Harangszó, 1926
1926-05-16 / 20. szám
164 HaRANÜSZö 1926. május 16 a papné a családban megvilágítására már egy pestmegyei testvérünk vállalkozott. A programm Összeállítása, kidolgozása már íolyamatban van s azért minden idevágó jő eszmét figyelembe veszünk s hálás köszönettel fogadunk. Jutányos ellátásról és félárű vasúti jegyről is gondoskodunk. Azokat a testvéreinket, akik férjük nélkül jön- nek fel, ev. családoknál fogjuk elszállásolni. Csak arra kérünk mindenkit, idejében jelentsék be jövetelüket, hogy mindenről gondoskodhassunk. A részletes programmot annak idején ismertetni fogjuk. Kedves Testvéreink I Ettől a kOzös munkálkodástól, egymás megismerésétől és a szeretetlen való megértéstől egy új, tettekben gazdag hitélet kifejlődését, szeretett egyházunk fundámentumának megerősítését várjuk. Pogadjátok el a felétek szeretettel nyújtott kezet s üdvözletünkre, felhívásunkra mondjátok egy szívvel lélekkel: Testvérek, én ott leszek és a kOzOs munkában legjobb tehetségemmel segítlek Titeket I A konferenciát előkészítő papnék. Hódolat Berzsenyinek. Hatalmas és lélekemelő ünnepség keretében tartotta meg a szombat- helyi Protestáns Kör nagynevű költőnknek, Berzsenyi Dánielnek születése 150 éves évfordulóját. Nagyszámú és előkelő közönség jelent meg a Szabária nagytermében és egy lélekkel hódolt a nagy költő emlékének. Az ünnepség a szombathelyi Dalosegyesület által művészi készséggel előadott „Hiszekegyed kezdődött, utána pedig Jánossy Gábor a Prot. Kör elnöke rövid és hatásos beszédében köszöntötte az egybegyűlteket s lélekből fakadó szavakkal emlékezett meg az ünnepély fontosságáról és jelentőségéről. A Dalosegyesület énekszáma után dr. Kesztler Ede kir. ügyész Berzsenyinek „Fohászkodás“ és a „Magyarokhoz“ című ódáját szavalta el nagy művészi készséggel. Az ünnepély középpontjában Kapi Béla püspöknek, a Kör díszelnökének nagy koncepciójú, gondolatokban gazdag és nagy értékű emlékbeszéde állott. A nagy alapossággal és felkészültséggel elmondott beszédet, amely mindenkép méltó volt a nagy költő emlékéhez, nagy meghatottsággal és látható lelkesedéssel hallgatta végig az egybegyűlt előkelő közönség. Az emlékbeszód után a Dalosegyesület adta elő Beethoven: Isten dicsősége című gyönyörű énekét, amely után dr. Kesztler Ede kir. ügyész Végváritól szavalt el két irredenta verset, amely frenetikus hatást váltott ki. A minden tekintetben nagyszerűen sikerült ünnepélyt a Szózat zárta be. Sch. Oy. Dr. SztranyaYSzky Sándor főispán egyházfeliigyelői beiktatása. Kiss István püspök Nagybörzsönyben. Lélekemelő szép ünnepe volt a nagybörzsönyi gyülekezetnek a május 2 ikára eső vasárnapon. Ekkor iktatta be hivatalába az egyház újjonnan választott felügyelőjét, dr. Sztranyav- szky Sándor nagybirtokost, Nógrád és Hont vármegyék főispánját. Az ünnepség fényét emelte, hogy azon Kiss István püspök is részt vett, titkára kíséretében, akit úgy a világi, mint az egyházi hatóságok a legnagyobb figyelemmel és szeretettel fogadtak. Mindjárt utazásának megkezdésekor, Budapesten a nyugati pályaudvar főnöke fogadta s kalauzolta a püspököt a részére fentartott közvetlen kocsihoz. Majd Szobon a járási főszolgabiró, a határrendőrség, a folyamőrség, az állomásfónökség képviselői, Szob község jegyzője és képviselőtestülete fogadták, akiknek nevében Keve I. főszolgabiró üdvözölte a határállomáson hazafias beszéddel a