Harangszó, 1926
1926-05-02 / 18. szám
146 HARANQSZÖ. 1926. május 2. előteremteni és biztosítani a létfen- tartáshoz szükséges, a család szükségletének kielégítésére szolgáló anyagi eszközöket s így a családját ezáltal az elszegényedés, a nyomor, az anyagi és erkölcsi romlás lejtőjére juttathatja. Ugyanilyen, sőt talán súlyosabb csapás, ha a család éltető napja, a háztartást vezető édesanya betegszik meg . . . Ennek megelőzése végett a szülők — szeretteiknek érdekében — vigyázzanak a saját egészségükre, testük épségére és erőteljességére. Tartsák távol önmaguktól — a- mennyire az csak módjukban áll — mindazon káros behatásokat, melyek betegségüket előmozdítanák, a testet gyengítenék, az életet megrövidítenék. Legyenek minden tekintetben mértékletesek. A test és a lélek egymásra igen nagy hatással van. Beteg testben erőtelen a lélek is; viszont a beteg lélek a testet is sorvasztja. Kerüljék tehát a szülők az indulatok féktelen kitöréseit, az állandó tépe- lődést, töprengést, önemésztést, haragot és mérgelődést s mindazt, ami a lelki élet nyugodt menetét megzavarja, mert a lelki nyugalomban egyik fontos eleme lakik az egészségnek. Az önuralom, az önfékezés és a bölcseség mérséklő ereje által óvják és biztosítsák a lélek nyugalmát. A szülők gyermekeiknek megfelelő gondozásáért és kifogástalan ftz imakönyv. Irta: Csajbók Lydia. A tágas, félhomályos ebédlőben ketten voltak. Brandt Ákos, a vidék gazdag, de egy kissé ósdi felfogású, régi veretű földesura és a túlmodern menyasszony leánya, Éva. A leány egész lényén meglátszott, hogy korán árvaságra juthatott, éde3 anya nélkül nőtt fel. Az apa és leánya a jövőt tervezgették ép, amikor ötöt ütött az óra s erős kutyaugatás zavazta meg bizalmas beszélgetésüket. A következő percben a szobaleány jelenti is már, hogy vendég érkezett a házhoz: ,Inokay intéző úr óhajtja tiszteletét tenni*. Az apa nagy szívélyességgel siet azért a vendég elé s „Isten hozott édes Öcsém“ köszöntéssel, sok szeretettel üdvözli. A 30—32 évesnek látszó délceg úri ember, kit Éva üde leányálma májusában ismert meg, búcsúzni jött. Végre ő is álláshoz jutott. Önálló gazdatiszt, intéző lett. De fájdalom, nagyon messze dobta el most élete sora Brandtéktól, akikhez pedig, mi tagadás benne, sok szép kedves emlék köti. Májusi gyöngyvirágcsokorral a kezében közelit Inokay Évához. Halkan, szinte suttogva nyújtja át a csokrot: „Fogadja szeretettel Éva* I felneveléséért Isten és emberek előtt felelősséggel tartoznak. Ennek a felelősségnek a tudatos és a szülőknél általában tapasztalható örvendetes jelenség. Az ideál erőssége, a szülőknek a testi és lelki betegségekkel szembeni ellenállóképességét nagymértékben fokozza. Mily gyönyörű megnyilvánulása az emberi léleknek, mikor az apa, de különösen az anya azzal erősíti a rosszullét idején önmagát: „Nekem nem lehet, nem szabad betegeskednem.“ Ez a lélek uralma a gyarló test felett, mely biztosítéka és kétségtelen jele minden téren a sikernek. Gyurátz Ferenc, mint szónok és iró. Emlékezés Gyurátz Ferencre, halálának első évfordulója alkalmiból. — Dr. Antal Géza püspök Gyurátz Ferencről. Május 3-án lesz egy éve, hogy Gyurátz Ferenc püspök visszaadta imádkozó lelkét Teremtő Úrának; május 6-án egy esztendeje, hogy eltemettük őt s azóta ott pihen a pápai csendes sirfák bús erdejében, a temetőben. Sokkal jobban szeretjük, becsüljük mindnyájan, közelebbről a Harangszó olvasóközönsége, Gyurátz Ferencet és áldjuk haló poraiban is drága emléket, Éva, dr. Némethy Kálmán kórházi alorvos menyasszonya, nagy