáradalmát évek hosszú során át becsülettel megosztotta, már régen ott pihen a csendes temetőben Itt hagyva ót védtelenül, árván, támasz nélkül. Gyermekei szanaszét. Óh, mily szomorú egy elhagyatott özvegynek a sorsa! Bánatában nincs, aki részvétel közelednék hozzá, nincs, aki magános, gondterhes óráiban felvidítaná. S mert a magános ember nem egyszer tanácsta’anul áll az élet forgatagában, nem egyszer gúnyolódtak felette a gonosz, önző emberek. A jó Isten volt menedéke, oltalma, mindene, aki előtt nyugodtan kiönthette keservét. Gyermekei igaz, megtették kötelességüket édes anyjukkal szemben, de vele nem lakhattak. így bizony kongott az ürességtől a nagy ház. Estenként maga tért nyugovóra, reggelenként senki sem üdvözölte — üres, hangtalan volt az élete; mfg nappal is csak elvétve szólhatott egy-egy szót, mert szomszédolni soha sem szeretett, vendége meg ugyancsak ritkán akadt. Oh, százszor és ezerszer siratta meg békén pihenő urát, kinek az élet keserűsége már nem fáj; százszor és ezerszer szakadt fel sdvéből a sóhaj: — Oh én édes Istenem, szabadíts ki, vigy ki engemet is, fáradt gyermekedet a csendes nyugalom helyére !.. . Tavasz volt. Az emberek tódultak ki az é'edő, zöldelni kezdő mezőre. Kicsalta őket odújukból a tavaszi meleg napsugár, a langyos szellő, az édes madárdal a munka szeretete. Évődve biztatták a ház előtt motoszkáló özvegyet: — Örzse anyó, nem jön ki a mezőre? Jobb most odakint! — De biz’ megyek én lelkem I Szerettem én mindig a munkát. Mert a bibliában is az áll, hogy a míg bírunk, dolgozni kell. S került — fordult, becsukta a pitvarajtót, fogta a kapát 8 már indult is ki a mezőre, a szőllőbe, hogy boldog emlékű jó ura művét gondozza.