főpásztort. A község határán az egyház lelkésze és gondnoka vezetésével az egyház presbiterei csatla koztak a bandériumos kísérethez. A községbe való megérkezést üdvlövések adták tudtul az izgatottan várakozó ünneplőknek. A község bejáratánál felállított diadalkapunál Fodor L. főszolgabiró a járás, Kertész Lajos a politikai község nevében fogadták és üdvözölték a püspököt. A püspök meleg és hazafias vonatkozású válaszadásai után a menet tovább haladt a lelkészlakhoz, amely előtt a gyülekezet fiatal, agilis lelkésze köszöntötte a főpásztort a presbitérium élén igaz szeretettel abból az alkalomból, hogy a gyülekezetét első ízben látogatta meg. Az iskolás gyermekek üdvözlése és a püspök köszönő szavai után a főpásztor és kísérete a lelkészlakra ment, ahol a lelkószi családnak volt vendége s teljesített annak körében egy kedves funkciót, megkeresztelvén megérkezése után a lelkész elsőszülött gyermekét. Hasonló szeretettel és melegséggel várta és fogadta a gyülekezet a másnap reggel autón érkező egyházfelügyelőt, aki Karafiath nemzetgyűlési képviseld, dr. Zsadányi és Riméli főszolgabirák, Mihalovics Samu főesperes, Kardos Gyula alesperes társaságában érkezett a programba vett időpontra. Rövid kis pihenő után a közönség a zsúfolásig megtöltött templomba vonult, ahol a helyi lelkész oltári szolgálata után Mihalovics Samu főesperes intézett a gyülekezethez mindenkit felölelő, magas szárnyalásű ünnepi beszédet, melynek elhangzása után Péter Henrik lelkész beiktatta az újonnan választott felügyelőt hivatalába. Az ünnepi istentisztelet után az egyház díszközgyűlést tartott, melyen a már beiktatott egyházfelügyelő megkapó szavakban fejtette ki pro- grammbeszédát. Ennek elhangzása után Kiss István püspök a kerület, Kardos Gyula alesperes az egyházmegye, dr. Lohoczky L. főjegyző és szórvány-gondnok a szórványok, Mores Sámuel tanító az iskolák üdvözletét tolmácsolták. A szép ünnepélyt közebéd követte, melyen az első felköszöntőt dr. Sztra- nyavszky Sándor egyházfelügyelő a kormányzóra, Kiss István püspök pedig az újonnan választott felügyelőre mondották. OLVASSUK A BIBLIÁT! Jövel Szentlélek Úristen. Május 17. Jövel Szentlélek Úristen. Zsoltár 68. *s. Milyen felségesen szépek a mi énekeink! Milyen gazdag énekekben a mi egyházunk I Köteteket tesznek ki a mi énekeink. Milyen magasan szárnyaló, gyönyörű Lutherünk pünkösdi éneke, melyet Batizi András, Tokai első evang. lelkésze fordított nyelvünkre. Gyönyörű énekeink mellett ne legyenek az ajkak némák. Otthon, a családi hajlékban, munkáink közben, a templomban szeressünk énekelni. Áldunk Istenünk énekeinkért, énekköltöinkért 1 Ahol énekelnek, ott van az Isten Szent Lelke. Május 18. Töltsd be sziveinket bőven mennyei ajándékoddal. Zsoltár 5. iá. Máté 5.8. üresitsük meg szivünket minden gondtól, salaktól, tisztátalanságtól, hogy megteljék hálaadással, hittel, bizalommal, édes mennyei ajándékokkal, melyek ujjáteszik a szivet és megtisztítják teljesen. Á mennyei ajándékokkal megtelt szív éneklésben csordul ki. Az ilyen szív érzi az Isten közellétét, sőt látja az Urat I Május 19. Szlvbeli szent buzgósággal. Máté 12. sí. Szivünk teljességéből enekeljen ajkunk. így fogjuk érezni, tapasztalni, milyen kincseink vannak a mi énekeinkben. Más lesz a családi hajlék lelke, ha szivbéli szent buzgósággal kicsendül ott az Istent magasztaló ének, még vonzóbbak, áhitato-