örömmel, boldogan nyúlt a szép csokor után; majd miután oda tette maga elé a csokrot a zongorára, ő maga is leül a zongorához s hála fejében eljátsza a „Gazdász induló“-t. Szemével, akárcsak négy évvel ezelőtt ka- céran kacsint, Inokay pedig sápadtan hallgatja. Most váratlanul belép a szobaleány, a postát hozza. Nini szállítólevél — kiált fel Éva. Pestről jött. Bizonnyal virág, kotta, könyv! De aztán hirtelen gúnyos mosoly jelenik meg ajkán, amint olvassa: Tartalma: Imakönyv. A látogatás ideje letelvén, Inokay búcsúra nyújtja kezét. Búcsúra az apának, a márványarcú leánynak, aki vendégét apja társaságában lekiséri a kapuig, át a virágoskerten, ahol egymást valamikor, nem is olyan nagyon régen, úgy megértették. Inokay alakja már rég eltűnt s Éva, az orvos menyasszonya, még mindig úgy elmereng, amikor hirtelen újból eszébe jutott a szállítólevél s tartalma: az imakönyv. De hát miért imakönyvet küldött neki ezúttal Kálmán és nem virágot, kottát, vagy regényt. S amint ajkait szinte durcásan össze8zoritja, akaratlanul is a posta felé veszi útját, hogy elhozza személyesen a csomagot. Amint hazaérve, felsiet szobájába és itt idegesen felbontja a cspmagot, csakugyan semhogy egy rövid esztendő leforgása alatt elfelejtettük volna őt. Szívünk legbenső sugallatát, de meg az Apostol intését is követve : „emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét és figyelmezvén az ő életök végére, kövessétek hitö- ket,“ jertek emlékezzünk. Emlékezzünk meg a szomorú évforduló alkalmából Gyurátz Ferencről és pedig nem kisebb embernek, mint a dunántúli református egyház- kerület szeretve tisztelt főpásztorának, dr. Antal Géza püspöknek szavaival, aki a pápai Jókai-kör- ben utóda lön az elnöki székben Gyurátz Ferencnek, róla, még az elmúlt évben, december hó folyamán, a kör egyik előadó ülésén emlékbeszéd keretében Gyurátzról, mint szónokról és íróról többek között a következőket mondotta: Azt hiszem, hogy akik Gyurátz Ferencet ismerték, azok most önkénytelenül is vissza fognak reá emlékezni, amint a szikár, területileg nem nagy ember felállott a szószékre, a pódiumra és amint megkezdte beszédét, amely kezdetben halkan indul, mint a hegyi csermely, majd egyre bővült a vize, a sodra egyre fokozódott, míg végre, mint mikor a hegyi csermely megáradt vizével a mélybe zuhan alá, mint hatalmas vizzuha- tagnál, úgy rázta meg az embert csontokig és velőkig. Ilyenkor kelegy díszkötésü, puha párnás ima könyvet lát maga előtt. Címe: A hit oltára. Irta Gyurátz Ferenc. Most hirtelen egy levél hull ki az imakönyvből 8 Éva olvassa: Édes Szivem! Tudom meglepetéssel veszi a küldeményt, de egy szép leány utolsó kívánságát teljesítem, amikor magácskának az imakönyvét készséges lélekkel elküldöm, ki csalódott szerelem miatt öngyilkosságot követett el. Ez az imakönyv ott volt mindvégig a kezében. Lázas ajakkal csókolta s mielőtt kilehelvén lelkét, kiesett volna az imakönyv a kezéből, így szólt: „Doktor úr, ne Ítéljen meg ... Kérem ezt az imakönyvet adja annak, akit legjobban szeret. Szálljon el annak tiszta leikéből az ima ide, ahol napnap után a halál arat s imádkozzék lelkünk üdvösségéért, hogy a jó Isten bocsássa meg a mi bűneinket* s aztán néhány percre meghalt szegény. Édes Szivem! Teljesítse az elhunyt utolsó kívánságát. Imádkozzék a szerencsétlenekért, kiket naponként itt elsirat a lélekharang. És a következő pillanatban a májusi éjszaka néma csendjébe belecsendütt egy megtért modern menyasszonynak meleg szívből fakadó imádsága: „Miatyánk, Isten ... bocsásd meg a mi bűneinket*.
