Harangszó, 1926
1926-05-09 / 19. szám
XVII. évfolyam. 1926. május 9. 19. szánt. Alapította KAPI BÉLA 1910-ban. Laptulajdonoa : i DmJntWl LQmer-SiövetstG kn Ornzágos Luther-Sző rőt ■ég biTftUUs lapja. Kéziratok, olőfísetéBi dijak éa reklamációk a KARANGSZO BserkMxtökladöhivatalának Szentgotthárdra (Vasvm.) küldendők. Előfízetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. UeoJelenllc minden vasárnap. Vezess Uram szent életre, Hogy élhessek tetszésedre. Saarkeaitő-Hadóhlvatal: SZENTOOTTHÄRD. Vas vármegye. FlókkladóhlTatal .Luther-Táraaság* könyv- kereakedéss Badapeat, Vili., Szentklrályl-u. 51/a. A „HAUANOSKO“ előfizotósl Ara: a második negyedírra 18.000 korona. Félévr. 30.000 korona. Csoportoa küldéssel lO'/t-on kedreamény. Amerikába egész évre 2 dollár ; aa utódállamokba a II. negyedre 20.000 K. Ti is el akartok-e menni? János 6.08. „Felele néki Simon Péter: .Uram, kihez mehetnénk ? Örök életnek beszéde van tenálad!“ Van valami felségesen megható és szívet-lelket megragadó erő Péternek eme bátor vallomásában. Kiérezzíik a szavak csengéséből, hogy itt igazán egy talpig embernek, egy egész férfinak a bizonyságtevése, őszinte hitvallása szól. Péter így gondolkodik: mások csináljanak, amit akarnak, az állhatatlan tömeg ám forduljon el a Krisztustól — de ő Jézusa melleit megáll, megáll az elszántság leikével, ebben a kőszikla bizonyosságban : Uram! kihez is mehetnénk ? hol maradhatnánk békén s megáldva, mint egyedül csak tenálad, hisz te vagy a mi igazi világunk, a mi igazi életünk, te vagy egyetlen kincsünk, s minden gazdagságunk I... Vájjon megtagadhatja-e az édesanya önnön vérét, kicsi gyermekét? És a tanítvány a szeretett Mestert, az elveszett bűnös az ő Megváltóját könnyelműen elhagyhatná ? Kihez mehetnénk fájó sebeinkkel, ha nem tehozzád Uram, ki mindeneket gyógyítasz ? Kihez mehetnénk vádoló bűneinkkel — hisz a tékozló fiáknak te szereztél megbocsátó kegyelmet! Kihez mehetnénk mi a halál utasai, a koporsó martalékai, mikor te vagy a feltámadás s az élet!... Oh ! nélküled Uram puszta, kietlen ez a világ és üres a menyország, de veled s utánad kész vagyok mind az életre, mind a halálra menni! . . . Péter vallomása ezen kívül magában foglalja még egy a Krisztusra igazán hallgató tanítvány boldog hitvallását is: „Örök életnek beszéde van tenálad! . . .“ Aki így lesz bizonyságot, az figyelő, szomjas lélekkel ült a Mester lábainál és megértette az ige hivogatását: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterhel- tettetek, és én megnyugosztlak titeket . . Aki így tesz bizonyságot, azelőtt felragyogott az igazság: „Az embernek fia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett..." aki így szólt, annak a szíve áment mondott a Krisztus szavára: „Én vagyok a világ világossága, s az életnek kenyere!“ Péter megértette és elfogadta az „Buzgón leonilom színed előtt dicső, Majdan ha lelkem záraiból kikéi S hozzád közelb járulhat, akkor A mi után eped, ott eléri. Bizton tekintem mély sirom éjjelét; Zordon, de óh nem, nem lehet az gonosz, Mert a te munkád. Ott is elszórt Csontjaimat kezeid takarják.“ — Ámen. 1776. május 7-én, ma százötven esztendeje, egy isteni szikra szállt le az égből a földre az egyházas- hetyei kúriába egy gyermek bölcsőjébe. Ez az isteni szikra — a Berzsenyi Dániel leikébe szállván, azt lángra lobbantotta és megteremtette a magyar klasszikus óda aranykorát. Ma, a másfélszázesztendős évfordulón kiszáll az egyházas- hetyei szülei házból, kilép a ke- menessömjéni kúria alacsony szobáinak meghitt csöndjéből és kiröppen a niklai sirból Berzsenyi Dániel, hogy szíveinket lángra gyújtsa, hogy szemeinket megnyissa a látásra, süket füleinket a hallásra és hogy beledörögje a magyar glóbusba — óh nem ebbe a porbaörök életnek beszédét, és teljes bátorsággal ráépítette egész életét! „Ha mindenki elhagyna, Veled .maradok én; Nem halt lei még a hála, Uram a föld szinón. Te érettem szenvedtél Kínos fájdalmakat, Azért szívem tehozzád Örökre hű marad. Te most is szeretettel Megváltónk vagy nekünk, Ha néped elhagyott is, Te megmaradsz velünk. De győz a hű szeretet, Végül meghódolunk S megbánva nagy bűnünket,-» Kebledre borulunk .. .* — — • Ámen. * vonagló nyomorországba, — de Nagymagyarország népébe, az egész magyar nemzet leikébe a rettentő mementót: „Nem látod Árpád vére miként fajul, nem látod a boszus egeknek ostorait nyomorult hazádon?“ Belesikoltja a föltámasztott költő haragvó szelleme, isteni lelke komor szemrehányással, valami szívet megrezkettető nekibúsulással, komor égi főnséggel a tüleinkbe, az érzésünkbe, a tudatunkba, hogy „minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha elvéiz, Róma ledül s rabigába görbéd.“ És halljátok-e a haragvó, a népe bűneit ostorozó, a hazája pusztulásán, a fajtája romlásán kesergő költőnek, — „a nemzet nagy énekesének“ — mennydörgő szavát: „Óh I más magyar kar mennyköv# villogott Attila véres harcai közt, midőn A fólvilággal szembeszállott Nemzeteket tapodó haragja. Más néppel ontott bajnoki vért, hazánk Szerzője Árpád a Duna partjain, Berzsenyi Dániel. Irta: Jánossy Oábor. Fizessen elő a Harangszóra ! Lapunk mai száma 10 oldal.
