Harangszó, 1926

1926-04-04 / 14. szám

1926. április 4.

HAÍÍANOSZÖ

A házasság a szivek szövetsége és a lelkek közössége.

Irta: Javornitzky Dezső.

Az egyes családi szentélyek oltártfizének szalmatűzként való gyors elhamvadása, vagy a gyenge világosságot és semmi melegséget sem nyújtó pislogása rendszerint annak szomorú következménye, hogy ott a családalapítók a keserves csalódás és kiábrándulás következtében képtelenné váltak a tűz élesztésére és ápolására.

Ezen házastársak, egybekelésük előtt, nagy mulasztást követtek el. Nem fontolták meg ez életbevágó igen-igen komoly lépésnek óriási jelentőségét. A jelen múló gyönyörei között megfeledkeztek a jövendő boldog életet biztosító feltételek szátnbavevéséről és meggyőződéséről. A szem megpillantotta a testet s a vágy, a szenvedély által keletkezett szerelem hamar lángra lobbantotta az amúgy is gyúlékony szíveket. Létrejött az a házasság, mely laza kapcsolatánál fogva nem életképes, mert nélkülözi a házasfeleket magasztos célkitűzésekre, nemes elhatározásokra serkentő, az életüknek értéket adó erőt. Azt az erőt, melynek hatalma az egymást megértő szíveknek megingathatatlan szövetségében és az együttérző telkeknek a sírig, sőt azon túli időre is terjedő közösségében rejlik.

Mennyi és mennyi boldog, erős nemzedéket nevelő család lenne, ha a házasulandók, de különösen azoknak hozzátartozói a jövendőbeli élettársnak alapos megismerése után határoznának. Hiszen a családi bajok és kellemetlenségek megelőzése érdekében az első lépés nem is lehet más, mint az élet nehéz küzdelmeihez szükséges készségekkel rendelkező, egészséges testű és egészséges lelkű házastársnak a kiválasztása.

Az a sok-sok siralmas botrányokkal telt és elválással végződő családi élet — melyekről elszomorodott szívvel veszünk itt is ott is tudomást — arra inti, arra figyelmezteti a házasulandókat és azok hozzátartozóit, hogy legyenek óvatosak, körültekintők, ne csak a szív, de az ész szavára is hallgatók.

Vigyázzatok! A házastársak közötti nagy kor-, társadalmi-, sőt sokszor a vagyoni különbség is a megértésnek, az együttérzésnek az

Nagypénteken...

Isten volt s mikor már a földön A nyomor, bűn majd az égig hágott, Ember lett azért, hogy megváltsa S üdvözítse ezt a rút világot.

Szivében szeretet,

Vigasztalás szava;

Arcán szent ihlet és A fején glória

Bolygó lelkek útja, igazság kútfeje,

A benne bízóknak élete, ereje.

És hogy igazáról tegyen bizonyságot, Szenvedett mint ember és tűrt, mint egy isten: Üdvöt biztosítva annak aki hisz benne;

Ki arcul csapdosta, annak megbocsátott... S meghalt a kereszten Ama Nagypénteken.

*

Fejedelem volt és amikor Felsírt hozzá népének keserve,

g

urucz lett és fegyvert ragadott, sí jogért elszánt küzdelemre.

Szivében szent eszmény A magyar szabadság,

Hős karjában erő,

Szemében bátorság.

S merre leng-lobogott büszke lobogója.

„A hazáért, szabadságért“ zúgott riadója.

Benne népe vágya, lelke testesült meg, Egyetlen célja volt hona boldogsága,

Érte mi áldozat sem volt neki drága —

S hogy hitét fenntartsa árva, hontalan lett. S meghalt idegenben Egy bús Nagypénteken*

Rábai Zsigmond. * II. Rákóczi Ferenc fejedelen 1735. április 8-án Nagypénteken halt meg Rodostóban.

akadálya és a békétlenségnek, a boldogtalanságnak a baktériuma. A vágyakat és szenvedélyeket fékező, józan ész azt súgja, hogy az egyik, vagy a másik félnek a családjában előforduló és megállapítható iszákosság, a vérbaj, a köny- nyelműségre, kicsapongásra való hajlam öröklődik s ez a szomorú örökség a szépen meginduló családi életet rövidesen pokollá változtatja: a szeretetet felváltja a gyűlölet, az egyetértést a széthúzás, a türelmet a türelmetlenség, a figyelmességet a kíméletlenség, a kedvességet a durvaság. A családi szentély oltár- tűze gondozatlan, mert nincs — aki, nincs — ami azt élessze. Az oltár romba dől és a romok között ott fetrengnek a megfertőzött vérű és elgyengített testű és megmételyezett lelkű szerencsétlen áldozatok: a gyerekek.

Ez a rettenetes kép lebegjen az illetékes tényezők lelki szemei előtt, mikor döntés előtt állanak, mert jobb félni, mint később a borzalmas látványtól megijedni.

Ili

Nem lehet és nem szabad a családapításnál az érzelmek szug- gesztív hatása alatt elhirtelenkedve és elhamarkodva cselekedniök, mikor a szívek szövetsége, a lelkek közössége egy egész életre szóló boldogság megteremtése céljából létesül.

Kettős gyász.

Súlyos veszteség érte az elmúlt hetekben a tokaji kis egyházunkat, amennyiben egy napon, márc. 17-én két vezető embere dőlt ki az egyház ügyéért harcolók sorából: Rothfudis Evang. János gyógyszerész, tb. egyházfelügyelő és cserneki és tarkeői Dessewffy Géza ny. ezredes, kir. kamarás, a tolcsvai fiókegyházközség felügyelője. Előbbi több, mint harminc éven át tevékenykedett igazi buzgó- sággal, lelkes áldozatkészséggel egyháza magasztos ügyéért. Lapunknak kezdettől fogva megértő támogatója, buzgó olvasója volt s hosszú betegsége alatt erősítette lelkét a bibliai kalauz elmélkedéseivel és különböző cikkeinkkel. — Utóbbi rövidebb ideig munkálkodott az Úr szőllőjében, de ez idő alatt lelkes támogatója volt egyházunk minden ügyének. Tokaji kis egyházunk, amelyben minden tagra fokozott kötelességteljesítés vár, nagyon fogja érezni hiányukat. Előbbit a tokaji evangélikus templomból, utóbbit a tolcsvai kúriából temették el. A gyászoló egyházközség mindkettő ravatalára koszorút helyezett. Kegyelettel őrizzük emlékezetüket.

A kuruckor költészete.

Irta: Vakarcs Kálmán.

Hazánk történetében, amelyben a költő szerint, majd rabló mongol nyila zúgott felettünk, majd töröktől rabigát vállainkra vettünk, alig volt hazafiasságban és szenvedésekben tipikusabb korszak, mint a kuruckor, amely 1672-től a szatmári békéig, 1711-ig tart. Ezen idő alatt valóban két ellenség között egy hazáért hullatta nemes vérét a magyar nemzet, amelynek élén Thököly Imre, majd

II. Rákóczi Perenc állottak. Zászlóik alá sorakoztak a felkelők, akik Istenért, szabadságért harcoltak, éltek és haltak. Ezeket a felkelőket nevezték ku- rucoknak. Nevük származásra nézve eltérőek a vélemények. Némelyek szerint a kuruc-szó törökeredetű s fölkelőt, insurgens-t jelent. Mások